
A Szent Márk téren álló szárnyas oroszlánszobor a selyemúton át érkezhetett Velencébe – írja a Live Science egy friss, az Antiquity című szaklapban megjelent tanulmány alapján. A Padovai Egyetem régészei szerint valójában 1000 éve készülhetett Kínában, ahol egy sírkamrát őrizhetett, amíg Marco Polo apja a XIII. században át nem vitte Velencébe.
A szárnyas oroszlán az 1260-as években vált a város szimbólumává, de nem sok feljegyzés maradt fenn arról, hogy honnan is származik. A kutatók most kilenc bronzmintát vettek a szoborról, és tömegspektrometria segítségével megvizsgálták, hogy milyen arányban található ólomizotóp a szénben. Az ötvözetekben csak kis mennyiségben szokott ólom lenni, de az ólomatomok jellegéből be lehet lőni, hogy honnan származik az ötvözetben használt réz.
Az eredményt összevetették egy globális adatbázissal, ami alapján valahová Kelet-Kínába lőtték be a fém származási helyét. A régióban több fontos arany-, cink-, vas- és rézbánya is található, amikből Kínában több műtárgy is készült. Az elmélet nem teljesen új keletű, egy korábbi tanulmány szerint a velencei oroszlánban hasonló ólomizotópok találhatóak meg, mint egy 3000-3500 éves, a Sang-dinasztia idejéből származó műtárgyban.
A mostani eredmények részben megmagyaráznák az oroszlán furcsaságait, ugyanis nem igazán hasonlít a XI-XIV. századi európai oroszlánszobrokra – míg a régészeket egy kicsit emlékezteti a Tang-dinasztia (VII–X. század) korából származó sírőrző szobrokra. Ezek gyakran hibrid állatok, oroszlánéra emlékeztető pofával és sörénnyel, hegyes fülekkel, szarvakkal és szárnyakkal. Ezek közül a velencei szobron is megtalálható néhány jegy, és a régészek szerint olyan sérülések is vannak az oroszlánon, amik a szarvak levágásakor keletkezhettek.

Persze ebből nem derül ki, hogyan kerülhetett Velencébe. A kutatók egyik elmélete az, hogy Niccolò és Maffeo Polo kínai útja során találkozhatott egy sírőrző szoborral, ezért beszerzett egyet. Mivel a XIII. században a köztársaság jelképe egy vízen álló szárnyas oroszlán volt, ami a tengerek feletti hatalmat jelképezte, a Polo fivérek úgy gondolhatták, hogy egy kínai sírőrző szobor egy kis átalakítással távolról simán passzolna Velence jelképéhez.
A szerzők szerint ez csak egy elmélet, amire a történelmi adatokból és a fémek elemzéséből következtetnek, innentől kezdve a történészek feladata megmondani, hogy is került Velencébe Kínából a híres szárnyas oroszlán.