A klímaváltozás nem új jelenség, de a 2020-as években valósággal ránk rúgta az ajtót. Emiatt az elmúlt években egyre több szó esik arról, hogy a természet mennyire nehezen tolerálja a környezeti változásokat. Nemrégiben az a drámai forgatókönyv is elhangzott, hogy Magyarországon akár minden harmadik fát elveszíthetjük a klímaváltozás miatt. A jóslatot Dezsényi Péter, a Főkert főigazgatója mondta a Magyar Kertépítők Országos Szövetségének egri konferenciáján – most arról kérdeztünk őt, hogy mire alapozza ezt, és milyen megoldások jöhetnek szóba.
És akkor az olyan viharokról még nem is beszéltünk, mint amilyen a tavaly júliusi volt, 132 km/órás széllel, ami után a Hajógyári-szigeten száz fát kellett kivágnunk és még másik 200-at visszavágással stabilizálni. Ezek a szélsőségek különböző módon sújtják a fákat, de nemcsak a klímaváltozás okozza a közterületi fák legyengülését, hanem a beépítettség növekedése is a városokban.
A Főkertnek egyedülálló adatállománya van a közterületi fákról Magyarországon. Majdnem 20 éve van olyan fanyilvántartásunk, amiben nemcsak a fák helyzetét, és metrikus adatait rögzítjük, hanem rendszeresen felmérjük az állapotmutatóikat a koronára, törzsre, gyökérzetre egyaránt. A fasoroknál lévő fák esetében két-két és fél évente minden fánál elvégezzük ezt, hiszen azok a legkockázatosabb területeink a nagy forgalmú utak mentén. Az állapotmutatók romlása mutatja azt, hogy baj van, rövidül az életciklusuk a fáknak, és nő az olyan egyedek száma, amiket valószínűleg tíz éven belül le kell cserélnünk. Nincsen kőbe vésve, hogy ezeket a fákat mind ki kell vágni, jöhetnek jobb időszakok, kedvezőbb körülmények, de a mostani trend alapján ez a legvalószínűbb forgatókönyv, amit látunk.
Nem került át a fókusz, a stratégia bővült. Beszéltünk az új faültetési protokollról is, arról, hogy a fákat, amiket most elültetünk, hogyan kell úgy telepíteni és gondozni, hogy hosszú életciklusúak lehessenek, és nagy lombkoronát tudjanak fejleszteni. Ha tényleg a fák jelentős részét le kell cserélnünk a következő tíz évben, akkor nem mindegy, hogy ezt hogyan tesszük, hiszen a jövő generációk faállományáról van szó. De ennél még több erőfeszítést teszünk a meglévő fák környezeti feltételeinek javításáért.
Ez nagyon nehéz feladat, mivel drasztikusan csökken a talajvízszint, és jelentős a légszárazság. Ahol tudunk, öntözünk, megkezdtük tavaly a Feneketlen-tónál, a Gellért-hegyen és a Városmajorban az új, intelligens öntözőrendszerek telepítését, idén folytatjuk többek között a Vérmezőn és a Kodály köröndön. De még az öntözésnél is sürgősebb a talajgazdálkodás reformja. A parkjainkban sok helyen betonkeménységű a csupasz vagy nyírt gyeppel borított talaj. Ez duplán sújtja a fákat, mert nemcsak a vízgazdálkodás rossz, hanem levegőtlen is a talaj, nem jó a tápanyag-megtartási képessége, alacsony a szervesanyag-tartalma. Ezt meg akarjuk változtatni, ezért úgynevezett televényszigeteket építünk az idős fák körül. A televény a talaj felső, élő része, ami humuszban, szerves anyagban és
talajéletben gazdag, jó a vízmegtartó képessége. A nagyobb parkjainkban az ikonikus, idős fák köré kisebb kerítéseket emelünk, más területeken, kerítés nélkül a fákat aprítékkal, komposzttal, és a lehullott lomb felhalmozásával fogjuk táplálni. Sokféle növénnyel dolgozunk ezekért a célokért, takarmánynövényekkel, vagy a Budapest magkeverékből kikelő vadvirágokkal, és olyan funkcionális aljnövényzetet alakítunk ki, amitől sokkal jobb lesz a tápanyagkörforgás. Ezekkel a televényszigetekkel és egyéb ökológiai módszerekkel lényegesen javítjuk a meglévő fák környezeti feltételeit.
Ez a cél, de a klímaváltozás mostani trendjeit látva hazudnék, ha azt mondanám, hogy jelentősen tudjuk csökkenteni ezt az arányt. Az 1-2-es besorolású, vagyis a legrosszabb állapotmutatójú fák esetében már olyan előrehaladott korhadások és rendellenességek vannak, amiken ezek az intézkedések már nem fognak érdemben segíteni. De mindent megteszünk, amit tudunk, hogy ezekkel a technológiákkal meghosszabbítsuk az életciklusukat. Két-három év múlva, amikor újra felmérjük a teljes faállományt, érdemes lesz megnézni, hogy a klímaváltozás mennyit haladt előre, és mi mennyire tudtuk ezt ellensúlyozni.
Fontos megérteni, hogy nekünk egy 110 ezres faállományt kell menedzselnünk, és nem tudjuk megtenni azt, hogy egy-egy fára aránytalanul többet költsünk, mert az felborítaná a teljes fenntartási rendszert. Egyébként ez nem csak budapesti probléma: az elöregedő faállomány és a klímaváltozás jelentette kihívást egyetlen önkormányzat vagy akár az állam sem tudja önmagában finanszírozni. Mi olyan nagy léptékű megoldásokban gondolkodunk, mint a televényszigetek fejlesztése, az aljnövényzet kialakítása és az öntözőrendszerek bővítése, amelyek az egész faállományra hatással lehetnek.
A kórokozók és kártevők elsősorban akkor tudják megtámadni a fákat, ha azok eleve legyengült állapotban vannak. Ha egy állomány rossz kondícióban van, a folyamatos vegyszeres védekezés sem jelent tartós megoldást. A túl intenzív növényvédelem ráadásul hosszabb távon csökkentheti a fák természetes ellenálló képességét. Ezért a cél az, hogy visszaszorítsuk a kémiai növényvédelmet – a technológiaváltási programunk egyik célja is az, hogy néhány éven belül jelentősen csökkentsük a vegyszerhasználatot –, és inkább az integrált növényvédelem felé mozduljunk el. Ehhez azonban alapvetően erősebb, jobb állapotú faállományra van szükség, ezért dolgozunk a fák környezeti feltételeinek javításán.
A városokban nagy problémák vannak például a vadgesztenyével az aknázómoly miatt, és a magas kőrissel, amit a kőrishajtás-pusztulás tizedel. Emellett több olyan fafajunk is van, amelyről korábban azt gondoltuk, hogy jól működik városi környezetben, de az utóbbi években kiderült, hogy érzékenyebb a változó klímára, például egyes hárs- és juharfajok. A nyír gyakorlatilag kiszorult a városi faállományból, a példányok nagy része a 2022-es aszály idején elpusztult. A tűlevelűek szintén rosszul viselik a tartós légszárazságot, és vannak olyan fajok, például a tölgy vagy a bükk, amelyek egyre nehezebben bírják a megváltozó klimatikus viszonyokat, és ez az erdeinkben jelent majd komoly problémát. Szóval sok fajtól el kell lassan búcsúznunk, egyfajta tabula rasa kezd kibontakozni.
Az osztrákoknak ez az egyik alapvetésük, ők azért sem alkalmaznak vegyszeres védekezést, mert az elfedi a valóságot, és gyengíti a fa saját védelmi mechanizmusát. Persze, ahhoz kell egy általános jó egészségi állapot, hogy ezt meg lehessen csinálni, ami nálunk most nincs, ezért mi még nem tudjuk elengedni teljesen a vegyszeres növényvédelmet.
A biológiai növényvédelem drága és még nem kellően hatékony állományi szinten, de gondolkodunk rajta mi is, hogy egyes kártevők ellen teszteljük. Jelenleg injektáljuk a vadgesztenyefákat, ami azt jelenti, hogy egy vékony tűvel a fa törzsébe juttatjuk a növényvédő szert, amit a protokoll szerint két-három évente meg kell ismételni. Azonban azok a mikrosérülések, amik a kezelés során keletkeznek, egy idő után kikezdhetik a fatörzs belső szerkezetét, és elindulhat korhadás, odvasodás. A németek és az osztrákok emiatt ezt az eljárást már évekkel ezelőtt leállították. Mi azzal próbálkozunk, hogy inkább ritkábban, 4-5 évente injektáljuk őket. Három év után már nem lesz olyan hatékony a védelem, de így meg tudjuk hosszabbítani az élettartamukat, ami egy jó kompromisszum. A közepesen távoli célunk az integrált, vegyszermentes növényvédelem – ez azonban csak akkor működhet, ha a jelenleginél jóval egészségesebb lesz a faállományunk.
Hársfadíszbogár tizedelte meg a fiatal hársainkat az elmúlt években. Ez is egy viszonylag új jelenség, és a fák legyengült állapotának a jele. A bogár lárvája járatokat rág a fa törzsében, és emiatt egy idő után eltörhet a fa. Csak úgy lehet védekezni, ha eltávolítjuk a fertőzött fákat, amint észrevesszük a problémát, hogy a többi fa ne fertőződjön meg. A hársfadíszbogár védett faj, az erdeinkben a természetes ökoszisztéma része, ezért a vegyszeres védekezés szóba sem jöhet ellene.
A betegség 2006 óta van jelen Európában, és jelenleg nincs ellene ismert védekezési mód. Elsősorban a magas kőrist károsítja meg, a virágos kőris és más kőrisfajok toleránsabbak, vagy legalábbis lassabban halad bennük a fertőzés. Tudomásom szerint a világon sehol sincs hatékony védekezési módszer ellene, ahogy az aknázómoly ellen sincs igazán tartós megoldás. Ezek a kártevők és kórokozók alapvetően alakíthatják át egyes fafajok jövőjét.
Egyre drágább a zöldfelület-gazdálkodás, sok növényi kultúrának csökken az életciklusa. Kivételt képeznek az ökologikus megoldások, a természetközeli felületek, például a méhlegelők, ezért is növeljük ezek arányát. Nem tudunk egyes fafajokra aránytalanul sok pénzt költeni, nagyon pragmatikusan kell gondolkodnunk. Olyan vezérfajokra van szükségünk, amelyek a klímaváltozás mellett is viszonylag alacsony üzemeltetési költséggel működtethetők. Nem opció az, hogy bizonyos kedvelt vagy őshonos fajokat mindenáron életben tartsunk.
Az, hogy egy fa átmenetileg rosszul néz ki, vagy súlyos betegsége van, az nagy különbség. Ha van egy olyan fafaj, amelynek a betegségén érdemben nem tudsz úrrá lenni, és ami az egész állományt folyamatosan károsítja, és csak nagyon drága, környezetterhelő vegyszeres védekezéssel lehetne fenntartani, akkor fel kell tenni a kérdést: meddig érdemes ezt erőltetni, csak azért, mert korábban meghatározó faja volt a városnak? Van egy pont, amikor meg kell néznünk az alternatívákat. Például a vadgesztenye nemzetségben több más olyan faj is van, amelyeket ki szeretnénk próbálni. Lehet, hogy nem fehér virágúak lesznek, de mégiscsak vadgesztenyék. Ausztriában és Németországban is ebbe az irányba mennek, mert sok esetben ez az egyetlen racionális döntés.
Igen, a klímaváltozás miatt lesz egy visszaesés. Ezzel sajnos szembe kell néznünk. Azon dolgozunk, hogy ezt az időszakot a lehető legkisebb veszteséggel vészeljük át, és az elveszett faállományt a lehető legjobban újjáépítsük.
Nem készültek ilyen számítások, de vannak olyan általános mutatók a szakmánkban, amelyek megmutatják, hogy egy négyzetméternyi levélfelület milyen ökoszisztéma-szolgáltatásokat nyújt. Egy amerikai módszertannal kiszámítottuk, hogy a fővárosi faállomány évente mintegy 7,5 milliárd forint értékű ökoszisztéma-szolgáltatást nyújt a városnak párologtatással, hőmérséklet-csökkentéssel, a szennyező anyagok megkötésével, oxigéntermeléssel, és más folyamatokkal. A klímareziliencia ennél jóval összetettebb kérdés, nagyban függ például az autóforgalomtól vagy az épületek energetikai állapotától, de az biztos, hogy a zöld infrastruktúra a klímareziliens város egyik kulcseleme. Ha csökken a faállomány lombkoronatömege, vagyis az a levélfelület, ami ezeket a szolgáltatásokat nyújtja, akkor ezek a hatások is gyengülnek. Hogy ennek pontosan milyen egészségi következményei lesznek, azt ma még senki sem tudja számszerűsíteni.
Ilyenről nincs tudomásom, de nyilvánvalóan ez egy nagyon fontos faktor. Hiába magas Budapest zöldfelületi aránya, nagyjából 65 százalék, ha ez nem egyenletesen oszlik el. A zöld nagy része Budán és a külső kerületekben van, a belvárosban csak a nagyobb parkokban koncentrálódik. Sokkal szerencsésebb lenne egy olyan városszerkezet, ahol a belvárosban több mikropark vagy közkert van. Bécsben és más nyugat-európai városokban ezt igyekeznek tudatosan megvalósítani, szinte minden utcasarkon egy kisebb-nagyobb zöldfelületet létrehozni. Budapesten is ebbe az irányba kell mennünk a következő évtizedekben, a fővárosnak és a kerületeknek egyaránt. Nem csak kis parkokra kell gondolni, nagy jelentőségük lesz a zöldtetőknek, a zöldfalaknak, és a kúszónövényeknek is ott, ahol fákat már nem tudunk ültetni.
Elkezdünk dolgozni az új fajlistán, ebbe a munkába meghívtuk szakértőként Szabó Krisztina egyetemi docenst és a csapatát a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemről. Ők már régóta kutatják ezt a témát, több publikációjuk is megjelent, kapcsolatban állnak közép-európai kutatóintézetekkel, és azt vizsgálják, hogy ezekből a tapasztalatokból mit lehetne itthon hasznosítani. Szeretnénk szakértőket bevonni a Soproni Egyetemről is, és a Bécsben megismert szakemberekkel is konzultálunk. Az a terv, hogy június végére elkészítjük az első fajlistát, amely a sorfák és parkfák pótlására alkalmas lehet. Ezek azok a klímarezisztens fajok, amelyek a következő évtizedekben a most részben megújuló faállomány gerincét adhatják. Ez egy 1.0-s lista lesz, mert valahol el kell indulni. Bécs jó pragmatikus példát mutat, náluk egy kb. 30 fajból álló sorfalista és egy nagyjából 100 fajból álló parkfalista adja az új ültetések alapját. Nagyságrendileg mi is hasonló rendszerben gondolkodunk.
Valószínűleg lesznek a listán olyan fajok, amelyeket már most is használunk, és jól működnek, ilyen például a japán akác, a keleti ostorfa, de olyan, kevésbé elterjedt fajok is szóba kerülhetnek, mint a komlógyertyán, vagy a gyertyánszil – ezek azonban még nem hivatalos javaslatok.
Azt viszont el lehet mondani, hogy olyan helyzetben vagyunk, hogy az új fajlistánál az őshonosság nem lehet az egyetlen szempont. Ezt egyébként Ausztriában, Németországban és más országokban is lejjebb sorolták, és különböző égövekből származó fajokkal kísérleteznek. Természetesen alapesetben az őshonosság fontos, a Budapest magkeverék például őshonos fajokra épül. A fák esetében azonban pragmatikusan kell gondolkodnunk, és ha találunk olyan fajokat, vagy nemesített változatokat, amelyek más városokban már bizonyítottak, és nem invazívak, akkor ezeket mi is ki fogjuk próbálni.
Ez így van. A parkokban teljes mértékben meg tudjuk csinálni a nagyobb ültetőgödröket, és vannak olyan fasorok is, ahol rendelkezésre áll ekkora hely. De valóban, minél beljebb megyünk a városban, annál kisebb a fák számára rendelkezésre álló tér. A protokollban ezért az is benne van, hogy a lehető legnagyobb gödörbe kell ültetni, tehát ahol csak lehet, a belvárosban is meg kell közelíteni a 2×2 méteres méretet. Ha már Bécset emlegettük, azt is érdemes elmondani, hogy ott a standard ültetőgödör 3×3×1,5 méter.
A szakmai tapasztalatunk az, hogy a jövőben csak olyan helyeken fognak megmaradni és nagyra nőni a városi fák, ahol megfelelő méretű gyökérzónát tudunk biztosítani. Burkolatok alatt, a közműhálózatot is beleértve, olyan gyökérzónát kell építenünk a fáknak, amiben masszív, erős gyökereket tudnak nevelni. Azokban az utcákban, ahol ezt nem tudjuk biztosítani, ott nem lesznek fák, ezt kell megérteni.
Ez egy fájdalmasan szép költői kép volt a részéről. Én azt szoktam mondani, hogy a városi fák, különösen a fasori fák, olyanok, mint a magányos beduinok a sivatagban. Ott állnak a különálló fahelyekben, legtöbbször sittes, rossz minőségű talajban, közművekkel körülvéve. Ontja rájuk a meleget az aszfalt, és az épülethomlokzat, ömlenek rájuk a kipufogókból a szennyező anyagok, a kutyák a gyökérnyakukhoz pisilnek, és sokszor megsértik őket a parkoló autók is. Igazi túlélőművészek. Ha megnéznénk ezeknek az 50-60 éves, még mindig élő sorfáknak a gyökérzetét, azt látnánk, hogy elküldték a gyökereiket olyan messzire a talajban, amennyire csak tudták, és a rendelkezésre álló tér szinte minden négyzetcentiméterét benőtték. Akkor leszünk bajban, amikor ezeket a fákat le kell cserélni, és újakat kell ültetni, mert azok a megváltozott körülmények között már nem biztos, hogy ekkora gyökérzetet tudnak fejleszteni és megérik a felnőttkort. Ez a probléma, ezért kell változtatni az ültetési és gondozási protokollon.
Jelentős többletköltséggel és többletmunkával fog járni, de nagyon kíváncsian várjuk, hogy az így elültetett fák hogyan fognak teljesíteni. Huszonöt évig építettem zöldtetőket, nagyjából 300 ezer négyzetmétert, és ott mindig szerkezeti talajjal dolgoztunk. Azt tapasztaltuk, hogy a növények nagyon jól reagálnak erre, gyorsabban növekednek és ellenállóbbak. És ami a legfontosabb, megnő a várható élettartamuk. De nem csak a saját tapasztalataim miatt térünk át erre, Bécsben, Berlinben és több nagy európai városban is alkalmazzák már a szerkezeti talajt, és ez fontos, minőségi változást hozott a városi faültetésekben.
Igen, parkokban is. Nemrég szereztünk be olyan analitikai eszközöket, amelyekkel minden ültetés előtt helyben meg tudjuk vizsgálni a talaj kémiai összetételét és fizikai paramétereit. Ha azt találjuk, hogy az ültetőgödörben lévő föld jó minőségű, azt felhasználjuk és csak valamennyi szerkezeti talajt keverünk hozzá minőségjavítás céljából. Nem dobunk ki jó minőségű talajt, és nem cseréljük ki teljesen a földet. Azt is látni kell ugyanakkor, hogy sok parkunk egykori sittfeltöltésekre épült, a világháborúban lebombázott házak törmelékére. Emiatt sok helyen nagyon rossz a talaj minősége, és ezekben az esetekben a talajvizsgálat után teljes vagy részleges talajcserére is szükség lehet.
Azzal számolunk, hogy a főváros faállományának teljes rekonstrukciója 20
éves projekt. Ez olyan lassú, mint az erdőgazdálkodás, külföldön így is nevezik, urban forestry, azaz városi erdőgazdálkodás.
