Márciusban jöhetnek vissza az űrben ragadt asztronauták

Március 12-én indulhatnak a világűrbe azok az asztronauták, akik leváltják a Nemzetközi Űrállomáson (ISS) ragadt Sunita Williamst és Butch Wilmore-t, a meghibásodott Boeing Starliner űrhajósait. A NASA közleménye szerint a Crew-10 elnevezésű misszió keretében Nichole Ayers és Anne McClain amerikai, Kirill Peszkov orosz, valamint Ónisi Takuja japán űrhajósok utaznak majd az ISS-re. Az asztronauták a floridai Kennedy Űrközpontból indulnak a SpaceX egyik Crew Dragon űrhajójával.

Williams és Wilmore még tavaly júniusban indultak el az űrbe egy nyolcnaposra tervezett küldetésre, de már az űrállomásra tartó úton is több problémát észleltek: szivárgott a hélium, valamint meghibásodott néhány manőverező hajtómű és szelep. Emiatt hamar felmerült, hogy pár nap helyett akár hónapokig is az ISS-en maradhatnak, mert ugyan az űrhajó valószínűleg probléma nélkül vissza tudná szállítani az asztronautákat, a NASA és a Boeing inkább biztosra akar menni.

Már korábban is tervben volt az űrhajósok kimentése. Tavaly augusztusban a SpaceX rakétája az eredeti négyfős legénység helyett mindössze két fővel, az orosz Alekszandr Gorbunovval és az amerikai Nick Hague-gel a fedélzetén indult el, hogy a hajón elférjen az űrállomáson ragadt Suni Williams és Butch Wilmore is.

Miután a Crew-10 legénysége landol a Nemzetközi Űrállomáson, az előző csapat megismerteti őket az állomáson zajló kutatási és karbantartási munkálatokkal. Ezután átadják a feladataikat a Crew-10 asztronautáinak, és elindulnak vissza a Földre. A Crew-9 legénysége várhatóan Florida partjainál landol majd.

Korábban az is kiderült, hogy megkapta a szükséges engedélyeket, és idén tavasszal már tényleg elindulhat az Axiom Space Ax-4-es missziója. Ez az a küldetés, amelyben Kapu Tibor első magyarként léphet a Nemzetközi Űrállomásra (ISS). Bár űrturistaként Charles Simonyi már járt az űrben, nem esett át olyan kiválasztási folyamaton, mint Kapu és tartaléka, Cserényi Gyula.

Frissítés: Olvasónk jelzése alapján cikkünket pontosítottuk.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!