Több mint hétezren fertőződtek meg chikungunya-vírussal Kínában

Július óta több mint hétezer ember fertőződött meg chikungunya-vírussal a kínai Kuangtung tartományban, a trópusi betegség által leginkább érintett Fosanban pedig emiatt a koronavírus-járványt idéző lezárásokat rendeltek el. Az Ázsia déli, délkeleti részén, illetve Afrikában gyakori betegséget kizárólag fertőzött szúnyogok terjesztik, emberről emberre nem terjed, és nagyon ritkán végződik halállal. Általában egy hétig tartó lázzal és ízületi fájdalmakkal jár, de utóbbi olykor akár évekig is elhúzódhat – írja a BBC.
A chikungunya-lázat okozó vírus régóta ismert a tudomány számára, így a jelenlegi kínai helyzetből jó eséllyel nem lesz majd olyan globális járvány, mint a Covid volt. Az orvosok beszámolói szerint az eddigi esetek mind enyhe lefolyásúak voltak, a betegek 95 százalékát hét napon belül haza is engedték a kórházból. Az viszont, hogy az utóbbi időszakban rohamosan terjedt Kínában, ahol eddig nem volt jellemző, ettől még aggodalomra adhat okot, és a betegség potenciális hosszú távú hatásai is váltottak ki némi pánikot az országban.
Fosan mellett még legalább tizenkét kuangtungi városban jelenhetett meg a betegség, hétfőn pedig Hongkongban is diagnosztizálták egy 12 éves fiúnál, aki júliusban Fosanban járt. A hatóságok erélyes fellépést ígértek a betegséggel szemben: a tüneteket produkálókat kórházi látogatásra ösztönzik, a lakosságot pedig arra utasították, hogy öntsenek ki minden állóvizet az otthonaikban, ellenkező esetben akár 10 ezer jüanos (durván 480 ezer forint) bírságot is kaphatnak.
Emellett a fertőző szúnyogokat levadászó óriásszúnyogokat és szúnyoglárvákat evő halakat is elengedtek, az ezeknek otthon adó vízfelületeket drónokkal kutatják Fosanban.
Az éghajlatváltozás miatt egyébként Európában, így nálunk is megjelentek már alapvetően trópusi szúnyogfajuk. Magyarországon konkrétan három, eredendően Ázsiában honos szúnyogfaj, a tigrisszúnyog, a japán bozótszúnyog és a koreai szúnyog az, aminél nem árt az éberség, mert több olyan súlyos betegség közvetítői lehetnek, mint például a dengue-láz, a chikungunya-láz, a zikaláz vagy a sárgaláz. A chikungunyát a tigrisszúnyog terjeszti, és bár egyelőre emiatt nincs vészhelyzet, csak idő kérdése, hogy mikor jelennek meg ezek a betegségek nálunk is.