Így strandolt Budapest – a Duna-parti fürdőzés múltja
A fővárosi nyarak egyik megmentője a Duna, ami Budapesten innen és túl hűsíti le az embert a kánikulában. A dunai fürdőzés iránti vágy pedig ugyanúgy élt a századfordulón és környékén, ahogy ma is: a pestiek így vagy úgy, de strandolni akartak, na meg gyönyörködni a panorámában. A Nemzetközi Duna-nap alkalmából az Arcanum segítségével idéztük fel a dunai strandok történetét, hogyan, kik és mennyiért úsztak a partok mentén.
„Lám, my lord és mylady, akik egy Angliában soká élt képviselő kalauzolása mellett, már a hét kezdete óta minden este megjelennek a korzón, nem győzik levenni látcsöveiket az elragadó szépségű képről, melyet a Duna tükrének mozgalmas élete s a budai rész festői háttere eléjük tár. A »beautiful« és »lovely« jelzők, melyek beszédükben minduntalan előfordulnak, bizonyára csak e kép rendkívüli szépségére vonatkozhatnak, mely sokat látott és nem egy könnyen lelkesülő angolokat is kiragadhat a tipikus nemzeti flegma rideg köréből” – írta le a Duna-korzó hangulatát az Arcanumban elérhető Vasárnapi Újság egyik 1874-es (Vasárnapi Ujság – 18741874-07-05 / 27. szám / Nyári napok. Borostyáni N. 426. oldal) lapszáma.
A korabeli tudósítások kísértetiesen hasonlítanak a mai igényekhez: használjuk ki minél inkább a Dunát, és annak adottságait. Ahol pedig a feltételek adottak, nyissuk meg az emberek előtt, hadd strandoljon biztonságos körülmények között a folyóparton bárki. A 19. század végi, 20. század eleji cikkek sora foglalkozott azzal, hogy nyaranta a polgárok – főleg a szegényebbek – nem tudnak hol felfrissülni, Budapestnek strandfürdőre, illetve kijelölt strandolási lehetőségekre van szüksége.
A Duna mindenkinek jár
Hosszú út vezetett odáig, hogy ellenőrzött körülmények között, legálisan fürödhessünk Budapest területén a Dunában. Ez persze közel sem azt jelentette, hogy az elkerített vagy kijelölt fürdőhelyek előtt ne merültek volna a pestiek a folyóban, akár a sebes sodrású szakaszokon, bárminemű úszástudás nélkül. Mindez rengeteg tragédiához vezetett, amiről a 19. századi sajtó – mielőbbi megoldást sürgetve – szinte naponta számolt be. „Ingyen Duna-fürdőket állítanak a nyáron a szegények számára a fővárosban is, hogy elejét vegyék annak a sok szerencsétlenségnek, melyek a szabadban való fürdésből származnak. Az építészeti bizottság szűkmarkúlag csak cölöpök leverését ajánlotta, de az egészségügyi bizottság előadója, dr. Schermann a kosáruszodák mellett volt, s győzött is. Azzal argumentált, hogy nyaranta a Rókus Kórházba naponkint hoznak vízbefúltakat, s a cölöpözés nem vethet véget e borzasztó állapotoknak” – részletezte a helyzetet, a Fővárosi Lapok 1878. januári száma (Fővárosi Lapok 1878. január (1-26. szám) 1878-01-10 / 8. szám), és hozzátette, hogy a közgyűlésen két kosáruszodát indítványoznak a Duna mindkét oldalán.
A körbekerített szakaszokon – például a Lánchídnál – aztán lehetett csobbanni, sőt, aki igényt tartott rá, még úszni is megtanulhatott.
Strandfürdőt Budapestnek!
Ez a kérés a századforduló környékén rendre előkerült, és a lapok hasábjain taglalták, milyen csekély lehetőségei vannak a nyári hűsölésre a fővárosiaknak, pláne azoknak, akik a fürdőházakat nem engedhetik meg maguknak. „Regattisták és a csónakázás egyéb barátjai csodákat beszélnek róla, hogy milyen szép és alkalmas helyei vannak a Dunának strandfürdők céljára, így például a szentendrei sziget felső csúcsa olyan homokos stranddal szolgálna,amivel csak a Lido versenyezhet” – taglalta a Pesti Napló 1913-ban (Pesti Napló, 1913. július (64. évfolyam, 154–180. szám) 1913-07-29 / 178. szám), és előre riogattak, hogy a Margitszigetre tervezett strandfürdő (az első igazi strandfürdő, a Palatinus 1919-ben nyitotta meg kapuit – a szerz.) túlságosan exkluzív hely lesz, a többség nem fog bejutni az árakat látva.
Noha kézenfekvő lett volna, hogy minél előbb alakítsanak ki a hatóságok kijelölt dunai fürdőhelyeket, ez sokáig váratott magára. Egy-két pontot leszámítva, a fővárosban a többség nem tudott hol merülni. „Pesten elvették a lakosságtól a levegőt, mert füstös, piszkos gyáraknak adtak engedélyt a város szívében, ellenben parkoknak és fáknak nem adtak engedélyt. A jó isten azonban legalább vizet adott a fővárosnak a Duna alakjában. Csakhogy ez csupa rendőri tilalommal van elválasztva a közönségtől, amely csak a partján sétálhat. Se levegő, se viz” – folytatta a szerző kissé borúsan.
Időutazás az Arcanummal
Az Arcanum Újságok oldalán több millió újságcikk között böngészhetünk a 19. századtól egészen napjainkig. Mesterséges intelligenciával felvértezett keresőeszközökkel olvasgathatunk céltalanul vagy éppen kutathatunk a munkánkhoz, tanulmányainkhoz.
Az Arcanum Újságok folyamatosan bővülő adatbázisa tudományos és szakmai folyóiratokat, heti és napi újságokat, lexikonokat és tematikus könyvgyűjteményeket tartalmaz. Ráadásul már arcokra is rákereshetünk, hogy az MI segítségével több millió sajtófotó és könyvillusztráció között találjunk rá, amire és akire csak szeretnénk.
Strandkörkép a két háború között
Alig tíz évvel később, az 1920-as évek közepén létesültek hivatalos formában a dunai strandok homokos parttal, kabinokkal, büfével, amiket az akkori sajtó előszeretettel hasonlított össze, szedett akár ízekre. „Nyáron még fontosabb és szükségesebb a természetes fürdő, mint télen, mert a mi úgynevezett mérsékelt éghajlatunk alatt 30-36 fokos forróságokban nincs nagyobb a jótevőnk, mint az Isten adta víz! A nagy nyári világfürdők ugyancsak nem gondolták volna, hogy néhány év alatt milyen veszedelmes konkurenst kapnak itt a budai és pesti Duna-parton – pedig kaptak” – kezdte a Színházi Élet 1924 nyarán (Színházi Élet, 1924. július 6–12. (14. évfolyam, 27. szám)1924-07-06 / 27. Szám) a beszámolóját a Duna-strandról az óbudai szakaszon.
„Pompás és bőséges strandhomok, sok száz méter hosszúságban, sima és nem túl mély vízmeder úszók és nem úszók részére, kényelmes kabinok, buffet, fodrász és jó levegő várja a strandozókat, akik között nagy számban vannak képviselve a budapesti művészvilág tagjai. Mindennapos vendégek a Duna-strandon a pesti színészek – primadonnák és művész urak –, különösen azok, akik nyáron is játszanak, és nincs alkalmuk a Balaton mellett hűsölni. Somogyi Nusi minden nap ott van a Duna-strandon, hol úszóbravúrjaival éppoly tapsot arat, mint este a Budai Színkörben az Árvácskában, ide jár Hárkai Márton is, Vaály Ilona, Kompóthy Gyula, Pártos Klári, a Renaissance ifjú és máris népszerű művésznője, a budaiak kedvence, Gaizler Lola, Haraszton Gusztáv és még igen sokan.” A leírások alapján a hely titka, hogy nem volt túl drága, a belépőt sokkal többen tudták kifizetni, mint a szomszédos Margitsziget strandján, még úgy is, hogy egy 1926-os cikk kegyetlenül hidegnek írta le a folyó vizét.
Ha egy nyári délután ellátogatunk a Római-partra valami hasonló látvány fogad bennünket, mint annak idején a ‘20-as években. A parton ülve egy fröccsel vagy sörrel a kezünkben nézhetjük az evezősöket és hajókat, miután valamelyik büfében ebédeltünk. És ahogy akkor, úgy most is áhítoznak arrafelé egy strandra, hogy ellenőrzött körülmények között lehessen a Dunában mártózni (június végétől ismét megnyitja a képzeletbeli kapuit a Duna-strand a Rómain – a szerz.). Annyi a különbség, hogy 1926-ban még fizethettünk a dunai strandért, cserébe paradicsomi állapotokról olvashatunk. A népszerűsége felől pedig nem volt kétség, és nem tartozott a drágábbak közé sem. „Vasárnap el van árasztva ez a strandfürdő is, hétköznap jóval kevesebben keresik fel. Sem vasárnap, sem hétköznap nem viszi a tönk szélére az embert, az igaz.”
Dunai Hollywood
Ha a nyári dunai hangulatról keresgélünk, nemcsak a korabeli strandokról vagy a korzón sétálgató pestiekről találhatunk érdekességeket. Rábukkanhatunk egy beszámolóra, hogyan lepték el a nyaralók a Lupa-szigetet, illetve belefuthatunk Molnár Ferenc író második feleségének elegáns úszóhajójába is, ami a Hollywood nevet viselte, és a Margitszigetnél tervezett lehorgonyozni. „A Budai Színkör előadása után beül Cadillacjébe, lehajt a Lánchídig és ott Dunán motorcsónakjával elhajózik Hollywoodig” – írta le a Színházi Élet (Színházi Élet, 1927. június 19–26., 17. évfolyam, 25. szám) Fedák Sári színésznő egy lehetséges estéjét.
A terveket Málnay Béla díszlettervező és építész készítette, aki egy vaspontonokon nyugvó úszó villaként hivatkozott az óceánjárók luxusával felszerelt építményre. „Külön érdekessége a Hollywoodnak, hogy állandó villanyáram-szolgáltatás és telefonösszeköttetés lesz rajta, úgyhogy a nagyváros minden komfortját egyesíti a fürdőhelyek csöndes nyugalmával. Azonkívül csónakkikötővel és kosáruszodával is el lesz látva, vagyis ez a legideálisabb módja a pesti nyaralásnak, mert kellemes, csöndes, lehet csónakázni, lehet fürödni.”
A cikk megjelenését az Arcanum Adatbázis Kiadó támogatta.
