A magyar edző, aki leült csapata sztárjaival inni és kártyázni, elnyerte a pénzüket, aztán megnyerték a BEK-et kétszer
Május 30-án a sorozat történetében először rendezheti meg Budapest a Bajnokok Ligája döntőjét, a Puskás Arénában ünnepelhet Európa legjobb futballcsapata. A fináléig mindennap visszatekintünk a döntők egy-egy nagy pillanatára, egyéniségére, érdekességére. BL-sztorik, nyolcadik rész.
A világ 50 legjobb futballedzője közé kerülni bármilyen toplistán nagy elismerést jelent. Különösen igaz ez, ha egy 2019-es rangsorban az előző században mutatott teljesítménnyel képes a legnagyobbak közé jutni valaki. Márpedig az Aranylabda-szavazást is kitaláló és megvalósító France Football Kovács Istvánt a 43. helyre tette ebben a rangsorban. Közvetlenül mögötte végzett a spanyolokkal 2008-ban Európa-bajnok Luis Aragonés (44.), a Barcelonával BL-győztes Frank Rijkaard (45.) és a görögökkel 2004-ben Európa-bajnok Otto Rehhagel (46.) is.
Kovács István Temesváron született 1920. október másodikán. Apja magyar, anyja román, a nagyszülők szerbiai zsidók. Kilenc évvel idősebb testvére, Miklós a román válogatottban három világbajnokságon szerepelt (1930, 1934, 1938). István gyorsan az edzősködés felé fordult, már 33 évesen felhagyott a profi futballal, és az Universitatea Cluj edzője lett, majdnem tíz évet töltött Kolozsváron.
A Steaua Bukarest 1967-ben igazolta le, onnan vezetett az útja Amszterdamba, a korszak egyik legnagyobb sztárcsapatához, az Ajaxhoz. Rinus Michels, a totális futball megálmodója, miután összerakta Európa-verő csapatát, és az 1971-es BEK-döntőben legyőzte a Panathinaikoszt, a Barcelonához szerződött, ezért a tulajdonosok új edző után néztek.
És kiválasztották a legolcsóbbat.
Vajmi kevés sejtésük volt arról, hogy akkora egókkal, mint amekkorák abban a csapatban voltak, hogyan boldogul egy kvázi ismeretlen edző, akinek addig mindössze egy Román Kupa-sikere volt.
Az ellenfelek dörzsölték a tenyerüket, hogy Kovács mihez kezd majd például Johann Cruyff-fal, akinek zsenialitása mellett az öntörvényűsége is Európa-hírű volt. Nagy kérdés volt, tovább tudja-e fejleszteni mindazt, amit Michels megálmodott. Ha eleinte nem is sok jel utalt erre, végül jól sült el a váltás.
Kovácsot rögtön az érkezése után megkóstolták a sztárok, hiszen amikor belépett az öltözőbe, megkérdezték tőle, mit szól a hosszú hajukhoz, ami a lázadás szimbóluma volt akkortájt. „Edzőnek szerződtettek, nem fodrásznak” – hangzott a válasz.
A csapatkapitány, Piet Keizer az egyik első edzésen őt vette célba, izomból, derékmagasságban felé rúgta a labdát, amit a mester látványosan megszelídített, és visszaküldte a feladónak. Kulcsfontosságú pillanat volt ez szerinte, mert ha kitér a labda irányából, vagy elpattan tőle, esélye sem lett volna a csapat előtti tekintély megszerzésére.
Az első teszteken így ment át, és emellett érezhetően más akart lenni, mint az elődje, aki a vasmarokkal tartotta kézben a csapatát, nála a fegyelem volt a legfontosabb az öltözőben. Kovács sokkal engedékenyebben állt a játékosokhoz. Akkor sem szidta le őket, amikor látta, hogy cigiznek, isznak és kártyáznak. Inkább kért egy széket, és hogy neki is osszanak, így engedte ki a gőzt velük együtt. „Az összes pénzünket elnyerte a pókeren” – emlékezett vissza Cruyff erre, ami meghatározta a csapat kohézióját. Azt is kijelentette a vezérkosnak számító Cruyff, hogy az edző nem akart uralkodni felettük.
1972-ben ettől még voltak nehéz pillanatai, mert ugyan a BEK-ben a negyeddöntőben az Arsenalt még kettős győzelemmel ütötték ki, az elődöntőben a Benfica ellen csak 1-0-ra nyertek hazai pályán. Ekkor a vezetőség nem igazán bízott abban, hogy bejutnak a döntőbe, ezért elgondolkodtak a menesztésén. Cruyff azonban kiállt mellette, a visszavágót le is hozták gól nélküli döntetlennel, majd a döntőben Cruyff duplájával Rotterdamban 2-0-ra megverték az Intert.
Egy évvel később a negyeddöntőben álomjátékkal, 4-0-ra verték a Bayern Münchent, az elődöntőben kettős győzelemmel búcsúztatták a Real Madridot. A belgrádi döntőben a Juventust Johnny Rep ötödik percben szerzett góljával múlták felül. Kovács ezek után kissé filozofikus interjút adott a Népsportnak.
„Tíz esztendő kellett, hogy ismét jó irányban fejlődjön a világ labdarúgása, és a védekezést felülmúljuk. A látványos támadó futballhoz keresi mindenki az utat. A klubok vezetőiben még mindig előjön a félelem, hogy jobb nem kikapni, de a játékosok már lázadoznak. Ki akarnak bontakozni, nem pedig alkalmazkodni a vak fegyelmű védekezéshez. Mi ennek a korszerű futballnak az alapja? Hogy mindenki tudjon védekezni és támadni egyaránt, poszttól függetlenül. Már a kiválasztásnál arra kell törekedni, hogy ilyen alanyok kerüljenek a csapatokhoz. A többi csak mese. Az Ajaxnál hetente kétszer legalább a fejjátékot gyakoroltatjuk. Minimum 178 centi, 78 kilós játékosokat keresünk, akik elbírják, hogy a térdig érő sárban is jól játszanak az év 7 hónapjában. Sikerült Cruyff-fal és Keizerrel megértetnem, hogy kivételes képességeiket a csapat érdekei vessék alá, mert így még tüneményesebbek lehetnek. De főként: hasznosabb lesz a játékuk. A gyémántból briliáns lett. Úgy csiszoltam.
Azt hiszem, nem hat dicsekvésnek, én nyitottam meg az egyéni kezdeményezés csapját. Szétfeszítettem a sablonokat, megadtam a lehetőséget az egyéni tehetség szerinti játékra”
– magyarázta.
Kovács a sikerei csúcsán, a második BEK-győzelme után, 1973-ban elhagyta Amszterdamot – Cruyff ekkor igazolt Barcelonába –, Franciaországba ment, ahol ugyan nem volt sikeres a válogatott élén, megteremtette az alapjait annak az edzőközpontnak, ami a francia focit elindította felfelé. Az 1984-es Európa-bajnoki sikert onnan eredeztetik, hogy Kovácsot leigazolták. Olyan tekintélyt vívott ki magának, hogy 1995 májusában, amikor a halálhírét megkapta Jacques Chirac, félbeszakította a kormányülést, és a miniszterek felállva tisztelegtek Kovács előtt.
