Baj, ha egy telefon simán csak jó, de egyébként unalmas?
„Ez az új, olcsósított iPhone?” – kérdezte Peti, a fotós kolléga, amikor letettem az asztalára a Xiaomi 15-öt, hogy lőjön róla pár képet a cikkbe, és ezen a ponton kezdtem el igazán sajnálni, hogy két éve elhasználtam a „rohamosan iphone-izálódik a Xiaomi” fordulatot a 13-as verzió tesztjének címében. A helyzet azóta se változott sokat, sőt. Ma már ott tartunk, hogy egyrészt a nagy gyártók csúcstelefonjai egy átlagfelhasználónak minimum 90 százalékban tök ugyanolyanok, másrészt az évente megjelenő új topmodellek egészen minimális fejlődést mutatnak csak. Mikor láttunk igazán látványos újdonságot utoljára okostelefonban? A hajlítható kijelzőt hat éve? Na ugye.
Ez persze nem feltétlenül baj, felnőtt a piac, elértük a peak okostelefont, ilyenkor felértékelődik a márkahűség meg az ár–teljesítmény arány szerepe. Vagyis vagy az eddig kiépített rajongótáborból élünk, vagy olcsóbban adjuk a telefonunkat, mint a többiek, hogy azzal szerezzünk rajongótábort, amiből majd élhetünk. A Xiaomi fura helyzetben van most ezen a piacon: a harmadik legnagyobb játékosnak számít a Samsung és az Apple mögött, de azért még muszáj aránylag alacsonyan tartania az árait, mert a vásárlói ezt szeretik benne a legjobban. A cég megoldása erre a Xiaomi 15, ami az androidos konkurencia tetejét célozza meg, 400 ezer forintos áron.
Ha csak a technikai paramétereket nézzük, egyértelmű, hogy a Xiaomi 15 egy vadállat. A processzora egy Snapdragon 8 Elite, ez most az androidos világban a legerősebb elérhető opció. A kijelzője 6,36 hüvelykes OLED, 1200×2670 pixeles felbontással, ami 460 ppi pixelsűrűséget jelent; ha itt mondjuk a Samsung Galaxy S25-öt tekintjük mércének, annak a hasonló adatait ezek simán lenyomják. Az aksija 5,240 milliamperórás, 90 wattos drótos és 50-es vezeték nélküli gyorstöltéssel, ezek megint csak magasabb számok, mint a samsungos konkurenciánál. Kamerában a felhozatal egy 50 megapixeles főkamera, ugyanekkora teleobjektív (2,6-szoros optikai zoommal), és ugyanekkora nagylátószögű, plusz egy 32 megás előlapi. Ezeknél láttunk már nagyobbakat, legutóbb például a Vivo X200 Prónál, de azért mindenképpen szép nagy számok, hogy mást ne mondjunk, a Huawei Pura 70 Ultrában sincs ezeknél több megapixel, pedig per pillanat az számít a világ legjobb fotós telefonjának. Szóval papíron megvan itt minden a hardverben, hogy ez egy világverő csúcstelefon legyen.
Na de mi látszik ebből a gyakorlatban?
Másfél hete használom a Xiaomi 15-öt, ami azt jelenti, hogy másfél hete nyitottam egy jegyzetet, hogy abba írogassam a tapasztalataimat. Na, ez a jegyzet most így néz ki:
Tíz nap alatt ennyi olyan élményem volt a telefonnal, amiről úgy éreztem, hogy na, ezt érdemes feljegyezni. A Xiaomi 15 semmiben nem igazán kiemelkedő, de egészen kevés az igazán idegesítő vagy zavaró tulajdonsága is (és azok is jórészt olyanok, hogy ízlés dolga, nekem például nem jön be már az alap Android se, pláne az arra ráültetett HyperOS, de hát egy csomó embernek meg igen). Érdekes filozófiai kérdés, hogy elvárhatjuk-e egy top kategóriás telefontól, hogy legyenek benne különleges, újító, kiemelkedő dolgok, vagy elég ha egyszerűen csak jól működik, teszi a dolgát. Baj, ha egy telefon unalmas?
A Xiaomi 15, valljuk be, kicsit unalmas, de ha egyet hátrébb lépünk, egyúttal azt is bevallhatjuk, hogy az utóbbi években az összes telefon az. Mindenben bőven hozza a ma elvárható szintet, mindenben kicsit jobb, mint a tavalyi generáció, ami tavaly bőven hozta az aktuálisan elvárható szintet, és mindenben kicsit jobb volt, mint az egy évvel azelőtti, és így tovább. Ez pont ugyanúgy igaz a Xiaomi 13/14/15-re, mint gyakorlatilag bármelyik más gyártó csúcsmodelljéből az utóbbi három év felhozatalára.
Amúgy a telefon egész jól néz ki, megvan benne a drágaságot közvetítő külső, a bazi nagy kamerasziget is inkább a profizmust sugallja, mint azt, hogy nem tudták kisebben megoldani. Bár a Leica-felirat lehetne azért kicsit szerényebb is, így egy picit olyan, mint a NER-divatban az ízléstelen, aranyszínű Gucci- meg Louis Vuitton-feliratok. Az pedig egészen érthetetlen, hogy miért adnak hozzá gyárilag egy már-már költőien ronda és olcsó tokot. A másik érthetetlen dolog, hogy gigantikus, 3200 nites maximális fényerővel reklámozzák; ebből a GSMArena laborjában minden csúszkát a maximumra húzva sikerült a tesztelőknek kimérni, írd és mondd, 1517-et. (Na és ha tényleg kétszer ennyi lenne benne, az mire lenne jó? Be lehetne vetni tömegoszlató fegyverként?)
A Snapdragon 8 Elite processzor hozza a csúcsragadozótól elvárható szintet, a fontosabb benchmarkprogramokban, mint a 3DMark vagy a Geekbench, a Xiaomi 15 rendre ott van az élmezőnyben, általában a Galaxy S25 előzi csak meg (abban ugyanennek a processzornak a direkt a Samsung telefonjára optimalizált verziója dolgozik). Ebből persze a mindennapokban pont nem érzünk semmit, minden app hasít rajta, és valószínűleg előbb fog a telefon fizikailag elhasználódni, mint hogy a processzor sebessége legyen a baj vele. Ha egyszerre ment egy kicsit erőforrás-igényesebb app és a háttérben valami letöltés, vagy töltőn volt, elég kényelmetlen szintig tudott felforrósodni a telefon – ez az ára annak, hogy egy nem túl nagy méretű készülékbe sikerült egy csúcsprocesszort és mellé egy kimondottan nagy aksit bezsúfolni.
Dicséretesen bírja is a strapát, nálam átlagos használat mellett volt, hogy egy töltéssel elvolt két napot, és egy nap alatt akkor sem tudtam lenullázni, amikor tényleg nagyon sokat nyomogattam. Elvileg egy teljes feltöltést nulláról 45 perc alatt le tud zavarni; a nálam járt készülékhez nem volt gyári gyorstöltő, szóval ennél jóval lassabb volt. A kamera is marad a „teljesen jó, de semmi extrém” szintjén: sötétben, bezoomolva is szép, részletgazdag fotókat csinál, nekem mondjuk kicsit sok rajtuk az automatikus utómunka, harsányabbak a színek meg a kontrasztok a valóságnál, de hát ez ízlés kérdése.
Ja igen, mesterséges intelligencia. Nyilván az is van benne, a Google-féle Gemini. Én nem nagyon látom a gyakorlati hasznát meg értelmét azon túl, hogy ezt is ki lehet pipálni, és a marketingesek nem idegeskednek azon, hogy ciki-e MI nélkül egy csúcstelefonnal előállni 2025-ben.
De ki lehet itt a célközönség?
A már említett peak okostelefon jelenség egyik következménye, hogy egy ideje már nem igazán érdemes a csúcstelefonok aktuálisan megjelenő új verzióit megvenni, mert az egy-két évvel azelőtti generáció alig-alig tud kevesebbet, viszont jelentősen olcsóbb (és valószínűleg hardverben még mindig elég erős ahhoz, hogy ne avuljon el túl hamar). Ez alól nyilván vannak kivételek, például ha valaki egyáltalán nem árérzékeny, és mindenképpen a legjobbat akarja, vagy státuszszimbólumként tekint a telefonra. Vagy ha az adott flagship telefon annyival olcsóbb a konkurenciánál, hogy az ember úgy érzi, ennyiért érdemes beruházni rá. A Xiaomi 15 pont egyik csoportot sem tudja megcélozni a maga 400 ezer forintos árával.
Mert hát milyen okostelefont lehet még kapni mostanában 400 ezer körül? Például egy alap iPhone 16-ot, ami azért, lássuk be, elég vicces, tényleg nem akarok itt hitvitát nyitni, de egy Wizz Air-repjegyért se kérnek annyit, mint egy Emiratesért, akkor se, ha a két repülő pont ugyanannyi idő alatt visz el ugyanoda. Az androidos térfélen maradva, a Samsung Galaxy S25 alapkiadása kicsit olcsóbb ennél, a Google Pixel 9-ből viszont még a Pro verziót is el lehet csípni ennyiért. És akkor legerősebb konkurenciaként ott van még házon belül a tavalyi Xiaomi 14-es is, árban akár százezerrel, tudásban viszont alig lejjebb.
Szóval, annak ellenére, hogy ez egy teljesen jó telefon, ami tök magabiztosan tud mindent, amit ma elvárhatunk egy telefontól, jelenleg elég nehéz érvelni mellette. Az viszont abszolút benne van a pakliban, hogy egy év múlva vagy mondjuk jövő karácsonyra ár–teljesítmény arányban az androidos világ egyik legjobb választása váljon belőle.
