Már ki is nyírta a politikai hirdetések publikus adatbázisát a Google

836

Az EU politikai hirdetések átláthatóságára vonatkozó új, október 10-én életbe lépő szabályozásának sem az Alphabet (a Google és a YouTube anyacége), sem a Meta (vagyis a Facebook és az Instagram) nem hajlandó alávetni magát, így a két techóriás befejezi az EU-ban a közéleti-politikai hirdetések kiszolgálását. Ez alapjaiban változtatja meg a közösségi média, és úgy általában az internetezés élményét, és persze a politikai marketing világát is. A két cég közül a Google lépett először, és szeptember 22-től elkezdte kivezetni a felületeiről az ilyen tartalmakat.

A lépés velejárója, hogy a Google ezzel együtt elérhetetlenné tette az Ads Transparency Center nyilvános adatbázis EU-ra vonatkozó részét is. Ezen az oldalon eddig részletes adatokat kaphattunk a YouTube-on, illetve a Google egyéb felületein futó politikai hirdetésekről, arról, hogy mennyibe kerültek, kikre célozták őket, és ki fizette a számlát. A tiltás után ide már persze nem kerültek volna be új adatok, de a Google, különösebb indoklás nélkül, az eddig felépített adatbázist is lelőtte.

Aki most felmegy erre az oldalra, ezt látja:

Vagyis az EU-n kívüli területeken jó pár ország adatai továbbra is elérhetőek, de Európában csak a britek maradtak a nyilvánosan elérhető rendszerben.

Ha valaki most azon bosszankodik, hogy bár letöltötte volna az archívumot, amíg lehetett, ne tegye: az oldal ugyan kínált ilyen lehetőséget, de a letölthető adatbázis a gyakorlatban teljesen használhatatlan, több százezer sorból álló ömlesztett táblázat, amiben nagyon kevés valóban érdekes adat szerepel a hirdetésekről.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!