A hosszú, mély gyász 10 éven belül az ember halálához vezethet

A gyász az élet velejárója, és általában sikerül is feldolgozni a szeretteink halálát. Azonban van, akinek nem sikerül, és ez súlyos fizikai és mentális betegségekhez vezethet az emberek egy kis részénél. Sőt előfordul, hogy a nagyon intenzív, nem múló gyász halálhoz vezet – írja dán kutatók nemrég megjelent tanulmánya alapján az EurekAlert.

Azok, akiknél nem múlik a gyász, hajlamosabbak gyakrabban járni orvosi intézményekbe, és nagyobb eséllyel halak meg maguk is a szerettük temetése utáni tíz évben, mint azok, akik fel tudták dolgozni a veszteséget.

Mette Kjærgaard Nielsen és kutatócsapata 2012 óta 1735 gyászoló dán életét követte, a kezdéskor a medián életkoruk 62 év volt. 66 százalékuk nem sokkal korábban vesztette el partnerét, míg 27 százalékuknak egy szülője, 7 százalékuknak pedig valamilyen más közeli hozzátartozója halt meg. Az alanyokat úgy választották ki, hogy a gyógyszeradatbázisban látták, ki kap végstádiumra jellemző kezelést, és meghívták, hogy szeretteivel vegyen részt a kutatásban.

A kutatás során öt gyászgörbét figyeltek meg az alanyoknál. 38 százalékuknál alacsony volt, azaz a gyásznak csak kevés tünetét mutatták végig, míg 6 százaléknál kimondottan magas volt, ők a halál pillanatától folyamatosan sok tünetet mutattak. A két véglet között volt 18 százalék, aki sok tünettel kezdett, de ez idővel enyhült, 29 százalék közepes tünetekkel kezdett, ami enyhült, 9 százalék pedig kevés tünettel kezdett, de idővel egyre jobban elmélyült a gyásza, hogy fél év körül tetőzzön. A tüneteket egy már régóta használt kérdőívvel, a PG-13-mal mérték fel.

A kutatók 10 évig, azaz 2022-ig követték az alanyokat, kivéve, ha idő közben meghaltak vagy emigráltak. Eközben figyelték, hogy ki hányszor jár háziorvoshoz vagy más szakorvoshoz, ahogy azt is, hogy ki kap valamilyen pszichotróp gyógyszert (például szorongásoldót). A dán halálozási nyilvántartásban azt is látták, ha egy alany idő közben meghalt.

A vizsgálat eredményei alapján azok, akiknél magas volt a gyászgörbe, 88 százalékkal nagyobb eséllyel haltak meg 10 éven belül, mint az alacsony görbéjű alanyok. Emellett a magas sávba tartozók nagyobb eséllyel kaptak valamilyen, a gyászhoz köthető kezelést (például beszélgetős terápiát) az azt kiváltó halál után három évvel is. Egész pontosan

• 186 százalékkal nagyobb eséllyel jártak még pszichológushoz vagy más, mentális egészséggel foglalkozó szakemberhez;
• 463 százalékkal nagyobb eséllyel írtak fel nekik antidepresszánst;
• és 160 százalékkal nagyobb eséllyel kaptak nyugtatót vagy szorongásoldót.

A kutatók azt is látták, hogy az első nyolc év után már nem volt jelentős különbség abban, hogy az öt görbetípust mutató alanyok hányszor jártak valamilyen orvoshoz, de a magas görbéjűek többlethalálozása a kutatás teljes tíz évében jól kivehető volt.

Nielsenék még nem tudják, mi ennek a pontos pszichológiai oka. Korábban láttak már összefüggést a magas gyászgörbe és a szív- és érrendszeri megbetegedések, mentális betegségek kialakulása, az öngyilkosságok gyakorisága között, de úgy látják, hogy további kutatásokra van szükség ezen a területen.

Hozzátették, hogy talán ki lehetne szűrni azokat, akiknél magas gyászgörbe alakul ki, így néhány következményt akár meg is lehetne előzni, ugyanis többségüknél megfigyelték, hogy már a gyászt kiváltó halál előtt is nagyobb arányban kaptak pszichotróp gyógyszereket.

„A magas gyászú csoport átlagosan alacsonyabb iskolázottságú, és az, hogy gyakrabban kapnak ilyen gyógyszereket már a gyász előtt is arra utal, hogy mentálisan sebezhetőbbek, ami nagyobb fájdalomhoz vezethet a gyász során. Egy háziorvos figyelhetne a depresszió és más mentális betegségek korai jeleire”

– mondta Nielsen, aki szerint ha az orvos ezeket észreveszi, hatékonyabban tudja a beteget szakemberhez küldeni.