Ígéretes új terápiát fejlesztettek ki egy ritka, de rendkívül súlyos betegségre: a pulmonális artériás hipertónia (PAH) itthon egymillió emberből körülbelül ötvenet érint, gyógyítani nem lehet, csak kitolni a túlélési időt, ami nem kezelt állapotban megközelítőleg két-három év. Bár a betegségre ma is kilenc gyógyszer létezik, a legújabb, aktivingátló terápia klinikai kutatásokban kifejezetten hatásosnak bizonyult a betegek terhelhetőségének növelésében, a betegség lefolyásának lassításában és a kóros állapotok bizonyos mértékű visszafordításában is. Ha minden jól megy, az év közepén már forgalomba kerül az új hatásmechanizmusú gyógyszer, ami az erre jól reagáló betegeknek megváltás lehet.
Annak ellenére, hogy kifejezetten ritka betegségről van szó, a PAH az orvostudomány egy igencsak intenzíven kutatott területe: bőven van még mit felfedezni, hiszen egyelőre az sem teljesen tiszta, mi okozhatja, és olyan gyógyszer sem létezik, ami meg tudná gyógyítani. „Az intenzív kutatások és eredmények előrevetítik, hogy valaki egyszer valószínűleg kap majd még egy Nobel-díjat PAH-eredményeiért, ahogy az már a nyolcvanas évek elején egyszer megtörtént” – mondta a Telexnek Karlócai Kristóf, a Semmelweis Egyetem Pulmonológiai Klinikájának kardiológus főorvosa. Az országban csak néhány PAH-központ működik (itthon öt felnőtt, ezen felül két gyerekintézet van), a Semmelweisé az egyik, ami kifejezetten az ebben a betegségben szenvedőket kezeli. „Ha az elmúlt tizenöt évet nézzük, a kardiológián belül erre a betegségre fejlesztették ki a legtöbb új gyógyszert” – tette hozzá a szakértő.
A pulmonális hipertóniának, vagyis a kisvérköri magas vérnyomásnak négy fő csoportja van. Az egyiknél szívelégtelenség, a másiknál tüdőbetegség okozza a kórképet, ilyenkor a kiváltó okot kell kezelni. A szívelégtelenség ma már sokféle terápiára jól reagál, így ez a fajta pulmonális hipertónia vissza is tud fejlődni. A tüdő kóros állapotánál viszont limitáltabbak a lehetőségek, itt sok esetben megelégszenek a karbantartással is. A másik két csoport közül az egyik esetében a kisvérköri hipertóniát olyan tüdőembólia váltja ki, ami akár tünetmentes is lehet, viszont ott marad és a vérrög szervül (azaz kötőszöveti sejtek szövik át), ami végül problémákat okoz. A negyedik csoport pedig a PAH, ami a pulmonális hipertóniások egy-két százalékát érinti, ez a tüdőartériák falának megvastagodását, az érpálya szűkületét jelenti. Úgy tűnik, utóbbira sikerült most újabb hatékony terápiát fejleszteni.
Az első PAH-os betegeket az 1800-as évek végén diagnosztizálták. Ekkor még neve sem volt a betegségnek, de boncolások során észrevették, hogy kívülről egészségesnek látszó, akár fiatal betegek is ilyen tüdőérszűkülettől és szívelváltozásoktól szenvedtek. Ez is mutatja egyébként, hogy a PAH nem feltétlenül civilizációs betegség, hiszen már az előző századforduló környékén megjelent. Az 1980-as években már volt megfelelő diagnosztika, azaz az akkori műszerekkel fel tudták már ismerni a PAH-ot, viszont nem voltak még hatékony gyógyszerek arra, hogy a betegek állapotát stabilizálni vagy a kórkép lefolyását lassítani tudják.
„Ekkor tulajdonképpen a betegség ment a saját útján, nem voltak hatékonyak a gyógyszerek, amiket akkor adtunk rá. Viszont jól megismerhettük a betegség természetes lefolyását, a mai adatokat is ezekhez viszonyítjuk. Most e nélkül az új szer nélkül is van kilenc gyógyszer, ami a betegség különböző stádiumában alkalmazható, és ezek bizonyos szabályok szerint kombinálhatók is egymással” – mondta Karlócai Kristóf.
A PAH korai felismerése nagyon fontos, de nem egyszerű, a betegségnek ugyanis nincsenek specifikus tünetei: leginkább fáradékonysággal és csökkent terhelhetőséggel jár, ezek azonban sok más kórképre is igazak. A szívultrahang felvetheti a gyanút, mivel a tüdőben lévő verőerekben a nyomás megnő, az érfal megvastagszik és merevebbé válik, így a jobb szívfél kitágul, a szív keményebb munkára kényszerül. A nagy érellenállás legyőzése olyan extra erőfeszítést igényel, ami a szívizom gyengüléséhez, a jobb szívfél elégtelenségéhez és korai halálhoz vezethet. Itthon PAH-központba csak olyan beteg kerülhet, akinél szívultrahang-vizsgálattal a diagnózis alapos gyanúját már felállították, így a szív- és tüdőérkatéteres vizsgálat elvégzése után célzottan lehet elkezdeni a kezelést.
A jelenleg elérhető kilenc gyógyszer tágítja a tüdőereket, és bizonyos fokig képes visszafordítani a tüdőér-elváltozásokat. „Túlzás azt mondani, hogy kitisztítják a tüdőereket, de mégis megfogják a rosszindulatú folyamatot, és ahol ez a folyamat még nem annyira előrehaladott, ott csökkenhet a magas nyomás, a beteg fizikai terhelhetősége nagyobb lesz, és jobb életminőséggel élhet. Ezt gyakran azzal a paraméterrel mérjük, hogy a beteg egy év alatt hányszor kerül kórházba akut körülmények között, tehát például fulladással. A gyógyszerek ennek a számát radikálisan csökkentik, és a túlélést is javítják” – mondta Karlócai Kristóf. Hozzátette: a kezelésmentes két-három éves túlélési időszakot tíz év körülire is ki tudják tolni, de ebben erősen egyedi a szórás a betegek között.
Ezek a gyógyszerek az endotelin, a foszfodiészteráz-5 és a prosztaciklin receptorokra hatnak, ezeket gátolják. Az újfajta terápia viszont az aktivingátlók közé tartozik, ami egy teljesen új célreceptor erre a kórképre. A kutatóorvosok folyamatosan tesztelik a különböző ingerközvetítőket arra, hogy melyek gátlásával lehet elérni javulást a PAH-betegekben, de a receptorok száma nagyon nagy, és kevés az olyan, ami a megfelelő kockázat–haszon mérleggel képes is hatást gyakorolni a betegségre. „Folyamatosan keresik az olyan, esetlegesen jó molekulákat, amikből majd talán egyszer gyógyszer lesz, de az esély egy a sok százhoz, hogy egy ígéretes anyag végigmenjen ezen a hosszú és nehéz úton, és végül azt mondhassuk, hogy ez már egy új gyógyszer, ami hatásos és biztonságos” – mondta a szakértő.
Az új aktivingátló szer ráadásul, úgy tűnik, jól kombinálható a korábbi gyógyszerekkel. Ez azért fontos, mert mindegyik szernek más a mellékhatásprofilja, és ha kombinációt választunk dózisemelés helyett, akkor a mellékhatások nem adódnak össze, hanem szórnak. Ez azt jelenti, hogy míg az egyik gyógyszernél mellékhatás például a bőr kipirosodása, a másiknál izomfájdalom, kombinált terápiában egyik mellékhatás sem lesz olyan erős, mint ha csak az egyik gyógyszer adagját emelnék – mindezt úgy, hogy különböző hatásmechanizmusokon keresztül a két gyógyszer mégiscsak megközelítőleg ugyanoda hat.
A most elérhető szerek mellékhatásprofilja egyébként kifejezetten jó. „Ezeket mi úgy hívjuk, hogy specifikus tüdőértágító szerek, de ezt egy kicsit idézőjelbe kell tenni, mert ha száz százalékig specifikusak lennének, az azt jelentené, hogy csak a tüdőereket tágítanák. Ez lenne az ideális, de ettől még egy kicsit visszább vagyunk. A gyógyszerek értágító hatása a lényeg, a tüdőn kívüli kapillárisok tágítása okoz mellékhatást. Arckipirulás, bőrerek tágulata, fejfájás, izompanaszok előfordulnak. De összességében az mondható, hogy jól tolerálhatók” – mondta Karlócai Kristóf. Az új terápia nem is az értágítást célozza, hanem azt a folyamatot képes helyreállítani, aminek kóros működése az érpálya beszűkülését okozta.
A PAH a ritka, „árva” betegségek (orphan diseases) kategóriájába tartozik, éppen ezért alapvetően nem érné meg a gyógyszercégeknek foglalkozniuk vele, hiszen a sok erőforrás és pénz viszonylag kis hasznosulással jár, ha csak az eladott gyógyszerek számát tekintjük. „A beteg viszont nem tehet róla, hogy neki milyen betegsége van. Mindegy, hogy olyan betegségről beszélünk, ami tízmillió másik embert érint Európában, vagy ami csak háromszázat, neki ugyanolyan szörnyű. Viszont azt is meg lehet érteni, hogy a gyógyszercégeknek nem feltétlenül éri meg maguktól rengeteg pénzt erre irányítaniuk. Ennek a balanszírozására vannak olyan kezdeményezések, hogy az ilyen betegségek gyógyszerkutatását és a betegek gyógyszerhez jutását szervezetek támogassák” – mondta Karlócai Kristóf. Az Európai Uniónak is van például ilyen programja.
Az igazsághoz hozzátartozik, hogy az új terápiával egyelőre alig van tapasztalat. Az elsődlegesen kitűzött cél a betegek terhelhetőségének javítása volt, hogy ne fulladjanak ki olyan hamar. Emellett a szívkatéteres és laboratóriumi paramétereket is vizsgálták, és a kilenc vizsgálati értékből nyolcnál javulást lehetett mérni. A zárt vizsgálati szakasz után a placebót kapott betegeket is kezelni kezdték.
„Van itt egy etikai szempont, ami teljesen jogos: attól, hogy a beválasztás során valaki a placebócsoportba kerül, neki ugyanaz a betegsége van, tehát amikor már nincs tudományos okokból szükség további vizsgálatokra, őt is kezelni kell. Ettől függetlenül minden olyan külföldi kolléga, akivel beszéltem, és akinek betege benne volt a vizsgálati csoportban, azt mondta, hogy a gyógyszer nagyon jó.” Az is fontos szempont, hogy a kutatásban részt vevő betegeket korábban már kezelték, és a korábbi gyógyszerek folytatása mellett is jó eredményeket értek el – könnyebb lenne ugyanis olyan új betegen látványos hatást elérni, aki még semmilyen kezelést nem kapott. „Nehéz iskolába iratkoztak be, és még így is nagyon jók a számok, a vizsgálók eredményei is ezt igazolják.”
Egy új gyógyszer bevezetésének a vizsgálatok lezárulta után alapvetően két szakasza van: az egyik a hatósági engedély megszerzése, tehát annak igazolása, hogy a szer hatásos, hogy milyen mellékhatásokkal jár, és hogyan kombinálható más gyógyszerrel. Ezek azok a vizsgálatok, amik a biztonságos forgalomba hozatalt garantálják. Ezután következik az ártárgyalás, ebbe a szakaszba lép most be az aktivingátló terápia. A cél az, hogy az év közepén már kapható legyen. Itthon egyébként a PAH-ra adott gyógyszerekre jelentős az állami támogatás: a nagyjából százezer forintos és milliós nagyságrend között mozgó szereket a betegek néhány száz forintért tudják kiváltani.
Az persze, hogy ez az új terápia pontosan hogyan kombinálható a többi gyógyszer különféle dózisaival, tudja-e valamelyiket helyettesíteni, még a jövő kérdése, ahogyan az is, hogy lehet-e belőle könnyebben adminisztrálható változatot gyártani. Most még ugyanis nem egyszerű tablettáról, hanem szubkután (azaz közvetlenül a bőr alatti kötőszövetbe adott) injekcióról van szó, aminek a beadása lényegesen bonyolultabb, mint egy piruláé. A betegeknek eleinte biztosan PAH-központokba kell majd járniuk érte, ami az ország sok pontjáról nem is olyan egyszerű. Egy idő után, ha a biztonsági adatok megfelelőek, a beteg akár magának is be tudja adni az injekciót, ehhez azonban még a hígítási mértéket is meg kell állapítani: nem mindegy ugyanis, hogy a gyógyszert egy 60 kilós nő vagy egy 90 kilós férfi kapja. A központokban a hígítást el tudják végezni szakemberek, de később a betegek levizsgázhatnak, és akkor nagyobb részt lehet rájuk bízni az adagolást.
