A mesterséges intelligencia is segített azonosítani a náci gyilkost a holokauszt egyik megrendítő fotóján

Jürgen Matthäus német történész évek óta próbálja tisztázni, hogy ki lehetett az a férfi, aki „Az utolsó zsidó Vinnicjában” címmel ismertté vált fotón pisztolyt szegez egy hullákkal teli gödör szélén ülő áldozata fejéhez, és most úgy tűnik, hogy kutatása eredménnyel járt. A történész a férfi azonosításához mesterséges intelligenciát is felhasznált.
Vinnicja a mai Ukrajna területén található, és tévesen évtizedekig úgy hitték, hogy a képen látható zsidó férfi kivégzése ott történt. Matthäus egy korábban publikált kutatásában arra jutott, hogy a férfit egy másik városban, Vinnicjától 90 kilométerre északra, Berdicsivben ölték meg 1941. július 28-án, amikor a megszállt szovjet területen Adolf Hitler látogatása előtt néhány nappal az Einsatzgruppe C kommandó a régió partizánjainak és zsidóinak kiirtásába kezdett.
A helyszínt a mészárlásban részt vett egységet tervrajzok, fotók és légi fotók alapján tudta azonosítani, árulkodóak voltak például a háttérben feltűnt épületek kontúrjai, és a hagyományos, írott dokumentumok átvizsgálása mellett segítettek neki a szerencsés véletlenek, a kutatótársak és a Bellingcat csoport önkéntesei is. A kirakósból viszont még hiányzott az, hogy ki szerepel a képen.
A tavaly publikált kutatása sokakhoz eljutott a médiában, így jelentkezett egy olvasó, aki azt állította, hogy azonosítani vélte a pisztolyos férfit, aki szerinte felesége nagybátyja, Jakobus Onnen volt.
A rokonok az 1990-es években megsemmisítették Onnen keleti frontról küldött leveleit, de szerencsére azért fotók még maradtak fenn róla, amiket aztán a Bellingcat önkéntesei fel tudtak használni a mesterséges intelligencia által végzett képelemzéshez is.
„A mesterséges intelligencia szakértői azt mondják, hogy mivel ez egy történelmi fotó, nehezebb 98 vagy 99,9 százalékos egyezést megállapítani, ami gyakran előfordul a kortárs kriminalisztikai munkában” – mondta Matthäus.
Az elemzés ugyanakkor erős hasonlóságot mutattak, és a közvetett bizonyítékok is azt erősítik, hogy Onnen szerepelt a fotón.
Jakobus Onnen 1906-ban született a holland határhoz közeli Ticherwarfban, majd angolt, franciát és testnevelést tanított. Művelt családból származott, fiatal korában sokat utazott, és nyelveket tanult. A náci pártba 1933-ban lépett be. A II. világháborúban a keleti frontra vezényelték, végig viszonylag alacsony rangban szolgált, és 1943 augusztusában csatában esett el.
Matthäus szerint nehéz megmagyarázni Onnen motivációját, de szerinte a képen látható pózolással megpróbálta lenyűgözni a társait, miközben az ő egységében egy ilyen gyilkosságban való részvétel magától értetődőnek számított, és semmilyen előnyt nem várhatott érte.
A kutató meglehetősen biztos abban, hogy a berdicsivi mészárlás képét, Onnen egyik katonatársa készítette, és a fotó afféle trófeának számított a civilek vérfürdőjéről. A Der Spiegel azt írta, hogy amikor a németek megérkeztek Berdicsivbe, annak 20 ezer zsidó lakosa volt, és 1944-re már csak 15-en maradtak. A tömeges kivégzések a német megszállás utolsó napjáig tartottak a keleti területeken.
„Szerintem ennek a képnek ugyanolyan fontosnak kellene lennie, mint az auschwitzi kapu képének, mert megmutatja nekünk a kézzelfogható természetet, a gyilkos és a megölendő személy közötti közvetlen konfrontációt” – mondta Matthäus.
A kutató szeretné még megtudni azt is, hogy ki lehetett az áldozat, de ehhez szükség lenne arról a férfiről is egy fotó. Azt mondta, hogy míg a nyugat-európai deportáltak neveit akkurátusan rögzítették a nácik, addig a keleti áldozatok többsége névtelen maradt nyolc évtizeddel később is.
(via Guardian)