Izrael megdöbbent azon, hogy a Hamász hírszerzése milyen adatokhoz jutott hozzá, a hadsereg mesterséges intelligenciával vizsgálja át 170 ezer katona profilját
Az izraeli hadsereg elektronikus hírszerzéssel foglalkozó egysége 170 ezer hivatásos katona nyilvánosan is elérhető posztjaira küldi rá frissen fejlesztett, mesterséges intelligencián alapuló szűrőprogramját, jelentette be az Izraelben igen befolyásosnak számító katonai rádió. A „Morpheus” elnevezésű program képes felismerni, ha egy nyilvánosan elérhető képen vagy szövegben katonai szempontból érzékeny információ szerepel – mint például egy haditechnikai eszköz minősített adatként kezelt része, vagy akár egy katonai bázis.
A posztoló katona a Morpheus által megjelölt tartalomról automatikus értesítést kap, és ha az értesítés után nem törli a kifogásolt tartalmat, hamarosan telefonon is megkeresi őt a katonai elhárítás.
A rendszer az engedélyek megszerzésétől függően akár már decemberben élesedhet.
Ahogy arról részletesen írtunk, Izrael előszeretettel alkalmazza a mesterséges intelligenciát hírszerzési és katonai célokra. A nyilvánosságra került alkalmazások között szerepel az arab nyelvű nemzetközi nyilvánosság szondázása, a palesztin lakosságról szerzett összes adat tárolása és rendszerezése, vagy a palesztin célpontok valószínűségi alapon történő megjelölése.
A Morpheust az elmúlt négy hónapban összesen 45 ezer hivatásos katona közösségi profilján tesztelték, a program több ezer posztot jelölt meg. A program csak az IDF kötelékében szolgáló mintegy 170 ezer hivatásos katona nyilvános posztjait vizsgálhatja; hatóköre nem terjedhet ki az ismerősök által látható tartalmakra, illetve a tartalékosok közösségi médiás tevékenységére. Utóbbi kitétel azért is fontos, mivel az izraeli hadsereg nagyban épít vész esetén mozgósítható polgáraira; a 2023. október 7-i terrortámadás után például 300 ezer tartalékost mozgósítottak, a potenciálisan behívható tartalékosok számát 2025 tavaszán 450 ezerre emelték.
A Hamász izraeli posztok alapján épített szimulátorokat
Az IDF a legutóbbi időkig nem igazán foglalkozott azzal, hogy katonái milyen tartalmakat, milyen platformon és milyen körben osztanak meg. Azonban november közepén a hadsereg nyilvánosságra hozta egy átfogó vizsgálat eredményeit, melyből kiderült, hogy
a Hamász az október 7-i nagyszabású terrortámadásának előkészítéséhez döbbenetes mennyiségű titkos adathoz jutott hozzá izraeli katonák által megosztott tartalmakon keresztül.
Az izraeli hadsereg Telex által is részletesen ismertetett 2025 eleji vizsgálata korábban már feltárta, hogy az izraeli vezérkar és a katonai hírszerzés teljesen félreértette a Hamász valódi szándékait és következetesen figyelmen kívül hagyta a támadásra utaló közvetett, majd a közvetlen jeleket is.
Azonban a gázai alagútrendszer mélyéről megszerzett információk alapján az IDF 2025 végére feltárta azt is, milyen gigászi hírszerzési tevékenység alapozta meg a Hamász sikerét. A terrorszervezet föld alatti hírszerzési központjában – melyet az IDF „Pentagon”-nak nevezett el – 2500 ember a támadást megelőző öt évben tízezerszámra gyártotta a hamis izraeli profilokat, melyek segítségével több százezer izraeli katona közösségi aktivitását tudta megfigyelni, és még zárt csetcsoportokba is sikerült bejutnia.
A Hamász hírszerzése a lementett képekből, videókból, vagy akár szöveges utalásokból aprólékos munkával átfogó képet szerzett a gázai határ melletti bázisokról, egységekről, járművekről, katonai protokollokról. A „Pentagont” átfésülő izraeli katonák részletes térképeket, a célpontok elleni támadások gyakorlására szolgáló szimulátorokat, méretazonos maketteket is találtak. Az egyik tiszt a Hamász dokumentumait megismerve csak annyit mondott a katonai rádiónak:
„A Hamász jobban ismerte a saját bázisomat, mint én”
A Hamász különös érdeklődést tanúsított az olyan fotók és videók iránt, amin az IDF legkorszerűbb harckocsija, a Merkava 4-es szerepelt. Az ezernyi mozaikból végül a Hamász hírszerzőinek sikerült olyan átfogó képet szerezniük a járműről, hogy felfedeztek rajta egy sebezhető pontot, melynek támadásával – elsősorban a határtól alig 850 méterre található Nahal Oz-ban található katonai bázis ostrománál – sikerrel bénítottak meg több tankot is. A Hamász elit egysége, a Nukba egyes harcosait szimulátorokon képezték ki a Merkava üzemeltetésére, ugyanis azt tervezték, hogy néhány tankot elrabolnak, Gázába vezetnek, hogy ezzel is erősítsék a terület védelmét. Azonban a merész tervet végül nem sikerült kivitelezni, a terroristák az elfogott Merkavákat inkább használatképtelenné tették.