A férfiaknak kétszer annyit kellene mozogniuk, mint a nőknek, ha el akarják kerülni a szívbetegségeket

Kutatók szerint a férfiaknak kétszer annyi testmozgásra lehet szükségük, mint a nőknek ahhoz, hogy ugyanolyan mértékben csökkentsék a szívkoszorúér-betegség kockázatát, írta a Guardian.

A tudósok több mint 80 ezer ember fizikai aktivitási adatait elemezték, és azt találták, hogy a szívbetegségek kockázata 30 százalékkal csökkent azoknál a nőknél, akik hetente 250 percet mozogtak. Ezzel szemben a férfiaknak hetente 530 percet, azaz közel kilenc órát kellett volna mozogniuk ugyanazon hatás eléréséhez.

A tanulmány olyan korábbi munkákra épült, amelyek azt mutatták, hogy a nők jobban profitálnak ugyanannyi testmozgásból, mint a férfiak. A nők általában kevésbé aktívak fizikailag, és kisebb valószínűséggel érik el az ajánlott testmozgási célokat.

A brit Nemzeti Egészségügyi Szolgálat irányelvei szerint a 16 és 64 év közötti férfiaknak és nőknek hetente legalább 150 perc mérsékelt, vagy 75 perc intenzív testmozgást kell végezniük, és mindezt legalább hetente kétszer izomerősítő tevékenységekkel kellene kiegészíteniük. A friss kutatás szerzői szerint a nemek különbözőségére alapozva érdemes felülírni a korábbi irányelveket, ha már a nők kisebb időtartamú testmozgással is jelentős egészségügyi előnyöket érhetnek el. Meglehet, hogy az alacsonyabb célszámok könnyebben ösztönözhetik az eddig nem mozgó nőket.

Az egyelőre nem tisztázott, hogy a testmozgás miért lehet előnyösebb a nőknek, mint a férfiaknak, de a tudósok azt sejtik, hogy a különbséget a nemi hormonok, az izomrostok és a cukorlebontás eltérései okozhatják.

Dr. Csen Csia-csin, a kínai Hsziamen Egyetem munkatársa és munkatársai a brit Biobank projektben részt vevő középkorú önkéntesek által viselt aktivitásmérők adatait elemezték. Először 80 243 olyan résztvevőt vizsgáltak, akik nem rendelkeztek koszorúér-betegséggel. Ebben a csoportban a nők, akik elérték a heti 150 perces testmozgási célt, nyolcévnyi követés során 22 százalékkal alacsonyabb kockázatot mutattak a szívbetegség kialakulására, mint azok, akik nem. A férfiak esetében a kockázat 17 százalékkal volt alacsonyabb.

További elemzések kimutatták, hogy a nők 30 százalékkal csökkenthetik szívbetegségük kockázatát heti 250 perc testmozgással, míg ezt az előnyt a férfiak csak heti 530 perc fizikai aktivitással érték el.

A legmegdöbbentőbb eredmény a több mint 5000, már koszorúér-betegségben szenvedő férfi és nő adataiból született. A kutatók azt találták, hogy a követési időszak alatti halálozás kockázata háromszor alacsonyabb volt azoknál a nőknél, akik teljesítették a heti testmozgási célt, mint a hasonlóan aktív férfiaknál.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!