Tavaly egy bőrmintából sikerült rekonstruálni egy gyapjas mamut háromdimenziós genomját, idén talán még komolyabb áttörést ért el egy stockholmi kutatócsoport, aminek elsőként sikerült szekvenálnia egy gyapjas mamut RNS-ét. A 39 ezer éve élt, mamut RNS-szekvenciája messze a legöregebb, amit valaha azonosítottak, eddig ezt a rekordot egy durván 14 ezer éve élt kutyaféle tartotta. A felfedezés nemcsak azt bizonyítja, hogy az RNS fennmaradhat ennyi ideig, hanem az őskori élővilág megértése felé is komoly lépés lehet – írja a Live Science.
A Cell szaklapban publikált tanulmányukban a kutatók összesen tíz mamut maradványait vizsgálták meg, ezek között volt az a Yukának elnevezett állat is, amellyel végül kiemelkedő eredményeket értek el. Ahogy azt a kutatók is kiemelték, a DNS-vizsgálatok forradalmasították az őslénykutatást, és lehetővé tették, hogy újraalkossák kihalt állatok genetikai állományát, a jelenlegi DNS-szekvenálási módszerekkel azonban rengeteg mindent nem lehet megtudni az állatokról. Ehhez az RNS is kell, Yuka esetében pedig ez annyira jó állapotban maradt fenn, hogy
sikerült kinyerniük belőle szövetspecifikus szabályozó mechanizmusokat, valamint a vázizom metabolizmusához szükséges biológiai funkciókat is.
Egyszerűbben fogalmazva az RNS szekvenálásával olyasmikre lehet következtetni, mint a sejtek működése, vagy az aktuális állapotuk – a DNS a tervrajzot mutatja meg, az RNS pedig azt, hogy ezt egy adott organizmus hogyan valósítja meg sejtszinten. Ez a tudás rendkívül hasznos, de az utóbbi évtizedekben az RNS-nél jóval kevesebb sikert értek el a tudósok, mint a DNS-nél, főleg azért, mert míg a DNS két szálból áll, addig az RNS csak egyből, ami visszahajolva önmagával alkot hidrogénkötéseket, és emiatt kevésbé ellenálló.
Emiatt különösen izgalmas, hogy ebben az esetben mégis sikerült szekvenálni egy RNS-t, ráadásul egy olyat, aminek 39 ezer évet kellett kibírnia. A kutatók ebből egyebek mellett megállapították, hogy Yuka valójában nem nőstény volt, ahogy eddig hitték, hanem hím, és az is kiderült, hogy hogyan készültek azok a fehérjék, amelyek a mamut izmainak megnyúlásáért és összehúzódásáért feleltek. Emellett szabályozó géneket is találtak, amelyek lényegében az állat életének utolsó pillanatainak lenyomatát őrizték.
A mamut az izmai alapján életének végén komoly stressznek volt kitéve, ami annak fényében érdekes, hogy egy korábbi kutatás szerint Yuka teste tele volt karom- és harapásnyomokkal. Az ugyanakkor nem derült ki, hogy van-e összefüggés a két dolog között, nem egyértelmű, hogy Yuka azért pusztult el, mert a korabeli ragadozók levadászták, vagy már a teteméből lakmároztak az állatok. A tanulmány ettől még rendkívül fontos lehet, a továbbiakban ebből kiindulva mások is megpróbálkozhatnak nagyon régi maradványok vizsgálatával, hiszen most kiderült, hogy ez sem hiábavaló. A tanulmány egyik szerzője szerint ezzel új ablakot nyitottak, amin át betekintést nyerhetnek a kihalt állatok biológiájába.
