A Dráva a kontinens egyik legizgalmasabb folyója: a vadabb olasz és osztrák hegyi szakaszt a szlovéniai Maribor után felduzzasztott víztározók nyugodt felszínű tavai követik, majd a magyar határtól érintetlen zöld folyósóban folyik le egészen a Dunáig. Ez utóbbi szakaszát nevezik szinte egybefüggő ártéri őserdeje miatt Európa Amazonasának. Dráva-bringatúránk befejező részén erre gurulunk végig, méghozzá a horvát és a magyar parton is végighúzódó kerékpárutakon felváltva, kvázi fonódó biciklisként.
„Idén kevés a vízitúrázó, alig jönnek, pedig pár éve még húszliteres bográcsban főztem ötven főre a gulyást”
– panaszkodik az Ibolya büfé és vegyesbolt tulajdonosa. Őrtiloson, Magyarország egyik legeldugottabb szegletében vagyunk két útitársammal, Gabival és Szilvivel, a horvát határtól pár száz méterre, a Mura és a Dráva folyók találkozásánál. A büfé előtt a perzselő augusztusi napon áll letámasztva három biciklink, felpakolva egy négynapos bringatúra minden poggyászával.
Két éve indultunk, arra voltunk kíváncsiak, hogy végig lehet-e bringázni a Dráva partját a forrástól a Dunáig. Az olasz–osztrák szakasz nem volt kétséges, a Drauradweg Európa egyik legjobb és legnépszerűbb folyó menti útvonala. Folytatásában, a szlovén–horvát Dravabike útvonalban sem csalódtunk, ám az véget ér Légrádnál, Őrtilossal szemben. A kérdés az, hogy innen, a Dráva–Mura összefolyástól milyen a kerékpárút a dunai torkolatig.
Az utolsó, horvát–magyar szakasz ugyanis egy kicsit terra incognitának, háborítatlan, felfedezetlen világnak számít biciklis szempontból. A vízi útvonal is különleges: hajó nem jár rajta, és vízitúrázni is csak engedéllyel lehet. Szinte egybefüggő ártéri őserdő húzódik mellette, a törzsét és fő részét alkotva az UNESCO első, „Európa Amazonasaként” ismert, öt országra kiterjedő bioszféra-rezervátumának. A sok helyen paszományhurkosan kanyargó folyó árterületi erdeivel, kavics- és homokpadjaival, szigeteivel és holtágaival ideális élőhelyet nyújt sok veszélyeztetett madárfajnak és jellegzetes halfajnak. Ha inkább képekben érdekel, mire mentünk, nézd meg látványos videóriportunkat az útról:
Ahhoz képest, hogy mennyire félreeső helyen van Őrtilos, vonattal egész jól megközelíthető: part menti vasútállomására 3 és fél óra alatt leérünk Budapestről Nagykanizsán keresztül. Egy kicsit rápihenünk az aznapi 40 kilométeres etapra az erős sodrású Dráva partján a Mura-torkolat alatt, még irigykedünk is egy csöppet a horvát homokpadokon strandoló pár emberre. Aztán elindulunk délutáni célpontunk, a fura nevű Čingi-Lingi falu felé.
Eltávolodva a Drávától áttekerünk Őrtiloson, két felvonásban meghallgatva a büfésnő panaszai című előadást, majd keresztezzük a hangulatos Zákányt és befutunk Gyékényesre, a kristálytiszta bányató partjára. A Kotró nevű tó a régió Balatonja, partján büfék sorakoznak, rengetegen napoznak, pancsolnak. Valószínűleg az egyetlen volt kavicsbánya, ami a kitüntető „Örökségünk” címmel büszkélkedhet, mint Somogyország Kincse. Természetesen merülünk egyet a vízben, majd egy másikat a Zöld Sas büfé babgulyással teli tányérjában.
Az egyetlen határátkelő a környéken Berzence/Gola, egy poros, sóderes levágón jutunk el oda. A nyitott határnál senkivel sem találkozunk. Az álmos hangulatú Golán elég nagy boltot és működő kocsmát is találunk, hogy a hőség miatti megfelelő folyadékpótlást elvégezzük. Jó minőségű aszfaltúton csorgunk át a Dráva-parti Repašra (Répás), ahol híd visz a folyó túloldalára. Lényegében már meg is érkezünk a Čingi-Lingi melletti népszerű bányatavakhoz.
A horvát tavak visszatükrözik a gyékényesi strandot, azzal a különbséggel, hogy Čingi-Lingiben nincs se bolt, se étterem. Ez annak fényében érdekes, hogy a falu neve kapcsolódhat az Eszék melletti nagymúltú Csingi-lingi csárdához. A vendéglő 1920-tól volt népszerű szórakozóhelye a Dráva-partnak, még népdal is született róla. Nevét onnan kapta, hogy a bejáratánál álló nyárfán függött egy csengő, hogy a betérő vendégek jelezhessék az érkezésüket. Pár éve modernizálták a csárdát.
Nekünk viszont jó ötlet volt megvenni előre a vacsorának és reggelinek valót, mert a csárda innen nagyon messze van. A víz viszont itt is nagyszerű, nincs is jobb, mint egy félnapos tekerés után csobbanni egyet a strandon. Kényelmes, előre lefoglalt tóparti szállásunkon jól elférünk, nagy meglepetésünkre szúnyogokkal sem kell hadakozni.
Következő nap korán indulunk 83 kilométeres szakaszunkon, aminek túlnyomó részét a horvát oldal kis falvain átgurulva tervezzük, amennyire csak lehet, közel a folyómederhez. Ez már az Amazon of Europe dedikált bicikliútja, amit persze ne különálló kerékpárútnak képzeljünk el, hanem a környék kis forgalmú, ám kifogástalan aszfaltútjain végighúzódó jelölésnek. Nem csak az aszfalt jó állapotú, az útba eső kis községek is inkább a Dráva felső szakaszának rendezett osztrák falvaira emlékeztetnek.
Az úton több helyen is tábla jelzi, hogy földúton le tudunk térni a pár száz méterre hömpölygő Dráva felé. Először egy kis halászházhoz jutunk ki, ami egy nádassal borított öböl partján áll. A következőnél egy sarkantyúszerűen benyúló kis kőgátra, ami tökéletesen megfogja a sebesen áramló folyót egy jó kis fürdéshez. A túloldalról két pecás kíséri figyelemmel a ritka látványosságot.
A hosszú horvát szakaszon két településnél állunk meg. Podravske Sesveténél már olyan pokoli a kora délutáni meleg, hogy az árnyékba húzódunk majonézes tonhalkonzervünkkel pihegni egyet, aztán Okrugljačánál találunk egy hűs kocsmát, hűsítő italokkal. A helyiek elég jól beszélnek magyarul, és roppant készségesek abban, hogy rövidebb utat ajánljanak nekünk a tervezettnél. Köszönettel, de inkább a közúton maradva gurulunk el a barcsi hídig, ami egyben határátkelőhely is.
Barcstól az egyik legjobb magyarországi részen gurulunk drávatamási szállásunkig még 10 kilométert: a part menti galériaerdőben jó állapotú aszfalt kerékpárút fut. Erősödő szúnyogzümmögésben ereszkedik ránk a szürkület. Megérkezés után szállásunkon megbeszéljük, hogy a mediterrán népekhez hasonlóan dél és kettő között sziesztát kell tartanunk mindig egy alkalmas helyen, különben felforr az agyvizünk.
Következő nap 75 kilométer vár ránk, végig a folyó magyar oldalán. Egyszer már jártam erre 10 évvel ezelőtt, és jól emlékeztem, hogy lesznek benne homokos-földes, nehezebb terepszakaszok, főleg a gátak tetején. Ez az egy-két rész, ami miatt monti és gravel bringákat hoztunk magunkkal.
Kis forgalmú közúton átgurulunk Kastélyosdombón, Tótujfalun, majd príma, aszfaltos kerékpárúton folytatjuk a töltés tetején Drávasztáráig. Érezzük, hogy itt az agyrohasztó meleg, ezért először benézünk a drávasztárai Seoska vendéglőbe egy jó egytál levesre, aztán a falu alsó részénél megállunk a sztárai vízitúra-táborhelyen egy hűtőfürdőre. Nem éppen egy golden beach, a stégnél lehet megmerítkezni a sodrásban, de a célnak tökéletesen megfelel.
Lehűlve, feltöltődve folytatjuk az utat, először egy kissé kátyús mellékútvonalon, nem túl vonzó települések határában, majd Vejtinél rákanyarodunk a gátra. Egy valóban kellemetlen földes-homokos, dobáló-süppedős szakasz jön. Alig várjuk, hogy kiérjünk róla a Majláthpuszta-horgásztó világvégi büféjéhez, ahol úgy érezzük, mintha a hatvan éve itt felejtett, azóta is eseményektől mentes időkapszula burkába lépnénk be. A nagy szenvedésre legurul egy sör is.
A büfésnő közlékeny fia eligazít, miszerint tud egy nekünk való átvágót az erdőn-mezőn át. Hiszünk neki, de a földút sajnos hamar elfogy, folytatása, a vékony ösvény pedig egy tüskés bozóttal lezárt kukoricásba fullad. Megharcolunk a marasztaló aljnövényzettel és az éles kukoricalevelekkel, mire a bringákat kirángatjuk az ősdzsindzsából a Szaporca alatti – egyébként sajnos éppen zárva levő – Ős-Dráva látogatóközpontnál.
Szaporcánál elgurulunk egy szabadtéri rendezvény mellett, az Ismerős Arcok ad koncertet, majd ismét egy nagyszerű minőségű kerékpárúton suhanunk be az esti surlófényektől kísérve Drávaszabolcsra. A legjobbkor érünk a szállásra, Szilvi ugyanis közli, hogy már olyan szinten remeg a lába a fáradtságtól, hogy alig mer leszállni a bicikliről.
Az utolsó nap reggel visszatérünk a forgalmas drávaszabolcsi hídon a horvát oldalra. Ahogy átérünk, el is hagyjuk a főutat egy sóderes földút kedvéért, ami az Öreg-Dráva holtágaiból kialakult lápos tórendszer és a folyó közötti részen halad. A tavakat nagyrészt élénkzöld békalencse borítja. A brekegéstől meg a magasban köröző madaraktól eltekintve tökéletes csend és béke honol rajtuk. A hely megér egy árnyékos pihenőt, már csak azért is, mert ereszkedik a koponyánkra az agyroppantó hőség.
A tavak után rákanyarodunk a közepes forgalmú D34-es főútra, amin ugyan kerékpárutat jelez a térkép, de olyan nincs, a padkán jut hely nekünk. Podgajci Podravskiig nem vészes a forgalom, ott iszunk egy kávét. Úgy tűnik, ritka jelenség errefelé a kerékpártúrázó, többen is kérdezgetnek minket: honnan jövünk, hova megyünk. Az idősebbek horvátul próbálkoznak, néhányan magyarul is, a fiatalabbak viszont rögtön angolra váltanak.
Növekvő forgalom mellett Valpovo (Valpó) szép kisvárosa a következő megálló. Ide bőven juthatott az elmúlt években az útfejlesztési pénzekből: az új elkerülő út ellenére a városba is tök üres, kétsávos felújított út visz be, amin annyira nincs forgalom, hogy simán bringázunk rajta, pedig még széles kerékpárutat is építettek mellette. A valpói várkastély és a csinos főtér indokolja a figyelmet, de ennyi fölösleges út talán túlzás.
Valpovótól már csak egy köpés Eszék (Osijek). Már a külvárosban lekanyarodunk a főútról a folyó partjára tartó kerékpárúton. Nagyon kellemes vízparti bringaúton csorgunk be a városba. Egy pihenőponton összefutunk az Eszéken élő Attilával és fiával, aki lelkünkre köti, hogy ki ne hagyjuk az ingyenes városi strandot, aztán inkább el is kísér minket. A strandhoz egy kerékpáros hídon átkelünk a túlpartra, majd a habokba vetjük magunkat.
Örülne bármelyik város, ha ilyen jó, tiszta folyóvizes szabad strandja lenne, mint Eszéknek. Ki is használják a helyiek: a széles, homokos parti öböl tele van emberekkel, büfék, kajáldák sorakoznak. Egy Római-partba ojtott balatoni strand. Eszünk, iszunk, fürdünk, és meghallgatjuk Attila vízi idegenvezetését. Nyakig a hűvös vízben állva mutogatja körben Eszék jól látható nevezetességeit.
A városból kifelé átgurulunk Eszék várnegyedén. A vár maga 1712 és 1721 között épült, és egyike Horvátország legnagyobb erődítményeinek. Tekintélyes bástyáin és vastag falain belül barokk házak állnak, külön kis városrészt alkotva. Délután felfrissülve lendülünk neki az utolsó 30 kilométernek Aljmaš (Almás) községig, ahol a Dráva útja véget ér és a Dunába ömlik. Szinte végig külön kerékpárúton haladunk, de a végére is jut meglepetés.
Az egyik pihenőnél épp hogy csak megállunk, eszeveszettül dühöngő szúnyograj veti ránk magát. Először szúnyogriasztóval vesszük fel a harcot, aztán kénytelenek vagyunk megfutamodni. Az éhes szúnyograj még sokáig üldöz minket. Almásban csak éppen kicsit jobb a helyzet késő délután, ezért szállásunkra szorulunk be. Nem is baj, már amúgy is fáradtak vagyunk. A torkolat megtekintését másnapra halasztjuk.
Reggel meglepetten vesszük észre, hogy Almás főutcáját jelentős tömeg lepi el. Mint kiderül, búcsújárás van, a falu híres templomához jönnek sokan, aminek főoltárán áll a Boldogságos Szűz ezüstös kegyszobra. A modern, hullám formájú épület 2001–2007-ben épült, mivel elődjét 1993-ban a szerb–horvát háborúban porig rombolták a szerbek.
A torkolat két és fél kilométerre van a falu szélétől. Földút visz ki, ugyanis kis üdülőtelep épült mellé: Ušće, a horgászok paradicsoma. A torkolat földnyelvével szemben kőgát magasodik a parton, arra felállva tökéletesen látható a két folyó összefolyása. A folyók a kontúros színkülönbség szerint nem keverednek rögtön, a sötétebb, sárosabb Dráva és a szőkébb Duna találkozásánál feltűnő a több mint százméteres elválasztó vonal. A vérszomjas szúnyogok délelőtt alszanak, így nyugodtan belemerülhetünk a békés látványba.
Innen már csak a hazajutás van hátra. Visszagurulunk az eszéki vasútállomásra, ahonnan egy élemedett korú, de határozottan jó állapotú vonat visz Beli Manastirig (Pélmonostor), ahol egy átszállás után meg sem állunk Budapestig. A kerékpárok szállítása ugyanúgy nem okoz hazafelé sem problémát, mint lejutáskor.
A vasúti fülkében konszenzusra jutunk abban, hogy a Dráva horvát–magyar szakasza sem rosszabb egy fikarcnyival sem, mint az előzőek. Igaz, itt nincsenek két-háromezres hegyek, meg óriási vízfelületű tározókkal sem találkozni, de a folyó háborítatlan ártéri ősburjánzása felér velük, ha le nem körözi őket.
Az útvonal nagyítható túratérképen:
Kommentelheted a posztot, ajánlhatsz más jó helyeket a Szépkilátás Facebook-oldalán is, és lájkold az oldalt, ha még nem tetted! Kérdések és tanácsok is ide jöhetnek. Vizuálisabbaknak ott a YouTube-, az Instagram- vagy a TikTok-oldalunk. A Szépkilátás heti túraajánló hírlevelére pedig itt iratkozhatsz fel.
További kerékpáros túrák a Szépkilátáson:
- A Dráva mentén kanyarog az egyik legszebb osztrák kerékpártúra útvonala
- Kényelem és szenvedés a Dráva menti kerékpárút délszláv szakaszán
- Budapest–Balaton biciklivel: mintha a Kékes fölé tekernél fel
- A megtalált déli Eurovelo nyomában
- A nagy gurulás: friss aszfalton átszelni a Visegrádi-hegységet
- Kerékpártúra a Duna mellett: a Szentendrei-sziget az új Balaton
