Háy János: Kutyatartók Budapesten

Reggel van.

Elindulok valahová.

Hová indulhat egy író reggel?

Mondjuk, ha alkoholista, akkor a közeli kocsmába vagy a kisboltba, ahol remegő kézzel behabzsolja az első italt. Vagy mondjuk, a boltba friss zsemléért, mert szereti a friss péksüteményt reggelire. Esetleg hoz a családnak is, ha van családja, és ha van, eszébe is jut, hogy van. Vagy csak úgy megy el sétálni, hogy a leírásban sétál. Én ezt az utóbbi változatot választottam, mert akkor maradhatok pizsamában.

A leírásban elment az író sétálni.

A valódi író megsétáltatja a leírásban szereplő írót.

Ahogy ment mendegélt, mint Benedek Elek apó valaha, aki szintén író volt, azt látja, hogy mennyi ember sétáltatja a kutyáját, és összességében mennyivel több a kutyasétáltató, mint az, aki nem sétáltat. Az író nem tartozik a kutyatartók népes családjába, ezért el is gondolkodik, majdhogynem objektíven a kutyatartásról. Először is arról, hogy ez az a háziállat, kis házi kedvenc, ami valójában olyan, hogy teljesen rácsatlakozott az emberre, valószínű, bár a Biblia nem említi, de elrágcsálta az eldobott almacsutkát, és ezért ő is ki lett űzve a mindenségből, vagy csak követte a rendbontó emberpárt. Mindenesetre ő is kikerült a paradicsomból, annyi biztos. Aztán arra a filmre gondolt, ahol bemutatták, hogy milyen helyzetekben segített a kutya az embernek, s hogy ez a civilizációépítés azért egy közös munka volt, mi és a kutyák. Ki tudott volna meredek dombok között pl. juhokat tartani, ha nem lett volna az a szolgálatkész kutyus, aki odaterelte az állatokat, ahol a juhász is meg tudta közelíteni őket?

Aztán arra is gondolt, ahogy így ment a leírásban, hogy most milyen funkciója van ennek az állatnak az emberek életében. Nem házőrző, mert nem kell házat őrizni, ott a riasztó, nem vadászik, nem tereli a juhokat, nem űzi a patkányokat.

Akkor minek van?

Az új feladat, az mélyen érzelmi jellegű, gondolta. A kutyák átfeladatizálódtak. Nagyon jó szónak tartotta, el is nevette magát a leírásban. Társak lettek. Azoknak a néniknek és bácsiknak társai, akik egyedül maradtak, hogy ne legyenek egyedül. Családi kedvencek, akik örökösen viták sortüzében állnak, hogy tulajdonképpen kinek a kutyája az én kutyám. A gyerekek rajtuk tanulják meg a gondoskodást, a felelősségvállalást, hogy van dolgunk magunkon kívül is. Bár egy kicsit, gondoltam a leírásban, azért ez is csak magunkról szól, nem a gondoskodásról, hanem rólam, aki gondoskodik.

Na, mindegy.

Zsarolási eszközök lettek az elvált férj részéről, aki ezzel is bepróbálkozik, csak hogy gyengítse a gyerekek kapcsolatát az anyával. Egészségügyi szempontból is értelmezhetők, hiszen rákényszerítik az embereket a mozgásra, aminek következtében kevesebb gonddal kell megküzdeniük, ennek következtében az amúgy is eléggé túlterhelt társadalombiztosításnak is kevesebb gondot okoznak.

Eleve, amíg a kutyával foglalkozik valaki, addig sem baszogat másokat.

Nem üvöltözik a boltban, hogy mért nem kapható a, és megnevez valamit, hogy mért tolakodik elé valaki, hogy mért nem állt meg az autó, akkor, amikor, mert a kutyája levezeti ezeket a feszültségeket. Helyesebben nincs is benne feszültség, mert nem is alakul ki, mert a veszekedés és kötekedés helyett arra gondol, hogy vár engemet otthon a kiskutyám, és viszek neki valami csemegét. Hiába löksz el, te, tolakodó bunkó, mert az vagy, egy megátalkodott szemétláda, egy ellenséges szavazó, de nem tudsz kihozni a sodromból.

De nem ám!

Meg kell jegyezni, hogy ez az író a leírásban rendkívül szimpatikus, szereti az embereket, még a kutyatartó embereket is, bár jól tudja, a kutyatartás tulajdonképpen környezetkárosító, mert ott vannak a kutyatápgyárak, a pórázgyártás, a kutyaruhaipar, az ürülék elszállítása és megsemmisítése. És azt is tudja, hogy a környezetvédők rendszerint kutyatartók, méghozzá menhelyi kutyatartók, mert a menhelyi kutya már megszületett. Szóval arról mindenképpen gondoskodni kell, meg a fajtatiszta kutyák tartása, az azért kicsit olyan, most félek még egy leírásban is megfogalmazni, még akkor is, ha ezt egy környezetvédő mondja, de azért leírom, hogy az azért olyan náci dolog, és nincs messze attól, hogy az embereket is így szemlélje valaki. Különben a fajtatiszta kutyák is megszülettek, csak nem adták be őket a menhelyre. (Annyira utálom, ha egy író okoskodik a leírásban.)

Tegnap, gondolja a mai leírásban az író, telefonált egy haverja, hogy nincs pénze, ki tudná-e segíteni. Ez a haverja nem tartozik a társadalom sikeres rétegéhez, mondhatjuk úgy, hogy idénymunkából és önkormányzati segélyekből tartja fenn magát, de most ez sincs, hiszen tél van, néha fát kell berakni, de mit fizetnek érte, szinte semmit.

A leírásban szereplő író alkalmas arra, hogy hol a körülötte lévő valóságot nézze, hol arra gondoljon, ami máskor történt, például a tegnapi telefonra. Most újra felnézett, és látta a kutyákat sétáltató néniket, bácsikat és kamaszokat és egyéb embereket. Hogyhogy ennyien ráérnek? Nem kéne iskolában lenni, munkahelyen? Home office?

Különben mennyibe kerülhet egy kutya egy hónap alatt?

Ennivaló, kötelező oltások, szükséges kellékek. Harminc alatt nem úszod meg, és ebben nincs benne a kutyasuli, meg a néha kényszerűségből alkalmazott kutyasétáltató költsége, meg persze az extrákat nem számoljuk, hogy például kullancs elleni oltás. Budapesten a háztartások több mint felében van kutya, ezt olvasta egyszer. Ez azt jelenti, hogy sajnos a leírásban szereplő író nem tud utánanézni az adatoknak, ezért nem feltétlenül pontosak a közlései, de mindig szeret a számokkal dobálózni, és elég jól számol fejben. Nem is érteni, mért nem lett matematikus vagy még inkább statisztikus.

Mondjuk, van Budapesten nyolc-kilencszázezer háztartás, akkor abból, mondjuk, közel félmillióban van kutya, azt megszorozzuk harmincezerrel, bár az átlag valószínű, inkább ötvenezer, akkor kijön, hogy tízszer félmillió az ötmillió, százszor, az ötvenmillió, ezerszer, az ötszázmillió, tízezerszer, az ötmilliárd, azt megszorozzuk hárommal vagy öttel, akkor tizenötmilliárd és huszonötmilliárd.

Hú! Nem számoltam el?

Nem lehet, hogy egy nullával elszámoltam? Nem lehet, hogy rossz alapszámokat használtam, mondjuk, hogy nincs ötszázezer kutya Budapesten? Hol férne el annyi? Negyven százalék az országos átlag. Akkor számoljak, mondjuk, négyszázezerrel, és akkor csak tizenkétmilliárd, illetve húsz?

A leírásban szereplő író biztosan túloz, ráadásul van egy sanda szándék benne, hogy lelkiismereti kérdést csináljon abból, hogy az emberek felelősséget vállalnak egy kutyáért, és pénzt költenek rá, amikor nem vállalnak felelősséget azokért az embertársaikért, akik egyedül képtelenek kikeveredni a nyomorultságból. És a gyerekeik sem fognak, mert nem kapnak olyan oktatást, ami versenyképessé tenné őket a munkaerőpiacon. Erre azt mondja a kutyatartó, hogy azt tudom, mire megy el a pénz, ha a kutyámra költöm, de azt nem tudom, hogy mire megy el az a pénz, amit odaadnék egy olyannak, mint az én haverom. Meg a kutya, az családtag, a haverom és a hozzá hasonlók nem.

Hála istennek!

A haverom korábban bűnöző volt, és ült börtönben, többször is. Kábítószer, lopás, ilyesmik. Nem akar többet, mondta nekem, nem akarja magára hagyni a feleségét. Emiatt nem akar elmenni németbe dolgozni sem, pedig ott ajánlottak valamit. Van pénzed, kérdezi. Nincs túl sok, ezt kellene mondani, mert nem veti fel a pénz az írókat, még a leírásban szereplő írókat sem. De hozzá képest nekem rengeteg pénzem van. Megvan a bankszámlaszáma. Nem először utalok.