Több száz MI-vel foglalkozó dolgozót rúgtak ki a Metánál

Elbocsátja a mesterséges intelligenciával foglalkozó részlegének mintegy 600 alkalmazottját a Meta „a döntéshozatal felgyorsítása és a működés racionalizálása érdekében” – írja az MTI a részleget vezető Alexandr Wang bejelentése alapján.

Wang szerint a reorganizáció célja, hogy a bürokrácia leépítésével és a gyorsabb döntéshozatal elősegítésével az MI-csapat rugalmasabbá váljon. Az Egyesült Államokban dolgozó alkalmazottakat szerdán tájékoztatták a döntésről. A vállalat közleménye szerint az érintettek egy része más belsős pozíciókban tudnak majd elhelyezkedni.

A Meta a leépítések ellenére továbbra is jelentős beruházásokat hajt végre az MI területén. Korábban a Meta 14,3 milliárd dollárt fektetett be a Scale AI programba (Wang volt a cég vezérigazgatója), és kedden egy 27 milliárd dolláros megállapodást kötött a Blue Owl Capital amerikai vagyonkezelő céggel a louisianai Hyperion adattároló központ kiépítésének finanszírozására.

Az elmúlt hónapokban sok MI-s szakembert vettek fel a Metához, óriási összegekért. Ők a nemrég létrehozott Superintelligence Labs új kutatóegységébe, a TBD Labbe kerültek, ami a következő generációs mesterséges intelligencia, különösen a nagy nyelvi modellek fejlesztésére összpontosít. A közlemény szerint a TBD Labet nem érinti a mostani leépítés.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!