A pusztító vulkánkitörés után a túlélők visszatértek Pompejibe egy új kutatás szerint

Régészek egy csoportja új bizonyítékokat talált, amelyek igazolják azt a feltevést, hogy a túlélők visszatértek Pompeji romjai közé a vulkánkitörés után, írja a BBC. A várost tönkretevő, időszámításunk előtti 79-es kitörés után a szegényebb lakók tértek vissza a romok közé, ők nem engedhették meg maguknak, hogy máshová költözzenek. Hozzájuk aztán csatlakozhattak többen is, akik a környéken próbáltak letelepedni.

Gabriel Zuchtriegel, az ásatások vezetője azt mondta: „Az új feltárásoknak köszönhetően már tisztábban látunk: a 79 utáni Pompeji újra működött”, azonban nem igazán városként, hanem mint egy agglomeráció, egyfajta tábor vagy nyomornegyed.

A visszaköltözők valószínűleg a korábbi épületek felső emeletein éltek, mert a földszintet elborította a hamu. Az épületek alacsonyabban lévő részeit jellemzően pincékké alakították. Mivel a város tele volt a korábban ott élők tárgyaival, sok értékes kincsre bukkanhattak a visszaköltözők. Az itt élőknek azonban nélkülöznie kellett az ebben az időszakban jellemző római városi infrastruktúrát.

Az arra utaló bizonyítékokat, hogy a település lakott volt a vulkánkitörés után, azért nem találták eddig, mert elmozdították vagy tönkretették azokat a korábbi ásatások során. Az új bizonyítékok ismeretében a kutatók most úgy gondolják, hogy egészen az ötödik századig lakott maradt Pompeji.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!