Ha ön is megőrül a kötelező Windows frissítésektől, akkor van egy jó hírünk

Bizonyára önnek is ismerős a helyzet, mikor éppen kapcsolná ki a gépét, hogy mehessen a dolgára, de ahelyett, hogy az simán csak leállna, elkezd frissíteni. Talán még azt is kiírja, hogy ez hosszabb időt is igénybe vehet, ön meg csak ül ott, és csendben átgondolja az eddigi életét, miközben a számítógépe 15 percen keresztül frissít, aztán újraindul, hiába nyomott korábban arra, hogy frissítés és leállítás. Na jó, ez utóbbit már talán nem csinálja, mert tavaly novemberben végre javították ezt a hibát. De ettől még a kötelező frissítések marha idegesítőek, és ezt végre a Microsoft is megértette, pár napja ugyanis bejelentette, hogy

a jövőben mindig elérhető lesz majd az opció, hogy leállítsuk vagy újraindítsuk a gépünket frissítés nélkül, és akár a végtelenségig is tologathatunk egy frissítést, ha nem akarunk foglalkozni vele.

A Microsoft négy dolgot jelentett be még múlt pénteken. Az egyik nem is friss funkció, csak bedobták, ha már erről van szó, ennek a lényege annyi, hogy egy ideje már nem muszáj azzal kezdeni egy új eszköz beállítását, hogy minden frissítést ráküldünk, ezt később is meg lehet tenni. Természetesen így bizonyos funkciók nem lesznek elérhetőek, de legalább hamarabb el lehet kezdeni használni az eszközt. Az is kevésbé izgalmas, hogy a Microsoft az illesztőprogramok frissítéseinek neveit is átláthatóbbá teszi.

Jóval érdekesebb újdonság, hogy hamarosan nem kell majd véletlenszerűen felugráló ablakokban rányomkodni arra, hogy valamikor később frissítsen a gépünk, hanem ki lehet választani egy naptárban, hogy pontosan melyik nap szeretnénk, ha újra zaklatna minket. Ez a nap akár 35 nap múlva is lehet, és a halasztás akármennyiszer kitolható, vagyis akár korlátlan ideig is jegelhetjük a frissítéseket, ha 35 naponta nem felejtjük el meghosszabbítani a határidőt.

Ez amellett, hogy megment minket az idegesítő felugró ablakoktól, azért is hasznos lehet, mert a Windows 11-nek számtalan olyan frissítése volt már, ami gépeket tett tönkre. Csak az idei frissítések között volt olyan, amitől egy rakás felhasználónál azonnal összeomlott az Intéző, olyan, ami bizonyos PC-ken elérhetetlenné tette a C: meghajtót, a pár hete kiadott Windows frissítés pedig kékhalálokat és folyamatosan újrainduló eszközöket eredményezett. Szóval igen, mostanában nem árt, ha egyszerűen el lehet odázni egy frissítés telepítését.

Forrás: Microsoft
Forrás: Microsoft

A másik érdekes újítás, hogy a jövőben a számítógépünk leállításánál mindig ott lesz a sima leállítás és újraindítás. Eddig ugye ez úgy nézett ki, hogy egy darabig párhuzamosan jelent meg a frissítéssel terhelt változat, amit nyilván mindenki ignorált, amíg csak tudott, aztán egyszer csak eljött az idő, és már csak erre lehetett nyomni. Na, ez mostantól nem lesz, addig halogathatja mindenki a frissítést, ameddig csak akarja, már ha nem szünetelteti eleve őket a fent említett módon.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!