Világrekordot állított fel egy emberszabású robot, 106 kilométert sétált egyhuzamban
Több mint 106 kilométert gyalogolt egy kínai humanoid robot, amivel új világrekordot állított fel – írja a Gizmodo a Guinness World Records bejelentése alapján. A kínai AgiBot cég A2 modellje a túra alatt egyszer sem állt meg, még akkor sem, amikor kicserélték benne az akkumulátorokat.
A séta a Szucsou városbeli Jinji-tónál kezdődött, és Sanghaj Bund negyedéig tartott, ami összesen 106,286 kilométer. A rekorddöntésről közzétett videóból kiderül, hogy nagyjából 36 órán át tartott a gyaloglás, éjjel és nappal. Ez idő alatt többféle felszínen keresztül kellett haladnia, emelkedőkkel is meg kellett küzdenie a robotnak, és út közben végig betartotta a közlekedési szabályokat.
„Szucsouból elgyalogolni Sanghajba egy embernek is nehéz feladat, egy robotnak viszont sikerült” – mondta Wang Csuang, az AgiBot alelnöke.
Habár a Guinness World Records a robot gyaloglását autonómnak nevezte, nem teljesen világos, hogy mennyi külső segítséget kapott a séta során, írja a Gizmodo. A lap szerint ez egyáltalán nem mellékes kérdés, és Elon Musk Optimus nevű robotjával kapcsolatban is annak korlátozott önállósága miatt merültek fel kérdések, miután az egyik bemutatón emberek is részt vettek a humanoid robotok irányításában.