Lehúzza a rolót a magyar geotermikus termelőrendszert is támadó, feltehetően orosz hekkercsapat
Kiadott egy közleményt az a feltehetően orosz hekkercsoport, ami július elején bejutott egy magyar geotermikus termelőrendszerbe is, írja a Kiber.blog.hu. A SECTOR 16 januártól kezdett el aktívan működni, azóta több mint 80 sikeres támadást hajtottak végre.
A geotermikus objektumon kívül korábban más magyar vezérlési környezeteket is megcéloztak, akkor valószínűleg egy ismertebb fitneszközpont volt a célpont. Azt írták: a klímarendszer meghekkelésével növelték a hőmérsékletet, feltolták a ventilátorokat, kiiktatták a radiátorokat és a meleg vizet felforrósították. Ezen kívül a fertőtlenítést és a fagyvédelmi rendszert is kiiktatták.
A hekkerek célpontjai között voltak amerikai olajipari létesítmények, illetve terjeszkedni akartak Belgium, Franciaország és Ukrajna irányába is, valószínűleg ezalatt került útjukba Budapest is.
A csapat most bejelentette, hogy befejezi működését, de a búcsúüzenetben azért megjegyezték: „viszlát a következő alkalommal”, így valószínűleg várhatók tőlük további támadások is.