Lidl: 103 milliárdos bérkeret, új munkahelyek

A Lidl 2026-ban minden eddiginél nagyobb összeget fordít munkavállalóira: a vállalat összesen 103 milliárd forintot szán bérköltségére. A diszkontlánc a bérek mellett juttatásokban is kiemelkedő: a fizetésekhez továbbra is kiemelt csomag társul, ami a hosszú távú stabilitást és a munkavállalók megbecsülését szolgálja. A létszám is nő: őszig több száz új munkatárs felvételét tervezik, ami a vállalat folyamatos bővülésére utal.
A német kereskedelmi lánc 2004-ben nyitotta meg első logisztikai központját és 12 üzletét, ma pedig már 220 áruházzal van jelen hazánkban. Jelenleg több mint 9500 munkatársat foglalkoztat Magyarországon, ezzel az egyik legnagyobb hazai munkáltató a szektorban. A bérezési rendszerük egyik kulcseleme, hogy országosan egységes: ugyanabban a munkakörben ugyanaz a fizetés jár, függetlenül attól, hogy valaki egy kisebb vidéki városban vagy Budapesten dolgozik, azaz a távolabbi megyékben élő munkavállalók sem kerülnek bérhátrányba a fővárosi kollégáikhoz képest.
Emelkedő fizetések
A konkrét bérszintek alapján jól látszik, hogy a Lidl továbbra is a kiskereskedelmi szektor felső sávjába pozicionálja magát. Egy bolti munkatárs havi bruttó kezdő bére teljes, nyolcórás munkaidőben, pótlékokkal és Lidl-kártyával együtt 599 ezer forint. Ez a szám a cégnél eltöltött évek és a tapasztalat függvényében gyorsan nő, és bőven 700 ezer forint fölé is emelkedhet.
Az üzletvezetői pozíció már belépéskor is egymillió feletti jövedelmet jelent: a kezdő bér bruttó 1 millió 104 ezer forint, ami a felső sávban elérheti az 1 millió 349 ezer forintot. Ehhez a pozícióhoz prémium kategóriás szolgálati autó is jár, amit magáncélra is lehet használni, üzemanyag-térítéssel együtt.

A logisztikai területen hasonlóan erős számok jelennek meg. A targoncavezetők bruttó bére 597 ezer és 871 ezer forint között alakul, a raktári dolgozók 593 ezer és 839 ezer forint közötti sávban keresnek, míg a raktári csoportvezetők jövedelme elérheti az 1 millió 270 ezer forintot.
A bérek mögött egy tudatosan felépített karrierrendszer áll. A Lidl belső struktúrájában akár az adott pozíción belül is emelkedhet a fizetés, vagyis a bérnövekedés nem kizárólag előléptetéshez kötött. Aki viszont kiemelkedően teljesít, az magasabb pozíciókban is bizonyíthat, ahol újabb bérszintek nyílnak meg.
Nem csak a pénzről szól
A fizetésekhez kiterjedt juttatási csomag társul. Ennek része egy nagy értékű, térítésmentes magánegészségügyi szolgáltatás, ami nemcsak a járóbeteg-ellátást fedi le, hanem kisebb műtétekre és fogászati kezelésekre is kiterjed. Emellett jelentős támogatás jár a munkába járáshoz, sőt a cég külön programokon keresztül foglalkozik a munkatársak jóllétével is: az egészségmegőrzési kezdeményezések mellett elérhető mentális, jogi és pénzügyi tanácsadás is.
„Kiemelten fontos számunkra, hogy munkavállalóinknak hosszú távon is kiszámítható, versenyképes jövedelmet és stabil munkahelyet biztosítsunk. A Lidlnél dolgozni igazán megéri, amit az idei, több mint 103 milliárd forintos bérkeretünk is visszaigazol. Büszkék vagyunk fair és transzparens bérezési rendszerünkre, amelyben az ország minden pontján azonos, kiemelkedő bér jár az azonos munkáért, ezt pedig a szektor egyik legátfogóbb juttatási csomagjával egészítjük ki. Célunk, hogy a biztos megélhetés mellett folyamatos fejlődési és karrierlehetőséget nyújtsunk minden kollégánknak” – mondta Takács Dorottya, a Lidl Magyarország HR igazgatója.
Várják az újakat
Nemcsak megtartanák a meglévő munkatársaikat, hanem tovább is bővítik a létszámot, ami a jelenlegi munkaerőpiaci környezetben nem magától értetődő lépés. Ennek egyik leglátványosabb eleme a kiskunfélegyházi logisztikai központ, amit idén ősszel adnak át. Az új bázis nemcsak ellátási szempontból jelent kapacitásbővítést, hanem a foglalkoztatásban is: több hullámban, összesen több száz új munkatárs felvételét tervezik.
A beruházás jól illeszkedik abba a stratégiába, amiben a Lidl nemcsak az árukészletét és a hálózatát fejleszti, hanem a háttérinfrastruktúrát is izmosítja. A logisztikai kapacitások bővítése közvetlen hatással van a boltok működésére, a készletezésre és végső soron a vásárlói élményre is, miközben újabb munkahelyeket hoz létre egy olyan időszakban, amikor sok vállalat inkább kivár.
A cikk megjelenését a Lidl Magyarország támogatta.