Az oxfordi díszvacsorákon 2015-ig egy emberi koponyából készült serlegből ittak

A nyugati civilizáció felsőbbrendűségét előszeretettel szokták a nem nyugati civilizációk inherens barbárságával „bizonyítani”. A barbárságról alkotott egyik legősibb toposz az, hogy emberi maradványokból készítenek ereklyéket; és a szkítáktól a bizánciak makacs ellenfelének számító bolgárokig számos „barbár”-nak tartott nép vezetőjéről írták meg a nem éppen elfogult történetírók, hogy ellenségeik lecsupaszított, sőt arannyal és drágakövekkel díszített koponyájából isznak.

Persze a történelemben valóban sok olyan uralkodó volt, aki úgy akarta halott ellenségeit rituálisan megalázni, hogy koponyájukból hörpölte italát, de a történelem sokszínűségét mutatja, hogy volt, aki pont ellenkezőleg, tiszteletből tartotta maga mellett ellenségét koponyaserleg formájában: besenyő Kurja kán például azért itatta családját a I. Szvjatoszláv koponyájából, hogy ők is olyan bátorrá váljanak, mint a Dnyeper gázlójánál levágott kijevi fejedelem. A kegyetlenség középkori propagandájáról egyébként a Telexen is írtunk.

Úgy tűnik azonban, hogy az emberi trófeák gyűjtése nem csak a „barbárok” szokása volt. Egy brit régész, Dan Hicks megjelenés előtt álló könyvéből például kiderül, hogy a kirívóan erőszakos és pusztító brit gyarmatosítás szerves részét képezte „a gyarmatosítottak dehumanizálása, identitásuk elpusztítása”, és ennek a gyakorlatnak a mementói kézzelfogható formában egészen a legutóbbi évekig jelen voltak Nagy-Britanniában.

A világ egyik vezető oktatási intézményének számító Oxfordi Egyetem egyik kollégiumának díszvacsoráira például 2015-ig

egy ezüsttel futtatott peremű koponyaserleggel terítettek meg, és amikor az ivóedény a koponyavarratok gyengülése miatt a bort már nem tudta megtartani, csokoládét kezdtek felszolgálni benne.

Azonban a tradíciótól egyre több hallgató és oktató kezdett idegenkedni; a koponyaserleget 2011-től egyre kevésbé használták, 2015-ben pedig az egyetemi archívum gyűjteményébe száműzték. 2019-ben az egyetem megbízta Hickset – aki egyébként az Oxfordi Egyetem régészeti gyűjteményének kurátora –, hogy derítse fel a koponyaserleg történetét.

A szénizotópos kormeghatározás annyit elárult, hogy a koponya olyan 225 éves lehet, egyéb jellemzői pedig arra utalnak, hogy egy Karib-tenger térségéből származó rabszolganőről metszhették le. A koponyatetőt lecsapták, belsejét simára csiszolták, peremét ezüsttel futtatták.

Az egyetem Worcester Kollégiumának 1946-ban ajándékozta egy volt oxfordi diák, az eugenikával (a ma már a tudományok közül kipottyant fajnemesítéssel) foglalkozó George Pitt-Rivers, akit a II. világháború idején a Hitler-szimpatizáns fasiszta Oswald Mosley támogatása miatt internáltak. A koponyaserleget Pitt-Rivers nagyapja vásárolta a Sotheby’s aukciósházban, ahová pedig egy fegyver- és páncélgyűjtő angol ügyvéden keresztül került; akinek valószínűleg afféle szuvenírként hozhatta a Karib-tengeren tengerésztisztként szolgáló apja.

A könyv széles körben publikált megjelenése a felháborodás újabb hullámát váltotta ki; az afrikai gyarmatosítás kárpótlásával foglalkozó parlamenti bizottság elnöke, Bell Riberio-Addy a Guardian keddi összefoglalója szerint ki is fakadt:

„Rosszul vagyok a gondolattól, hogy az oxfordi urak kiváltságaikkal körülbástyázva, évszázadok gyarmati erőszakából és rablásaiból meggazdagodva egy emberi koponyából szürcsölték italukat, ami egy rabszolgasorba taszított emberé lehetett, akit olyan kevéssé becsültek, hogy tárgyként használtak.”

Az oxfordi koponyaserleg nyomán vizsgálódó Hicks egyéb olyan eseteket is feltárt a viktoriánus korból, amikor a britek ellenségeik koponyáját gyűjtötték be trófeaként. Lord Grenfell marsall például az Afrika részén élő zuluk elleni 1879-es ulundi győzelem után két évvel ásatta ki az egyik törzsfőnök tetemét, és vitte haza emlékbe koponyáját. A leghíresebb koponyaserleg-tulajdonos azonban Lord Byron volt, a gótok, emók meg úgy általában a modern sztárok ősatyja a szeméremszőrzet-gyűjteményén túl egy néhai apát koponyájából csiszolt serleggel is büszkélkedhetett.