Felfedezték, hogyan jönnek létre a mikroműanyagok

A mikro- és nanoműanyagok gyakorlatilag mindenütt ott vannak, az emberi vértől kezdve az Antarktisz hótakarójáig, kutatók azonban eddig nem értették pontosan, miért is válnak le ezek a darabkák ilyen nagy mennyiségben a műanyagokról. A Nature Communications szaklapban megjelent tanulmány most leírta, mik a molekuláris folyamatok a lemorzsolódás mögött: kiderült, hogy pontosan azok a tulajdonságok felelősek érte, amik a műanyagot erőssé és rugalmassá teszik, írja a Science Daily.

Az ilyen műanyagdarabok akár kisebbek is lehetnek, mint egy vírus, és pont megfelelő a méretük ahhoz, hogy megzavarják a sejtek működését, és még a DNS-t is megváltoztassák. A műanyag az elmúlt 75 évben nagyjából mindenhol elterjedt, így feltételezhető, hogy ezek az apró darabok is mindenütt ott vannak, ezt igazolják az eddigi kutatási eredmények is (például ez, ez, ez, ez és ez).

Most kiderült: azok a tulajdonságok, amik a műanyagot erőssé és rugalmassá teszik, ugyanakkor hajlamosítják a nanoműanyagok képződésére is – ez igaz az összes felhasznált műanyag 75-80 százalékára, vagyis a félkristályos polimerekre.

A műanyagok mikroszkopikus, váltakozó kemény és puha anyagrétegekből állnak. A kemény rétegekben a műanyagmolekulák mereven szerveződnek erős kristályszerkezetekbe, a lágy rétegekben pedig puha, amorf masszát képeznek. Ha több ezer ilyen réteget kombinálnak, könnyű, tartós és rendkívül sokoldalú anyag jön létre.

A kutatók eredményeik alapján azt írják: a nanoműanyagok letöredezése a lágy rétegekben kezdődik, amik idővel még tovább gyengülnek, és akkor is töredezhetnek, ha a műanyagot nem éri külső feszültség. Önmagukban ezek a puha darabok könnyen és gyorsan lebomlanak a környezetben, probléma akkor merül fel, ha a lágy réteg sérülése a kemény réteg sérülését is lehetővé teszi. Ezek a kristályos töredékek képeznek mikro- és nanoműanyagokat, amik évszázadokig fennmaradnak a környezetben, és jelentős károkat okozhatnak nemcsak ott, hanem az emberi szervezetben is.