Már több elhízott gyerek van a világon, mint alultáplált – írja a New York Times az UNICEF jelentése alapján. Az alultáplált 5–19 évesek aránya 2000 óta 13 százalékról 9,2 százalékra esett globálisan, míg az elhízott gyerekek aránya 9,4 százalék. Emellett minden ötödik gyerek túlsúlyos, és náluk jelentősen nő a kettes típusú cukorbetegség kialakulásának esélye.
A szakértők szerint a trend mögött az áll, hogy a hagyományos ételekről egyre többen térnek át az ultrafeldolgozott élelmiszerekre. Ennek az az egyik fontos oka, hogy ezek jóval olcsóbbak, mint az egészségesebb alapanyagok, és tele vannak kalóriával, így a szegényebb családoknál előfordul, hogy nincs is alternatívájuk. Az UNICEF ezért a kormányok fellépését sürgeti, hogy védjék meg a gyerekek étrendjét az egészségtelen alapanyagoktól, és hogy akadályozzák meg, hogy az ultrafeldolgozott élelmiszeripar beleszólhasson a törvényhozásba.
Összesen nagyjából 188 gyereket és fiatalt vizsgáltak, és a BBC szerint még a nyelvezeten is finomítaniuk kellett. Eddig az angol malnourished szó azt jelentette, hogy valaki alultáplált, tehát az illetőnek alacsonyabb a testsúlya, mint a kora, neme és magassága miatt nagyjából lennie kéne. Mostantól azonban már inkább rosszul tápláltként használják, hiszen elhízás is egy komoly táplálkozási probléma szövődménye.
A gyerekkorban rendkívül fontos, hogy ki mit tud enni: a megfelelő tápanyagok, a sok gyümölcs, zöldség és fehérje fontos szerepet játszik a fizikai, mentális és kognitív fejlődésben. Azonban az ultrafeldolgozott élelmiszerek kiszorítják ezeket az egészségesebb alapanyagokat, tele vannak keményítővel, cukorral, egészségtelen zsírokkal és adalékanyagokkal.
A közepesen módos és szegényebb országokban az alultápláltság még mindig nagy probléma, főleg az öt év alattiaknál. Az arányuk azonban csökkenni látszik, ami alapvetően jó hír.
Azonban az, hogy az elhízott gyerekek aránya nő, már nem az. A túlsúlyos kategóriába beletartoznak az elhízottak is, így jön ki, hogy a gyerekek legalább 20 százaléka túlsúlyos. Ha minden fiatal korosztályt nézünk, ez azt jelenti a kutatók szerint, hogy jelenleg 391 millió gyerek és fiatal túlsúlyos. Az elhízás már a világ minden pontján lekörözte az alultápláltságot, kivéve Szubszaharai Afrikában és Dél-Afrikában. Az elhízottság leginkább a csendes-óceáni szigetvilágot érinti. Vannak országok, ahol az egyenlőtlenségek miatt egyszerre tapasztalják az alultápláltságból adódó fejlődési rendellenességeket és az elhízást is.