A Boráros téren fejbe csap a meleg. Dzsordi veszettül integet a buszmegállóból. Elkéstem. Sprintelni kezdek, a papucsok a táskámban az oldalamat csapkodják, a hátamon folyik az izzadság. Egy harcsabajszú, kiszuperált ősmagyar épp abban a pillanatban kezd neki az A jó lovas katonának de jól vagyon dolga című népdalnak, ahogy mellé érek. A frászt hozza rám a dudaszóval, majdnem elsodrom a pénzgyűjtő kalapját.
Dzsordi tartja nekem a buszt, nem indul el, csak miután én is felugrom rá. Na végre, mondja, tudod, hogy húszpercenként jár. Azután helyet keresünk a majdnem teli csuklóson. Leghátul ülünk le. Rendesen dobál minket a busz, de legalább van némi kereszthuzat a nyitott ablakokon. Dzsordi meséli, hogy tegnap éjjel egy denevér tévedt be a nyitott ablakon, és alig győzte törölközővel kicsapkodni a szerencsétlent. Miközben beszél, göndör tincsei csapzottan lógnak a homlokába, időről időre hátrafésüli őket a kezével. Látom, ahogy egy közelben ülő nő nézi. Feltűnő jelenség a fekete, göndör hajával, kreol bőrével, izmos alkatával, mint egy görög vagy spanyol isten. Bárki könnyen azt képzelheti, hogy bikaviadalokon edződött, és andalúz napfény harapdálta. Amikor először megláttam, bár már tudtam, hogy Boldinak hívják, véletlenül Dzsordit mondtam neki, annyira emlékeztetett egy spanyol fiúra a nyelviskolából. Azonnal ráragadt, azóta mindenki így hívja. Egyetlen szépséghibája, hogy alacsony. Egy alacsony istenség. Szerintem első, de második ránézésre sem gondolja róla senki, hogy meleg. A munkahelyünkön egy darabig mindenfélét pletykáltak rólunk. Aztán észrevették, hogy Dzsordit gyakran várja az irodaház előtt a barátja, egy örmény srác. Azóta szakítottak.
Itt is vagyunk, leszállunk, irányít Dzsordi. Ő már többször volt itt, nekem ez az első pesterzsébeti fürdőzésem. Jó messze van, de olcsóbb, mint a budai fürdők, persze nincs is olyan úri közönség. Dzsordi ötlete volt, hogy hagyjuk a Rudast. Rendezett, nett kültéri része van a fürdőnek. Ledobjuk a fűbe a törölközőket, és irány a víz. Mindketten szeretünk úszni, Dzsordi gyerekkorában versenyszerűen úszott. Nézem, ahogy végigszántja a medencét. Zuhanyzom, majd én is fejest ugrok. Elmerülök, és amilyen hosszan csak tudom, száz meg száz buborékban fújom ki az orromon a levegőt. Ki akarom fújni magamból az elmúlt hónapokat. A fejem búbjától a kisujjam hegyéig kinyúlok, minden porcikámat megnyújtóztatom, mielőtt újra és újra magam alá lapátolom a vizet. Megállás nélkül megyek faltól falig, csak néha igazítom meg az úszószemüveget. Dzsordi mellettem már gyorsúszásra váltott.
Nem tudom, mennyi idő telik el, mire Dzsordi egyszer csak már a partról integet. Kimegyek én is, szinte szédülök ennyi úszás után. Átmegyünk a hullámmedencébe, hullámzunk a vízzel együtt. A hullámmentes időszakban lebegünk, Dzsordi narvált játszik, lemerül, feljön, odateszi a kezét a homlokához, agyarat formál. Aztán egyszer csak észrevesz egy rózsaszín fürdőnadrágos roma férfit. Odaszól nekem, hogy nézd a flamingót. Egyszerre nevetünk fel. Dzsordi nem veszi le a tekintetét Flamingó izmos fenekéről. Majd az izmos fenék eltűnik, mi pedig lebegünk tovább. Eszembe jut, Domos hányszor féltékenykedett Dzsordi miatt. Biztos, hogy bumbi, nem csak ezzel a dumával akar közel férkőzni hozzád, kérdezte sokszor.
Fekszem a vízen, a közeli panelek ablakait nézem, és egyre jobban vagyok. Az elmúlt három hónapban minden percem be volt osztva, munka, suli, egy újabb szakdoga, újabb diploma. Sehova nem mentem, senkivel nem találkoztam. Még a főnöknek is kevesebbet kellett rám szólnia, hogy több komolyságot kér, elvégre számokkal dolgozunk.
A hosszas medencézés után megéhezünk. Beállunk a büfénél a sorba, lángost és palacsintát veszünk. Dzsordi kér még kólát, én almafröccsöt. Kényelmesen elhelyezkedünk a piros műanyag székekben. A közelünkben észrevesszük Flamingót és családját. Gyerekek és szintén rózsás strandruhába öltözött feleség. Mellettük barátok vagy rokonok, népes társaság, sok ciklámen és párduc. Jól szituált roma családnak tűnnek.
Arról beszélgetünk éppen, hogy most, hogy mindketten újra szinglik vagyunk, elutazhatnánk együtt valahova. Marokkó vagy Nápoly? Azután csendben eszünk, a medencéket nézem. Minden olyan tükörsima. „Eszik, iszik a sátorban, semmire sincs gondja”, dúdolgatom félhangosan, azután csak bambulok. Hogy kizökkentsen, Dzsordi hirtelen belefúj a szívószálába, ahogy a gyerekek szokták, táncoltatja a buborékokat. Hangosan nevetünk, Dzsordi összes gyöngyfoga látszik. „Hej, élet, be gyöngy élet”, a folytatás majdnem kicsúszik a számon, de végül nem mondom ki. Valami megakaszt. Ahogy felnézek, megpillantom a Flamingó feleséget. Összeakad a tekintetünk. Engem néz. Először elkapom a fejem, de olyan kitartóan néz, hogy muszáj újra odafordítanom. És akkor meglátok valamit. Látom, ahogy fehéren tükröződöm a mélyfekete szemeiben. Ropogós hidegség vagyok, hegycsúcs, roppant tömeg. Szédítő kilátással. A nap is visszaverődik rólam. Megborzongok a délutáni forróságban. Hosszasan pásztáz, meglepettség nélkül, aztán egyszer csak elfordul. Utána már nem néz rám. Az evést közben abbahagytam, pedig van még két palacsinta. Mi az, nem eszed meg, kérdi Dzsordi, aki csak most néz fel. Már nem tudok enni, sok volt, motyogom, és odaadom.
A Flamingó család szedelődzködik, befejezték az evést. A feleség nem néz többször rám. Összenyalábolják a táskákat, törölközőket, gyerekeket, babakocsit, és lassan elindulnak a strand egy távoli pontja felé. Hosszasan nézek utánuk. Felhajtom még a maradék almafröccsöt, kifáradtak benne a buborékok. A szék is kényelmetlenné vált.
Zsibbadtan heverek a törölközőn. Dzsordi hamar elaludt. Becsukom a szemem én is, a nap már csak kellemesen melegít. Zsong a szombat délután a strandon, a beszéd, nevetés, fröcskölés ezer buborékja száll az ég felé. Mindezt egyre tompábban érzékelem, kivattázott, puha félálomban vagyok. Csak azt a nehézséget, ami az előbb iszapos fészket rakott a mellkasomon, és most egyik lábáról a másikra áll, azt a rózsaszín Flamingót szeretném elhessegetni valahogy.
A Telex tárcarovatának célja közelebb vinni az olvasóhoz a kortárs szépirodalmat, hogy az ne csak kisebb példányszámú irodalmi folyóiratokban jelenhessen meg, hanem olvashassa mindenki, aki napi sajtót olvas, ahogyan az 1900-as évek első felében ez még természetes volt. A sorozatban eddig megjelent írások itt találhatók .
