Az MTA elnöke elmagyarázta a Magyar Nemzetnek, hogy mit jelent a társszerzőség a tudományos életben
Durva leleplezésként akarta bemutatni a Magyar Nemzet, hogy a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) két biológus kutatója közös kutatásokkal és társszerzőként jegyzett publikációkkal ért el eredményeket a tudományos életben. A kormánypárti propagandalap szerint Pál Csaba és Papp Balázs „ugyanarra a teljesítményre, néhány év eltéréssel, két MTA doktori címet is elnyertek”, és az ő értelmezésükben ez azt mutatja, hogy az akadémia kiválasztási folyamata súlyos ellentmondásokkal terhelt, és az MTA nem szűrte ki, hogy ugyanazokat az eredményeket kétszer is „elszámolják”.
Freund Tamás, az MTA elnöke szombaton állásfoglalásban állt ki a HUN-REN Szegedi Biológiai Kutatóközpont két kutatóprofesszora mellett. Szerinte Pál és Papp kutatásai nagy újdonságértékű felfedezésekhez vezettek, és kiemelkedő a társadalmi és gazdasági jelentőségük is.
A bonyolult biológiai kérdések megválaszolása ma már szinte elképzelhetetlen eltérő szakterületek szoros összekapcsolása nélkül, írja Freund. „Pál Csaba kísérletes mikrobiológiai és Papp Balázs számítógépes biológiai kutatócsoportja tökéletes példája egy ilyen, egymást erősítő együttműködésnek. Munkájuk nem azonos, hanem kiegészíti egymást, és éppen ez teszi lehetővé, hogy olyan eredményeket érjenek el, amelyekre külön-külön nem lennének képesek.”
Az együttműködésük sikerét Freund szerint a világ vezető tudományos folyóirataiban közösen publikált cikkek sora igazolja, amelyekben mindketten vezető szerzőként szerepelnek. Az állásfoglalás szerint ugyanakkor az MTA tagjainak kiválasztása során minden esetben az egyéni teljesítményt mérlegelik. „A cikk állításával ellentétben Pál Csaba és Papp Balázs esetében is bőséges bizonyíték állt rendelkezésre a közös munkán messze túlmutató, önálló, nemzetközi szinten is kiemelkedő tudományos kiválóságról.”
„Az Akadémia kiáll döntéseinek szakmai megalapozottsága és az eljárás szigorú rendje mellett”
– írta az MTA elnöke, aki szerint a Magyar Nemzet cikkének egyik legnagyobb veszélye az, hogy hatására a fiatal kutatók elbizonytalanodnak, hogy helyes út-e Magyarországon a szakmai összefogás és együttműködés, a társadalom bizalma pedig alaptalanul és indokolatlanul gyengül meg kutatói és tudományos intézményei kiválóságában és társadalmi hasznosságában.