Donald Trump techmilliárdosokat hívott a Fehér Házba vacsorázni, Elon Musk sajnos pont nem ért rá

Illusztris társaságban vacsorázott csütörtök este Donald Trump amerikai elnök és a first lady, Melania Trump, akik ezúttal az amerikai techvilág összes nagyágyújával ültek asztalhoz. Vagyis majdnem az összessel: Mark Zuckerberg (Meta), Sam Altman (OpenAI), Bill Gates (ex-Microsoft) és Tim Cook (Apple) ott voltak, Trump korábbi szövetségese, az elnök beiktatása után lényegében a Fehér Házba költöző Elon Musk viszont nem. Musk állítja, hogy ő is meg volt hívva, a Fehér Ház nem kommentálta a távolmaradását – írja a Guardian.

A techvilág krémje természetesen nem csak vacsorázni érkezett csütörtökön a Fehér Házba, Melania Trump egy, a mesterséges intelligencia és az oktatás viszonyával foglalkozó munkacsoport találkozójára hívta meg őket. Donald Trump még áprilisban írt alá egy elnöki rendeletet arról, hogy a fiatalok oktatásában fel kell pörgetni az MI használatát, és egyszer már találkoztak is az illetékesek, hogy egyeztessenek erről. A vacsora így igazából azért volt érdekes, mert Trump és a főleg önös érdekből a megválasztása óta hozzá dörgölőző techmilliárdosok

kölcsönösen agyondicsérhették egymást néhány finom falat elfogyasztása közben.

A téma miatt mindenesetre így is érdekes, hogy Musk nem volt ott a találkozón és a vacsorán sem, hiszen az xAI révén ő is vastagon benne van a mesterséges intelligencia fejlesztésében, a Grok nevű, az X-be épített chatbotját pedig több millióan használják rendszeresen. Kézenfekvő lenne, hogy Musk azért hiányzott, mert pár hónapja csúnyán összekapott Trumppal, és odáig jutott, hogy saját pártot alapít, ő azonban állította, hogy meghívták, csak nem tudott elmenni, és küldött is maga helyett valakit.

Az nem derült ki, hogy kit, ahogy az sem, hogy ő miért nem tudott menni, mert szokás szerint az egész napot azzal töltötte, hogy transzneműekről, bevándorlásról és a saját cégei sikereiről posztolgatott az X-en. Illetve arról, hogy Joe Biden három éve nem hívta meg őt a Fehér Házba egy autóipari találkozóra, aminek nagy szerepe lehetett abban, hogy kiábrándult a demokratákból. A Fehér Ház szintén nem árulta el, hogy miért nem volt ott Musk az eseményen, így csak találgatni lehet, hogy tényleg nem ért rá, vagy valami más lehetett a háttérben.

Persze ha ott lett volna, az nem csak azért lett volna izgalmas, mert Trumppal azóta nem mutatkoztak együtt, hogy nyilvánosan összekaptak egymással. Az szintén okozhatott volna bonyodalmakat, hogy az Apple-lel és az OpenAI-jal is úgy összeveszett, hogy trösztellenes pert indított ellenük, mert szerinte a telefongyártó cég az OpenAI-t részesíti előnyben az xAI-jal szemben.

Musk mellett is voltak még nagy hiányzók, az Amazont vezető Jeff Bezos mellett Trump egyik első szilícium-völgyi támogatója, a Palantir elnöki székét elfoglaló Peter Thiel sem ment el – pedig ő éppen most kezdte el ismét önteni a pénzt a republikánusokra. A résztvevők teljes listáját ide kattintva érheti el.

Arról, hogy Musk miként jutott el a demokraták támogatásától odáig, hogy Trump egyik legszorosabb szövetségese lett, ebben a cikkben írtunk. Azzal, hogy valamiért a világ egyik legbefolyásosabb embereként is rettentően vágyik arra, hogy elismerjék a videójátékos képességeit, itt foglalkoztunk, a Trump elleni háborúját pedig ebben a cikkben részleteztük utoljára.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!