Majdnem a legjobb fotóstelefon

Reméljük, még nincs tele a hócipője az újabb és újabb, Kínából érkező és világverőként beharangozott telefonmárkák neveinek megjegyzésével, mert éppen megint ez történik. Kína egyik legnagyobb gyártója, a Vivo tavaly év végén érkezett meg hivatalosan Magyarországra, és most már itthon is kapható a zászlóshajója, a Vivo X200 Pro.

A telefon köré felépített stratégia egyszerűnek tűnik: nagyjából ugyanazt a teljesítményt nyújtja, mint a már ismert gyártók csúcskészülékei, viszont új játékosként az árával kicsit azok alá lőttek, így félmillió forintért kapható. Nem mindegy, hogy hol veszi meg az ember, mert míg a hivatalos magyarországi forgalmazónál, a Yettelnél ezért egy 5200 mAh-s akkumulátorral felszerelt telefont adnak, az Alzánál például ugyanezért 6000 mAh-s verzió jár.

Erre még később visszatérünk, de haladjunk szépen a szokásos sorrendben. Mit tud mutatni a telfon külsőre? Az elöl-hátul üveg, a 6,78 hüvelykes kijelzőt egy alumínium keret fogja körül, a hangerő- és bekapcsológombok a jobb oldalon vannak, a hátlap majdnem felét pedig elfoglalja egy óriási kamerakontinens, tele a Zeiss-szel közösen megtervezett lencsékkel.

Bár több kínai gyártónál már ez a trend egy ideje, részemről ez volt az első alkalom, hogy ilyen hátlapi elosztású telefont használtam, és őszinte leszek, nem győztek meg. A készülék elképesztően fejnehéz, és tok nélkül lefektetve annyira ék alakú, hogy tökéletes ajtótámasz lenne. Ez persze inkább személyes aggály, teljesen ízlés kérdése, de ha valaki egy nem hasonló dizájnú telefonról váltana, akkor érdemes besétálnia mondjuk egy Yettel boltba, és megnéznie-kipróbálnia, hogy mennyire zavarja a fura egyensúly.

A kijelző szép, nagy LTPO AMOLED, 2800×1260 pixel, elvileg 0,1-120Hz-es képfrissítéssel. A ritka téli napsütésben sem volt vele probléma, a Vivo 4500 nites csúcsfényerőt ígér, és ugyan ez nem állandó, egyáltalán nem volt túl sötét a közvetlen napfényben. Emellett támogatja a Dolby Vision és a HDR10+ szabványokat, így ha valaki telefonon szeret filmezni, akkor már csak a sávszélessége és az streaming-előfizetői csomagja szabhat határt.

Használat közben olyan, mint a kijelző alatt található ultrahangos ujjlenyomat-érzékelő: gyors és pontos. Pár napja írtuk az új Samsung S25-ösök kapcsán, hogy a nagy gyártók gyakorlatilag már semmi újat nem tudnak mutatni – hacsak nem számítjuk az egyelőre nem kimondottan izgalmas MI-s dolgokat – és az X200 Pro-val is hasonló a helyzet. Mármint nem az, hogy szinte semmi különbség nincs az előző verzióhoz képest, hiszen azt hivatalosan nem nagyon lehetett itthon kapni, hanem az, hogy ez egy csúcstelefon, ami úgy működik, mint egy csúcstelefon: pöcc-röff, jön-megy, teszi a dolgát.

Egyelőre szupergyors, és ugyan nem a szinte minden más androidos telefonban megtalálható Snapdragon, hanem egy MediaTek Dimensity 9400-as processzor hajtja, ezek nagyjából egy szinten vannak, minimális különbségekkel. Hiába a pontbeli eltérések a benchmarkokon, a hétköznapi felhasználó nem igazán fog érezni különbséget. Csak annyit, hogy minden működik. A telefon egy konfigurációban, 16 GB RAM-mal és 512 GB tárhellyel kapható, és csak egy, „titán” színben.

A telefon Android 15-tel és a Vivo saját operációs rendszerével, a Funtouch OS-szel érkezik, ami semmi jelentős újdonsággal nem szolgál a többi androidos rendszerhez képest, ismerős lesz mindnekinek, aki ilyenről váltana. A gyártó a telefonhoz négy év Android- és öt év biztonsági frissítést ígér, ami nem kiemelkedően sok, de jó, hogy van.

Azonban – ha úgy nézzük – az, hogy nincs semmi kiemelkedő a mindennapi használatban, valahol jó hír is, hiszen azt jelenti, hogy a teszt során nem igazán jöttek elő komolyabb problémák. Valójában csak azok számára lehet szomorú, akik hozzám hasonlóan évek óta unottan olvasgatják a készülékük szoftverfrissítési leírását, és semmi igazán formabontót nem találnak benne.

Na de 2024-2025-ben mi az újítás? Az MI. Ezen a téren az X200 Pro nem volt úgy eleresztve, mint mondjuk az Apple vagy a Samsung zászlóshajói, viszont – mivel androidos – van benne Gemini és körözéses keresés, és a saját MI-jével egész ügyesen leiratozza a hangfelvételeket, még magyarul is. Nem hibátlan, de egyrészt sokkal rosszabb megoldások is léteznek, másrészt mindenképp jobb, mint kézzel legépelni egy 30-60 perces beszélgetést (még ha nem is tud különbséget tenni a beszélők között). Harmadrészt meg amúgy is jó, ha megszokjuk, hogy bármit csináltatunk MI-vel, azt le kell ellenőrizni.

Arról már volt szó, hogy az Alzánál nagyobb kapacitású akkumulátorral lehet megvenni ugyanezt a telefont, ami az osztrák szabályozás miatt van. A Yettelhez a cég közép-európai képviseletén keresztül jönnek a telefonok, és Ausztriában korlátozzák az akksik méretét, míg a cseh Alzánál nincs ilyen korlát. Persze az 5200 és a 6000 mAh között nincs jelentős különbség, legfeljebb egy-két óra extra használat, de így, hogy gyakorlatilag ugyanannyiba kerülnek (persze yetteles előfizetés nélkül), érdemes mérlegelni, honnan veszi az ember.

Bár mostanában sok gyártó a töltés gyorsaságával próbál kitűnni, erről itt nincs szó. Egy 90 wattos töltővel nagyjából egy óra, mire feltölt, ami nem egy óriási teljesítmény – bár ehhez be kell kapcsolni a gyorstöltést a beállításokban –, és 50 wattal vezeték nélkül is tud tölteni.

Ha telefonvásárlás előtt állnék, akkor ezzel a cikkel eddig nem győztem volna meg magam. De jöjjön az X200 Pro csodafegyvere, a pièce de résistance, a kamera! Ezen a ponton kapcsolom is fotós kollégámat, Németh Pétert, akinek odaadtam a telefont egy hétre, és most elmondja, tényleg olyan jó-e az a kamerarendszer, amilyennek a gyártó beállítja.

Fotózás orrvérzésig

A Vivo Zeiss-logóval ellátott robosztus kameraszigetén a csúcstelefonoknál megszokott főkamera – ultraszéles kamera – periszkópos telefotó hármasfogatot találjuk. Az már az nyers adatokat nézve is nagyjából egyértelmű, hogy a Vivo főleg a telefotós képességekre koncentrált, ez az egység kapta a fizikailag és felbontásban is a legnagyobb, 200 megapixeles érzékelőt. Hogy mennyi értelme van ekkora felbontásban telefotókat lőni, az kicsit kérdéses, persze valószínűleg a gyártó sem ezért, hanem inkább a 10-szeres zoomos fotók kiszolgálása miatt pakolt ekkora érzékelőt a telekamera mögé. 100-ig lehet felhúzni a zoomot, de ahogy az összes többi telefonnál, ennek igazából semmi értelme

Ha valaki szereti a pontos paraméterek és a hangzatos betűszavak felsorolását, akkor pontosabban:

• Ultraszéles látószögű kamera: 50 MP, f/2.0, 15mm ekvivalens gyújtótáv, 119˚ fok látószög, 1/2.76" méretű érzékelő, 0.64µm képpont méret, AF
• Széles látószögű főkamera: 50 MP, f/1.6, 23mm ekvivalens gyújtótáv, 1/1.28" méretű érzékelő, 1.22µm képpont méret, PDAF, OIS
• Periszkópos telefotó kamera: 200 MP, f/2.7, 85mm ekvivalens gyújtótáv, 1/1.4" méretű érzékelő, 0.56µm képpont méret, többirányú PDAF, OIS, 3.7x optikai zoom, makró leképezés: 2.7:1

Mindez így néz ki a gyakorlatban (egymás után a három kamera, és a telekamera 10-szeres digitális zoomal azonos szögben készült fotója):

A telefotó kamera tényleg szuper, az egyik, ha nem a legjobb, ami eddig a kezembe került telefonon. Az alapbeállítású 12 megapixelen kifogástalan fotók készülnek, a stabilizátor is jól működik, mozdulatlan témánál még egészen rossz fényviszonyok között is használható a telekamera. Az autofókusz is egész jól működött, de néha teljesen indokolatlanul elkezdett pásztázni még jó fényviszonyok között is. A színek az én ízlésemnek kicsit túlszaturáltak, és a kamera hajlamos túlexponálni a képeket. Fotózás közben a beépített színstílusok állítgatásával azért lehet kicsit finomhangolni ezen.

A telefotó kamera a teljes 200 megapixelen is jól teljesít, bár azért a valódi részletesség a névleges felbontástól kissé elmarad, és itt már le kell mondanunk a szoftveres utómunkáról, így kicsit laposabb, kontraszttalanabb végeredményt kapunk. Szerintem a középérték 50 megapixeles felbontás bőven elég, bármi is legyen a cél – nem igazán látom magam előtt azt a szituációt, amikor 50 megabájtos, 16320x12288 pixel felbontású fotókat akarnék készíteni ezzel a kamerával. A 10-szeres digitális zoom viszont meglepően jól teljesít, főleg a más telefonoknál látott megoldásokhoz képest.

Itt érdemes megjegyezni, hogy ugyan hivatalosan tud 100-szoros zoomot, de ennek fotográfiai szempontból semmi értelme. Gyakorlatilag annyi, mintha egy 200 megapixeles képbe később belezoomolnánk és erre szoftveresen rásegítenek valamennyit. Így hirtelen azt tudom elképzelni, hogy ez magánnyomozóknak vagy kémeknek lehet jó, ha így akarnak egyáltalán nem éles, de nagyjából kivehető alakokat mutató képeket csinálni.

A 12 megapixeles végeredménybe belenagyítva jól látszik a tetemes utómunka és az élesítés, de ha nem nagyon közelről nézzük, simán el lehetne hinni, hogy egy külön erre dedikált kamera csinálta. Ez az első ilyen digitális zoomos megoldás, amit akár használnék is.

Így néz ki egy sima 12 megapixeles fotó a telekamerával, majd ugyanaz a jelenet 200 megapixeles fotón, és annak egy kivágott 100 százalékos nagyítású részlete, aztán egy 10-szeres digitális zoommal készített felvétel:

A másik nagy plusz a telénél, hogy viszonylag jó, 14 cm a közelpontja, tehát ez az érzékelőhöz eső legközelebbi pont, amire még tud fókuszálni. Ez alkalmassá teszi arra, hogy egeszén jó kvázi-makrofotókat készítsünk vele:

A X200 Pro főkamerája már korántsem tűnik ennyire kiemelkedőnek. Persze szó sincs arról, hogy egy rossz vagy gyenge kamera lenne, de az tisztán látszik, hogy ide már nem jutott annyi figyelem, mint a telére. A színvisszaadás szép, bár a túlszaturálás és a túlexponálás időnként itt is jelentkezik:

Az optika mögött egy 50 mexapixeles, a telénél fizikailag némileg kisebb érzékelő dolgozik. Alapbeállítások mellett 12 megapixelen szépek és részletesek a képek, viszont már itt is bőven látszik a szoftveres utómunka és az élesítés, és képszélek felé kicsit lágyulnak a részletek. A teljes, 50 megapixeles felbontáson pedig még inkább fogynak a részletek, és egyre szembetűnőbbé válik a szoftveres mókolás és az erőteljes élesítés.

Így néz ki egy 12 megapixeles fotó, annak 100 százalékos képkivágása, és egy ugyanerről a jelenetről készült 50 megapixeles fotó 100 százalékos képkivágása:

Rosszabb fényviszonyok között elég jól teljesít a főkamera, erre nem is volt panaszom, attól eltekintve, hogy a fotókat közelről nézve látható, hogy azért hajlamos itt-ott elmosni részleteket, főleg a kép szélei felé.

A ultraszéles látószögű kamera nagyjából a kötelező minimumot hozza, itt nincs nagy meglepetés, ebben kategóriában még a fotózásra kihegyezett csúcskészülék közt sincs nagy verseny, valamiért a legtöbb gyártó csak letudandó kötelességként kezeli széleslátó kamerát. Ide is egy 50 megapixeles érzékelő került, bár azt nem igazán tudom, hogy minek. A színek jók, a dinamikatartomány sem rettenetes, de még 12 megapixelen is hagy kivetnivalót maga után a vonalélesség, 50 megapixeles képeket készíteni ezzel totálisan felesleges helypazarlás. Egy 12 megapixeles nagylátó fotó, és annak 100 százalékos kivágású részlete:

Összességében az X200 Pro fotós szempontból kiemelkedő telefon, de csak a telekamerája miatt, ami talán a legjobb, amit valaha próbáltam. Kár, hogy a Vivo a nagylátók tekintetében csak a kategóriában kötelező közepest teljesítette. Ha ez nem így lenne, könnyen lehet, hogy jelenleg ez lenne a világ legjobb mobilos kamerarendszere. És most visszaadom a szót a stúdiónak.

Vivódások

Köszönöm, Peti! Most már mindent tudunk a telefonról és a kamerákról is, szóval csak az a kérdés maradt, hogy érdemes-e félmillió forintot költeni rá. A megúszós válaszom az, hogy ezt mindenki döntse el magának, senkinek nem szeretnék a zsebében turkálni, blablabla. Értem, hogy a kamerasziget miért akkora, amekkora, de engem speciel zavar, ahogy a súlyelosztás is, és hogy kimondottan kényelmetlen egy kézzel fogni a telefont. Nem érdemes tőle semmi forradalmit várni, de mindent tud, amit a kategóriájától elvárhatunk, és egy kicsit még olcsóbb is, mint a többiek, úgyhogy az biztos, hogy van, ami mellette szól. Nekem nem kezdett el viszketni a zsebem tőle, de ha valaki az óriási kameraszigetek és a szép képek szerelmese, akkor jó eséllyel nem fog csalódni az X200 Pro-ban.