Alig valahol lehet ma már biztonságosan krumplit termeszteni Magyarországon

A klímaváltozás következtében a hazai konyha egyik fő alapanyaga, a burgonya számára egyre kedvezőtlenebb hazánk éghajlata: egyrészt a növénynek az ország jelentős részén már most is túl meleg van, másrészt új kártevők is érkeznek, melyeknek kedvez a melegebb éghajlat, írta cikkében a Másfélfok.

A krumpli a 18. század végétől kezdett elterjedni Magyarországon, II. József uralkodása idején ösztönözték szélesebb körű termesztését, majd a 19. századra vált igazán népszerű és alapvető élelmiszerré. A növényt optimálisan 8–10 °C-os talajhőmérséklet esetén vetik. Az azonnali fogyasztásra szánt burgonyát már augusztus elején fel lehet szedni, a tárolásra kerülő termést pedig rendszerint október közepéig takarítják be.

Az éghajlatváltozás hatásai azonban az olcsó és kedvelt burgonyát sem kerülik el. Magyarország jelenleg a burgonyatermesztés déli határán helyezkedik el: tőlünk délebbre már csak a magasabban fekvő, hidegebb nyarú, hegyvidéki területeken lehet sikeres a termesztése. A melegedést súlyosbítja, hogy a melegebb klímához alkalmazkodó új kártevők – így a 2015-ben megjelent burgonyamoly – már tartósan megtelepedtek Magyarországon. Ráadásul nemcsak a krumplira, hanem a paradicsomra, a kaliforniai paprikára és a padlizsánra is egyre nagyobb kockázatot hordoz a burgonyamoly.

A kutatók a burgonya termeszthetőségét egy, a nemzetközi szakirodalomban ismert, és általuk továbbfejlesztett módszerrel vizsgálták, amely meteorológiai adatok (HungaroMet) alapján megmutatja, hol alkalmasak a környezeti feltételek a növény termesztésére és ezt hogyan korlátozza a kártevők jelenléte. A módszertan egyik kulcstényezője a júliusi hőmérséklet, amely alapvetően meghatározza, hogy az adott térségben a növény életciklusa sikeresen végbemehet-e.

A hazai termés nagyobb része már eltűnt

A 2000-es évek elején még nagyjából 800 ezer tonna burgonyát takarítottak be itthon, mára ez a mennyiség a negyedére esett vissza. A magyar termelés ma már csak a hazai fogyasztás 40–50 százalékát fedezi, a hiányt főként francia, német és holland import pótolja. A burgonya hazai termeszthetőségi mutatója – mely 2021 és 2024 között rendkívül alacsony volt – jó együttmozgást mutat a hazai össztermelés alakulásával az elmúlt évtizedekben.

A hőség miatti termeszthetőségi mutató szerint 10-ből hány év volt kifejezetten kedvezőtlen a burgonyának – Forrás: Másfélfok
A hőség miatti termeszthetőségi mutató szerint 10-ből hány év volt kifejezetten kedvezőtlen a burgonyának – Forrás: Másfélfok

Míg 2000 körül az ország nagy részén – hegységeinket nem számítva – tízből csupán néhány év számított kedvezőtlennek, addig ma inkább az ellenkezője igaz: a legtöbb helyen már csak ritkán adódnak megfelelő éghajlati feltételű évek. A legnagyobb visszaesés az Észak-Alföldön és Közép-Magyarországon következett be. Budapest kertes övezetében például 2024-re teljesen megszűnt a burgonyatermesztés, a 2000-es évek 200–300 hektárjáról. Jelenleg a fő termőkörzetek Csongrád-Csanád és Bács-Kiskun vármegyékre helyeződtek át, de e két vármegyében együtt is csak fele akkora a burgonyatermesztés, mint amilyen a 2000-es években egyedül Pest vármegyében volt. Ugyanakkor a Dél-Alföldön már csakis hűtőöntözés mellett lehetséges a termesztés – és ezzel az egyre gyakoribb kártevők jelenlétét még nem is vettük figyelembe.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!