Sokan nem tudják, de a magyar határtól alig húsz kilométerre már igazi havasi jellegű, 1200-1300 méter magas hegyek húzódnak északon. Az egyik legmagasabb a Rozsnyó feletti Volovec-gerincen kicsúcsosodó sziklaorom, az 1293 méteres Pozsálló, szlovák nevén Skalisko. Kiváló lépcsőfok annak, aki a Mátra és a Bükk után szintet lépne magasságban, és elindulna a magashegyek felé.
Sötét este van. A fémes hangon fütyülő szél a jeges csúcskeresztre kötözött szlovák és magyar zászló utolsó cafatjait tépkedi. Nem túl tiszta az idő, de a fejlámpa fénysugarában gyorsan suhanó köd mögött érezni a hatalmas teret. Gömörország koronáján, az 1293 méter magas Pozsálló (Skalisko) kiugró sziklabércén feszítek ellen a hideg cúgnak. A fémkeresztbe kapaszkodva pilótának érzem magam, aki viharos vakrepülést végez kikapcsolt motorral, és roppantul élvezi. Muszáj azonban lassan katapultálni a helyzetből, mert lefagy a kezem. Lemászunk, és elindulunk vissza a menedékházba, ahol a többiek vigadnak a jó melegben.
Néhány éve a Salgótarján melletti Medves-fennsíkról pillantottam meg először a Gömör–Szepesi-érchegység (Slovenské rudohorie) havas vonulatát a Pozsállóval és a Pipitykével. Már ezek a nevek elvarázsoltak, de az is látszott, hogy a hosszú gerinc legalább egy földrajzi emelettel, azaz 200-300 méterrel magasabban van a hozzá közeli Bükk és Mátra csúcsainál. Ott a helyem, gondoltam, majd egy óra múlva el is felejtettem őket a Mackókör teljesítménytúra lendületében. A Pozsálló nemrég bukkant fel újra, amikor a Tortúra teljesítménytúrán megismert Bükk 900 Természetbarát Egyesület tagjai meghívtak egy kétnapos csúcstúrára. Naná, hogy mentünk!
Mivel a reggeli start előtt jobbnak láttuk kialudni magunkat, a pénteki munkahelyi fájront után egyenesen elautóztunk a hegység lábánál fekvő Rozsnyóba. (Kocsival az út nagyjából három óra, tömegközlekedéssel ennek a duplája.) „Rozsnyó völgyben fekszik magas meredek hegyek között, mint az alamizsna-krajcár a koldus kalapjában”, írta Petőfi 1845-ös, Útirajzok című könyvében, miután három napot töltend vala a városban.
Ebből nem sokat láttunk, mivel már sötétben érkeztünk, de az kiderült, hogy a 18 ezres város a hatalmas középkori főtér köré szerveződik, és „négyszögű tágas piacza szép épületeket mutat”. Az épületeket meghagytuk nappalra, de három vendéglátóegységet még gyorsan teszteltünk: a Patria olcsó, nyüzsgő diákkocsma, ahol egy csomóan beszélnek magyarul, a Rajský Dvor egy kolostorból átalakított művész-romkocsma eredeti freskókkal (magyarul beszélnek), és ott van a 100P (StoP) étterem-bár is (igen, itt is beszélnek magyarul). Mindegyik jó a maga nemében, de legjobban az elsőben éreztük magunkat. Kiderült az is, hogy a város ötöde magyar, így nem csoda, hogy nagyon sokan beszélik a nyelvet.
Másnap reggel a szintén főtérközeli bevásárlóközpont parkolójában találkoztunk a népes miskolci csapattal, és huszonöten vágtunk neki a hegynek. A város fölötti Csucsom (Čučma) falu szélén tettük le az autókat, és a Rozsnyói-völgy (Rožňavská dolina) lustán emelkedő erdei aszfaltútján gyalogoltunk fel hosszan a kék jelzést követve. Az aszfaltról a Grexa nevű turistaút-elágazásnál dózerútra, majd annak végén egy meredek ösvényre váltottunk. Az egész út legizzasztóbb része itt következett, egy aránylag rövid szakaszon 700 méterről 1100 méterre kaptattunk fel.
A Görbe-nyeregig (Sedlo Krivé) a túraút ránézésre bármelyik szlovák hegységben lehetett volna, bükkösök, majd fenyvesek követték egymást. A nyereghez közelítve egyre jobban megnyílt az erdő, és ahogy feljebb értünk, úgy nőtt a hóréteg vastagsága a talpunk alatt. A nyeregnél rövid szusszanás után ráfordultunk a hegygerincre (valamint a piros jelzésre) és elértük az első pihenőpontot: egy kiszuperált busz kocsiszekrényét (Skriňa z Avie), ami évek óta turistamenedékként szolgál.
Innen a nagyrészt erdőfedte széles gerincen bandukoltunk tovább, egyre mélyülő, 20-30 centiméteres hóban. Szerencsésebb helyeken a nem túl jó állapotú (szú–szél–aszály által alaposan megtizedelt) fenyves szétnyílt, mint egy függöny, és valamilyen irányban jó messzire elláthattunk. Így bukkant ki egy kanyarban a távoli Králová holá, az Alacsony-Tátra legkeletibb csúcsa, vagy egy kissé arrébb a Magas-Tátra meredek oldala. Máshol a fenyves úgy besűrűsödött, mint egy fal. Az időre nem lehetett panaszunk, a felhők épp csak kezdtek paplanná vastagodni az égen.
Eszembe jutott, hogy pár éve milyen vágyakozva néztem 80 kilométerrel arrébb a Medves-fennsíkról ezt a gerincet, és most itt vagyok: a friss hegyi levegő csípi az arcomat, hűvös gyantaillat száll a szélben és ropog a hó a talpam alatt. A hegygerincen egymás után sorakoztak az 1200-as magaslatok: először az 1255 méter magas, beerdősült Rámzsás (Ramzová) kúpját kerültük meg, majd elértük a Pozsálló, újabb szlovák nevén Skalisko 1293 méteres sziklacsúcsát.
A Skalisko egyedülálló, 8-10 méter magas sziklabuckája kivételes forma a hosszú hegyháton, ami általában lapos, gyepes tetőkben magasodik ki. Régi neve is a legeltetéssel kapcsolatos, a három egymás melletti csúcsot a régi térképek szerint egy néven, Volovecként, magyarul ennek fordításaként Ökör-hegyként emlegették.
A három csúcs legmerészebbike aztán elnyerte a Pozsálló, majd a Skalisko nevet, a másik kettő alacsonyabb, jellegtelenebb maradt Volovec. A hatalmas érchegységen belüli, Rozsnyó feletti hegységrészt a szlovákok máig Volovské vrchy, azaz Voloveci-hegyeknek hívják, a magyarok pedig csak egyszerűen Rozsnyói-hegységnek. Sőt, aznapi szállásunk, a csúcs alatti menedékház is Chata Volovec néven fut.
A csúcsról dél felé elnézve az Aggteleki- és Szlovák-karsztot látjuk légvonalban húsz kilométerre, mögötte pedig a Bükk domborodik a távolban. A Bükk és a Gömör–Szepesi-érchegység között elterülő néprajzi tájegység neve Gömör, régiesen Gömörország. Ha pedig Gömörország kalapja az érchegység, akkor a Pozsálló a bokréta rajta, bárki megmondhatja.
A sziklacsúcson fémkereszt áll, rajta a szlovák és a magyar zászlóból annyi, amit az állandó nagy szél meghagyott. Természetesen nem csak dél felé van kilátás, a bérc 360 fokos panorámával büszkélkedhet: Kassa, azaz kelet felé folytatódik a gerinc a már emlegetett Pipitykével (szlovákul Pipitka, 1225 m), északnyugati irányban meg az Alacsony- és a Magas-Tátra emelkedik.
Ahogy nézelődtünk, a csúcs fölé megérkeztek a szürke felhők, és enyhe havazás kezdődött. Az éppen lenyugodni készülő nap azonban bevilágított a felhők alá, különleges, aranyló fénnyel bevonva a hegyláncok sorát. Ideje volt elindulni, gyomrunk amúgy is jelezte, hogy felkészült a turistaházban rotyogó segedínsky guláš, azaz székelygulyás nagy adagjainak befogadására.
A házat érkeztünkkor a csucsomi Gábor és Jarmila vitte (általában forgóban kezelik két szlovák párral), és nemcsak káposzta, hanem pirog is várt minket csapolt sör, borovicska és áfonyalikőr kíséretében (a hegyen rengeteg az áfonya).
Vacsora után beültem a konyhába beszélgetni egy kicsit Jarmiláékkal, akik jó palócos kiejtéssel beszélték a magyar nyelvet. Mint mesélték, a menedékházat a Csehszlovák Turistaklub építtette 1934-ben a Csucsom községhez tartozó, 1150 méter magason fekvő területen, egy ma is működő forrás mellett. 1938-ban, az első bécsi döntés után Gömör területét a házzal együtt Magyarországhoz csatolták, az északi határ a Volovec gerincén húzódott. Ekkor pár hónapra a Pozsálló különleges címet nyert el: itt volt Magyarország legmagasabb csúcsa. (Aztán az újabb visszacsatolásokkal magasabb hegyek érkeztek.)
A második világháború után a Pozsálló/Volovec visszakerült Csehszlovákiához, 1976-ban pedig megkapta új nevét, a Skaliskót (Sziklás). A hatvanas–hetvenes években a Volovecen évente rendeztek síversenyeket Volovec Great Slalom néven, 1979. január 6-án pedig Jozef Laščák elindította az újévi Volovec-mászást, ami máig népszerű esemény Rozsnyón.
A menedékház egyébként nyáron folyamatosan nyitva tart, szeptembertől júniusig csak hétvégén (péntektől vasárnapig), ekkor érdemes a szállásról előre egyeztetni telefonon. A hegygerinc is járható egész évben, de nagyobb havazáskor kell a hótalp, hágóvas. Ha a havazást még erős, viharos szél is cifrázza, akkor még a tapasztaltabb túrázók is kétszer meggondolják, hogy elinduljanak-e.
A beszélgetés közben kedvet kaptam a Pozsálló éjszakai megmászásához is, amihez sikerült is két társat szereznem. A sárga jelű útból ferdén a csúcs felé kiágazó, nem túl meredek felfelé utat már ismertem, ezen ereszkedtünk le órákkal korábban. Fel is értünk a csúcsszikla széltépte tetejére 20 perc alatt, és jött a fantasztikus érzés, amit a cikk elején leírtam. A lefelé úttal sem volt gond, csakúgy, mint másnap a teljes visszaereszkedéssel. Ezúttal a zöld jelű utat választottuk, (Pavol Jozef Šafárik túraútvonal), amit csak azért említek meg, mert sokkal szebb és természetközelibb, mint a dózerutas kék, amin felmentünk.
Az útvonal nagyítható túratérképen:
Rozsnyóba visszaérve megint a főtérnél kötöttünk ki, ami egyébként egyben Szlovákia legnagyobb középkori tere is. A hangulatos, régi, de szépen restaurált házakkal körbevett főtér közepén az 1600-as évek közepén épült Tűztorony áll. Az épületet eredetileg őrtoronynak szánták a törökök ellen, aztán miután 1766-ban leégett a főtérrel együtt, elnyerte új funkcióját és felső körfolyosóján helyet adott a város tűzfigyelőinek. Ma kilátóként is működik, de megnézhető benne a toronyóra 1858-as eredeti óraműve is.
A Tűztoronnyal összenőve áll a Szűz Mária Mennybemenetele templom (saját torony nélkül), de a főtérnél található a Xavéri Szent Ferenc tiszteletére emelt római katolikus templom – más néven Diák-templom –, vagy a korábbi Szent Anna-templom és kolostor is. Utóbbi 2020 júliusától már nem egyházi intézmény, hanem „Kolostor kulturális-kreatív központként” üzemel, aminek hangulatos kávéház-sörözőjét megérkezésünkkor teszteltük. A vasárnap déli napsütésben inkább a Piroška cukrászdát választottuk.
Ha lett volna időnk, még sétálhattunk volna egyet a Sajó partján, felmehettünk volna a város fölé a Kálvária-dombra, vagy elugorhattunk volna a hat kilométerre fekvő Krasznahorka várához, de úgy gondoltuk, hogy a Pipityke gerince miatt még úgyis visszajövünk, akkorra is maradjon valami.
Kommentelheted a posztot, ajánlhatsz más jó helyeket a Szépkilátás Facebook-oldalán is, és lájkold az oldalt, ha még nem tetted! Kérdések és tanácsok is ide jöhetnek. Vizuálisabbaknak ott a YouTube-, az Instagram- vagy a TikTok-oldalunk. A Szépkilátás heti túraajánló hírlevelére pedig itt iratkozhatsz fel.
További szlovákiai túrák:
- A Pokol kapujához vezet az első magyar turistaút Szlovákiában
- A Holdról is látszik, miért hívták ezt a hegyet Orrkőnek
- Téli menet: hótalpszaggató vihar a Tátra-gerincen
- Csoda a Gyömbér-Chopok gerincen
- Nyolclyukú sziklaüreg a teszéri szurdokban
