8 érv a Vista mellett, ha családi otthont keresünk

A családi otthon kiválasztásánál nemcsak a négyzetméterek számítanak, hanem az is, mi veszi körül a lakást: biztonságos közeg, jó iskolák és óvodák, elérhető parkok, játszóterek, működő infrastruktúra. A Foka-öbölnél hamarosan műszaki átadási fázisba kerül a Duna Terasz Vista – a több száz lakásos fejlesztés mögött nemcsak prémium lokáció, hanem családbarát szemlélet és komoly építészeti teljesítmény is áll.
Nem véletlen, hogy egyre többen választják lakóhelyükként a budapesti Foka-öböl környékét. Egyszerre van jelen a zöld környezet nyugalma és a városközpont közelségéből fakadó lendület. Ebben, a főváros kiemelt, XIII. kerületi övezetében épült fel a Duna Terasz Vista lakópark, ahol jelentős arányt képviselnek a 3, 4 és 5 szobás, családbarát, nagyobb alapterületű otthonok.
1: 40 féle családi elrendezés
A D&B Real Estate Ingatlanfejlesztő-Csoport által megálmodott Duna Terasz Vista egyik karakterét adja, hogy a 32 és 117 négyzetméter közötti lakáskínálatban nagy arányban találunk 3–5 szobás, tágas helyiségekkel rendelkező otthonokat is. Ez különösen vonzó lehet a családok számára, akiknek nemcsak az ingatlan mérete jelent előnyt, hanem az is, hogy a biztonságos közösségi terekben a gyerekek könnyebben találnak új barátokat, a szülők pedig aktív, pezsgő lakóközösség részévé válhatnak.
2: 2026-os műszaki átadás, hamarosan lehet csomagolni is
A Duna Terasz Vista nemcsak látványában nagy léptékű beruházás: a közel 1,6 hektáros telken épülő projekt összesen 632 lakást foglal magába, amelyek közül több, mint 80 százalék már értékesítésre került.

A munkaterületen jelenleg naponta nagyjából 550 szakember dolgozik, ami jól érzékelteti az építkezés volumenét. Cél, hogy a műszaki átadásokat hamarosan elkezdjék, amelynek során a leendő lakók megtekinthetik az elkészült otthonukat.
3: Rozsdaövezeti áfa-visszatérítés
A Foka-öböl folyamatosan fejlődő környéke az elmúlt évtizedek során hatalmas változáson esett át. Az elhanyagolt területek helyét átvették az új építésű lakóparkok és csendes, rendezett utcák, ahogy a Duna Terasz Vista környezete is megújul a fejlesztéssel egy időben.
A lakóprojekt rozsdaövezeti akcióterületi besorolást kapott, amely a vevők számára milliós előnyt jelenthet, hiszen a jogszabályi feltételeknek megfelelő vásárlók az öt százalékos általános forgalmi adót vissza nem térítendő állami támogatásként igényelhetik vissza.
4: Modern és fenntartható – számokban a Duna Terasz Vista
A Duna Terasz Vista két épületből áll. A Foka-öböl partján helyezkedik el a Vista 1, az a modern megjelenésű épület, ami mindössze 52 exkluzív lakásnak ad helyet. Különleges, hídra emlékeztető architektúrája teszi egyedivé: a 6. és 7. emelet látványosan emelkedik a nagy méretű, elegáns oszlopok fölé, a tetőszinteken pedig privát kertek kapnak helyet. Az itt található lakások többsége panorámás, ezekből a tulajdonosok az öbölre, a Dunára és a Budai-hegyekre nyíló kilátást élvezhetik.

A Vista 2 épületében találhatóak a közösségi szolgáltatások. A belső, zárt szekcióba kültéri játszótér és beltéri játszószoba készül, a tetőszinteken közösségi tetőteraszok kapnak helyet. Minden tetőn lesznek okospadok vagy padok, helyenként napozóágyak is. A közösségi életet tovább erősíti, hogy a C és D épület tetején grillezésre alkalmas konyhát alakítanak ki, valamint lesz kültéri iroda és pihenő funkcióval ellátott tetőfelület is. Az épület architektúrájának eleganciáját erősíti a homokszínű felületek és a hajlított üvegkorlátok harmóniája, visszafogottsága.
A projekt egyik műszaki különlegessége a Vista 1 szerkezete: az épület hídformájú tömegét 15,6 méteres oszlopok tartják, gerendarácsos megoldással. Az épületnél aerogélt is alkalmaztak, ezt a rendkívül alacsony hővezetésű anyagot az űrkutatásban is használják. Előnye, hogy kisebb vastagság mellett is hatékony hőszigetelést tesz lehetővé, így támogatja a karcsúbb, elegánsabb építészeti kialakítást.
A lakóhelyiségekben a kellemes hőérzetet mennyezeti hűtés és fűtés biztosítja, amely mögött hőszivattyúval kombinált gépészeti rendszer áll. A projekt nemcsak építészeti és műszaki, hanem közösségi és környezeti szempontból is nagy léptékű. Összesen 4253,92 négyzetméter zöldterület épül, a környezetbe pedig 33 ezer növény érkezik.
A fejlesztő figyelmet fordít a környezetbarát megoldások alkalmazására is, ennek részeként, a kétszintes mélygarázsban több, mint 200 parkolóhelyet készítenek elő elektromosan.
5: Kényelmes mindennapok – közlekedés és mindennapi komfort
A környék fejlődése nem áll meg az új épületeknél: a közterületek megújítása párhuzamosan halad az építkezésekkel. A D&B Real Estate Ingatlanfejlesztő-Csoport a Vista beruházás részeként egy 110 méter hosszú parti sétány kialakításán is dolgozik, amely a lakóparkban lakók és oda látogatók vízparttal való kapcsolatát teszi még közvetlenebbé.

Ugyanezen a környéken indult el a XIII. kerület egyik legnagyobb közterület-fejlesztése is: megújul a Cserhalom utca és környezete, emellett a Rákos-pataktól a Duna Plazáig húzódó nagy területen új kerékpáros híd, utak, körforgalmak, kerékpárutak és pihenőpontok épülnek, parkosítással és több száz új fa elültetésével.
A városon belüli zöldövezeti környezet úgy kínál nyugalmat, hogy közben a centrum is könnyedén elérhető marad: metróval néhány perc a Nyugati pályaudvar, nagyjából 20 perc a Deák tér vagy az Állatkert, autóval pedig hasonló idő alatt elérhető a Széll Kálmán tér és gyakorlatilag a belső városrészek bármely pontja. A Gyöngyösi utcai metrómegálló rövid sétára van, mellette pedig a hamarosan megújuló Duna Plaza kínál majd számos mindennapi lehetőséget a bevásárlástól a mozizásig.
6: Gyerekbarát lokáció – játszóterek és sportlehetőségek sűrűjében
A XIII. kerület az elmúlt években több új fejlesztéssel gazdagodott, ezek közül is kiemelkedik a Vizafogó park és a Kisgömb utcai játszótér, ami valódi gyerekparadicsom: korszerű mászókák, homokozó és sok árnyék teszi vonzóvá a családok számára.

A Margitsziget és a Népsziget is könnyen megközelíthető, mindkettő remek hely piknikezéshez. A lakóparktól sétatávolságra elhelyezkedő Dagály fürdő a kisebbekkel érkezőknek is jó program lehet, hiszen a strandrészen pancsoló és csúszdák is vannak, az aktív kikapcsolódást keresők pedig a közeli evezős klubokban vízi sportokat is kipróbálhatnak, legyen szó kajakozásról, SUP-ról vagy csónakázásról. A környék a kerékpárosoknak különösen kedvező: több irányban jól kiépített bringaút-hálózat indul innen, például Vác irányába, akár egészen a Dunakanyarig.
7: Stabil fejlesztői háttér, egyszerű finanszírozás
A D&B Real Estate Ingatlanfejlesztő-Csoport, a Duna Terasz Lakónegyed fejlesztőjeként közel 20 éve tevékenykedik az ingatlanpiacon, elsősorban a Foka-öböl környékére koncentrálva. Ez idő alatt három lakóparkban megközelítőleg 1500 lakást adtak át. Tapasztalatuknak köszönhetően megnyugtató hátteret biztosítanak a lakásvásárlás során.
8: Vízparti környezet
A Foka-öböl az elmúlt években látványos átalakuláson ment keresztül: új sportlétesítmények és közösségi terek jöttek létre úgy, hogy közben a vízpart rekreációs értéke is megmaradt. Itt nem csupán arról van szó, hogy közel van a Duna, hanem arról is, hogy a part valóban használható és átélhető.
Ez Budapesten ritka adottság, hiszen a legtöbb vízparti szakaszt a forgalom leválasztja a városi élettől. A Foka-öbölnél viszont bármikor le lehet sétálni a folyóhoz, és a látvány a mindennapok természetes részévé válik. Ez a közelség a mindennapokban is érzékelhető nyugalmat adhat.
+1: családi igények, előnyös befektetések

A D&B Real Estate Ingatlanfejlesztő-Csoport – a Duna Terasz Vistával – már a negyedik projektjét valósítja meg. Az új fejlesztésnél tudatos döntés volt, hogy több nagyobb, 3–5 szobás lakás kapjon helyet, mert a családosok mindennapi igényei összetettebbek. Több helyiségre van szükség, legyen szó külön gyerekszobáról, dolgozószobáról vagy egyszerűen csak elegendő tárolóhelyről.
Az ingatlanpiac az elmúlt hónapokban sem veszített lendületéből, és ennek a hullámnak egyértelmű nyertese a XIII. kerület. Bár a kínálat bővül, a folyópart közelében rendelkezésre álló beépíthető területek száma erősen korlátozott, ezért aki ilyen környezetben keres otthont, nem nagyon halogathatja a döntést. Akár saját célra, akár befektetésként gondolkodik valaki, a Duna menti prémium lehetőségekből egyre kevesebb marad.
A cikk megjelenését a Duna Terasz Vista támogatta.