Aprópénzből csináltak BEK-győztes csapatot
Május 30-án a sorozat történetében először rendezheti meg Budapest a Bajnokok Ligája döntőjét, a Puskás Arénában ünnepelhet Európa legjobb futballcsapata. A fináléig mindennap visszatekintünk a döntők egy-egy nagy pillanatára, egyéniségére, érdekességére. A 35 évvel ezelőtt Bariban rendezett meccsel és a Crvena zvezda győzelmével kezdjük. BL-sztorik, első rész.
Több szempontból is rendkívüli volt a jugoszláv bajnok Crvena zvezda BEK-győzelme 1991. május végén. Egyrészt ez volt az utolsó olyan sorozat, amit egyenes kieséses rendszerben rendeztek; másrészt utoljára tudott olyan csapat nyerni, amelyikben egy szem légiós volt, a román Miodrag Belodedici. Az akkori jugoszláv futball legjobb játékosa, Dragan Stojković a rivális, a francia Olympique Marseille kispadján ült, sérülése miatt csak csereként állhatott be. Az volt a kérdés, hogy egy jugoszláv örül, vagy 18 millió.
Harmadrészt akkor még nem tudhattuk, hogy Jugoszlávia egy hónappal később darabokra hullik, évekig tartó háború és népirtás lesz, így az állam utolsó nagy sikere volt ez. Már ekkor is érezhetően nagy feszültség volt a politikában, a szlovéniai Mariborban a jugoszláv hadsereg akciózott a meccs előtt pár nappal, több szlovén tábornokot indokolatlanul letartóztatott, az ezek után kialakuló utcai zavargásokban meghalt egy tüntető.
A fokozódó feszültség is közrejátszott abban, hogy a zvezda már hat nappal a döntő előtt megérkezett a Bari közelében lévő Monopoli városába, és ott készültek fel a legfontosabb meccsre. A külvilágot persze nem tudták kizárni, mert a sajtótájékoztatókon szinte mindig felmerült, hogyan tudnak egymásért küzdeni a horvát, szerb, bosnyák és macedón játékosok, miközben benne van a levegőben a független országok kiválásának eshetősége.
Robert Prosinečki és Dejan Savičević nemcsak egy fotó kedvéért demonstrálta a szkanderes kézfogást, hanem tényleg az egységet hirdették, barátok voltak. Előbbi az 1987-es ifjúsági világbajnokság legjobb játékosa volt, utóbbi három évvel később csodagólt emelt a Barcelonának már a Milan színeiben.
Maga a döntő ritka gyenge és lagymatag játékot hozott, a zvezda 120 perc alatt mindössze háromszor próbálta meg bevenni a franciák kapuját, egy szögletig jutott. A másik oldalon Jean-Pierre Papinnek voltak lövései, de azok sem hordoztak igazi veszélyt. A hosszabbításban sem történt semmi érdemleges. Prosinečki az első büntetőt berúgta. (Egy évvel korábban a jugoszlávok a későbbi döntős argentinokkal szemben estek ki tizenegyesekkel a vb-ről, úgy, hogy a 31. perctől kezdve emberhátrányban játszottak. Prosinečki akkor sem hibázott a büntetőknél.) Manuel Amoros kihagyta – tudták róla, hogy jobb kézre fogja rúgni –, és mivel utána sem hibázott egy jugoszláv sem, Darko Pančev ötödik büntetője után lehetett ünnepelni.
A zvezda folyamatosan kovácsolódott össze, noha nem kezdte jól a sorozatot. A svájci Grasshoppers ellen egy sovány belgrádi döntetlennel nyitottak, utána viszont idegenben 4–1-re győztek. A Rangerst 3–0-ra verték hazai pályán, a visszavágó formaság volt, döntetlent értek el. A keletnémet Dresden ellen két 3–0 lett a vége. A Bayern München ellen idegenben hátrányba kerültek, de jött Pančev és Savičević, és fordítottak. A második gólnál a szélső a gyorsaságát kihasználva, labdával együtt futotta le Jürgen Kohlert. A visszavágón Siniša Mihajlović hatalmas szabadrúgására volt válaszuk a bajoroknak, 2–1-re fordítottak, már készülődtek a csapatok a hosszabbításra, amikor Raimond Aumann kapus melléütött egy léc alá hulló labdának, így kezdődhetett a népünnepély. Majd a döntő után még egyszer.
„Az első hajnali fény talpon találja a kissé megfogyatkozott ünneplő tömeget. Csak a kora reggeli órákban kezdődhetett meg az őrült éjszaka maradványainak eltakarítása. De az ünneplés – igaz, már nem a bolond utcai mámorban – folytatódik tovább. A munkahelyeken, iskolákban, mindenütt. Sokan biztosra veszik: napokig most nem fog dolgozni senki, legfeljebb mímeli” – írta a Magyar Szó tudósítója a belgrádi mámorról, ahol a zajtól és a petárdáktól betörtek az ablaküvegek.
Prosinečki a meccs után azt emelte ki, hogy ilyen fegyelmezett, taktikailag ennyire rendezett csapatban még sohasem játszott, ez volt a siker kulcsa. „A játékosaim sírnak az öltözőben, én pedig rettenetesen boldogtalan vagyok. A zvezdát csak csodálni tudom. Nekem az Olimpique az életem, a vagyonom is egyben. Belgrádban aprópénzből megcsináltak egy BEK-győztes csapatot. Kik? Hogyan? Csodálom őket” – ezek már az ellenfél tulajdonosának, Bernard Tapie-nak a szavai.
Azt valamennyi csapattag tudta, hogy ebben az összeállításban utoljára játszottak, nem lehetett sokáig együtt tartani a klasszis játékosokat. Prosinečki elment a Real Madridba, Dragisa Binić a Slaviába. A már BEK-győztes sztárok a háború miatt az első selejtezőjüket Szegeden játszották le, aztán a Bozsik Stadionban is felléptek Kispesten. Utána Szófiába kényszerültek, ahol ha győztek volna a Sampdoria ellen, újra döntőt játszhattak volna. Kikaptak, utána pedig menthetetlenül szétesett a csapat.
Belodedici 1986-ban már megnyerte a BEK-et a Steaua Bucureștivel, így 1991-ben kétszeres győztes lett. Vladimir Jugović később a Juventusszal nyerte meg újra a trófeát, Savičević a Milannal. A Crvena zvezda azóta a BL-ben már inkább csak epizódszereplő, de a futballromantika utolsó nagy győzelmét nem lehet elvenni tőlük.
