Az élet alkotóelemeit hordozó aszteroida annál is különlegesebb, mint eddig gondolták

Újabb felfedezéseket hoztak nyilvánosságra a Bennu nevű aszteroidáról származó minták elemzése nyomán, amelyek alapján az eddig is különleges objektum még izgalmasabbá vált a kutatók számára. Az már kiderült, hogy az aszteroidán a földi élet kulcsának számító molekulák jelentős része megtalálható, a sókristályok alapján pedig egykor sós víz is lehetett rajta. A legfrissebb kutatások a Bennun található vegyületek valószerűtlen nitrogéntartalmára, szokatlanul nagy makromolekulákra és a minták erős mágnesességére mutattak rá – írja a New Scientist.

Azt eddig is lehetett tudni, hogy a Bennuról vett mintákban több volt a nitrogén, mint a korábban már vizsgált Ryugun, vagy a Földbe csapódott meteoritokban. A Kaliforniai Egyetem kutatói viszont most egy elektronmikroszkópos vizsgálattal arra jutottak, hogy az aszteroidán szinte valószerűtlen mennyiségű nitrogén található. Zack Gainsforth, a kutatócsoport vezetője elmondta, egy olyan szénből, oxigénből és nitrogénből álló vegyületet is találtak, amelynek közel 20 százaléka nitrogén volt.

Gainsforth szerint ez őrületes aránynak számít, és nem is hitték volna el, hogy a szám helytálló, ha nem láttak volna már egy másik, nitrogénben gazdag részecskét is. Ezzel viszont nem érnek véget a furcsaságok. Az is kiderült, hogy a Bennun a más aszteroidákon is megtalálható nanogömbök – ezek üreges, molekulákat hordozó széngömböcskék – hatalmas makromolekulákká álltak össze, amelyeket egy sima mikroszkóppal is lehetett látni. Simon Clemett, a NASA kutatója szerint

elsőre nem is gondolták, hogy nanogömbökből álló struktúrákról van szó, annyira elképzelhetetlennek tűnt, hogy ekkora méretűvé álljanak össze.

A makromolekulák elemzésével a kutatók azt a korábbi elméletet támasztották alá, hogy ezek a Naprendszer kialakulásának kezdetén, extrém hideg környezetben jöhettek létre a Bennun, és afféle védőpajzsként szolgáltak az élet alkotóelemei számára, amelyek így élték túl az azóta eltelt évmilliárdokat. Clemett szerint nyilvánvaló, hogy ez egy hatékony megoldás, azt viszont nem tudni, hogy hogyan alakulhattak ki ekkora makromolekulák, a kutatók ugyanis korábban még nem láttak ilyet. Egy másik tudós szerint így az a kérdés is felmerül, hogy meddig lehetne ezt fokozni, létrejöhetnének-e például kosárlabda méretű struktúrák is.

A meglepetések pedig még mindig nem értek véget, egy másik kutatócsoport azt is megállapította, hogy a Bennuról begyűjtött minták rendkívül mágnesesek. Ezt a lehető legegyszerűbb módon tesztelték: fogtak egy üvegcsét a porított kőzettel, és odatettek mellé egy nagy mágnest, mire a minta szó szerint felmászott az üveg falán. Ez azért is volt érdekes, mert az Ausztráliában talált, Murchison nevű meteorit mintáival is megcsinálták ugyanezt, ami egyáltalán nem reagált erre, dacára annak, hogy tele van magnetittel és egyéb mágneses anyagokkal. A kutatók vizsgálják, hogy mi okozhatja a Bennuról vett minták szokatlan mágnesességét, de egyelőre semmilyen elmélettel nem tudtak előállni.