A parajdi sóbánya működésének felfüggesztése a katasztrófa után nem csupán egy ipari létesítmény leállását jelentette, hanem a helyi gazdaság megbicsaklását is. A turizmus, a kereskedelem és a helyi vállalkozások hosszú évek óta a bánya működésére épültek, így a katasztrófa közvetlen hatásai mellett a következmények gazdasági és társadalmi szinten is érzékelhetővé váltak.
A válság azonban nem egyetlen természeti esemény következménye volt, hanem egy hosszú ideje tartó, rendszerszintű felelőtlenség, halogatás és felügyeleti hiányosság eredménye. A jelentések szerint a veszélyek előre láthatóak voltak, a beavatkozások mégis elmaradtak.
Az állami reakciók sokak szerint nem érték el a lényeget: nem nyújtottak érdemi, célzott segítséget sem a bánya működtetésének újraindításához, sem a település gazdasági talpra állításához. A helyiek elveszítették a bizalmukat: nem várnak már gyors vagy látványos megoldásokat, inkább hosszú távú, kiszámítható tervekre lenne szükség, ezek azonban egyelőre nem látszanak.
Hónapokkal a bányakatasztrófa után visszatértünk Parjadra, hogy lássuk, mi a helyzet a lakosokkal, milyen lépések történtek eddig, és miért nem halad előre érdemben sem a kármentés, sem az újrakezdés.
A gazdasági bénultság már első pillantásra is látszik
Érkezésünkkor Bánya utca napsütésben úszik, de nem a szokásos nyüzsgés fogad, a csend nemcsak a szezon végét jelzi. Október van, a gyógykezelésekre érkező buszok elmaradtak, a sóbánya bejáratát lakat és piros-fehér szalag őrzi: belépni tilos. A „Jó szerencsét!” felirat most inkább iróniának hat azon a helyen, ahol az elmúlt hónapokról sok minden elmondható, de az nem, hogy szerencsések lettek volna. A bezárt bánya és a hozzá tartozó létesítmények előtt lehúzott redőnyök, sötét kirakatok, üres padok sorakoznak. A kürtőskalácsos ház tetejének faszerkezetét épp újraépítik, a kormos cserepek felpolcolva várják, hogy visszakerülhessenek a helyükre, ugyanis alig ért véget a bányakatasztrófa első felvonása, augusztusban tűz pusztított a bódék között. Egyszóval vidámkodásra semmi okuk a helyieknek, annak ellenére sem, hogy a bányát irányító országos vállalat igazgatóját épp a napokban leváltották. A döntés senkit sem elégített ki, legfeljebb a kormánykoalíciót és az RMDSZ-t, amely erkölcsi győzelemként próbálja eladni a nyilvánvaló kudarcot.
Amikor arról érdeklődöm az utcán, hogy mit szólnak ehhez a parajdiak, gyorsan kiderül, hogy őket nem hozza lázba a menesztés. Egyrészt azért, mert hosszú hónapokat kellett várni rá, másrészt pedig az ő életükön ez semmit sem változtat. „Igazából csak kimondták azt, amit itt mindenki tudott. Újdonság alig van a jelentésben. Most inkább valami konkrét jövőkép kellene – például egy gazdasági helyreállítási terv” – mondta egy parajdi lakos. Szerinte a Salrom vezetőcseréje papíron jól mutat, de se a bizalom, se a megélhetés nem tért vissza vele.
A miniszterelnöki ellenőrző testület jelentése szerint a parajdi sóbányát fenyegető vízbetörés előre látható volt. Az állami tulajdonú Salrom viszont nem tekintette ezt valós kockázatnak, és csak kisebb karbantartásokra költött, a hosszú távú, megelőző beruházások elmaradtak. A dokumentum szerint 2021 és 2024 között a vállalatnak megvoltak az anyagi forrásai, mégsem használta fel őket időben a veszély elhárítására. Közben a bányászati és vízügyi felügyelet is formálissá vált, nem voltak érdemi ellenőrzések, a technikai előírásokat sem tartották be.
A kormány sok huzavona után végül menesztette a Salrom teljes vezetését, amit a gazdasági miniszter a hanyagság végét jelentő lépésként tálalt. A parajdiak azonban szkeptikusak: „Ennyi idő után már jöhet akármilyen új vezető, igazgató, nem hisszük el, hogy nem csak az időt húzzák” – mondta egy másik helybéli.
„Nem hiszek semmilyen összeesküvésben Székelyföld ellen, de rendszerszintű hibák és halogatott döntések vannak” – jelentette ki a Transtelexnek Bíró Barna Botond, Hargita Megye Tanácsának elnöke is. Az ellenőrző testület jelentése szerinte egyértelmű: nem a pénzhiány volt a probléma, a Salromnál megvolt a jóváhagyott költségkeret, csak nem arra költötték, amire kellett volna. Bíró szerint a felelősségre vonás az állam feladata, de a bizalmat csak működő programok és konkrét döntések tudják helyreállítani.
A tanácselnök szerint a kormány ugyan létrehozott kompenzációs alapokat, de a feltételek sok vállalkozót kizártak, így az eredeti, 100 millió lejes (nagyjából 7,6 milliárd forint) keretből eddig csak 4 milliót sikerült lehívni, mindössze 73 vállalkozó bizonyult ugyanis jogosultnak bármiféle támogatásra. „Minket is meglepett, milyen kevés pénz ment el” – mondta Bíró. A megyei tanács még a nyáron, Tusványos idején 7 millióra számított, mondta, bár az se érte volna el még a tíz százalékát sem a keretösszegnek.
A fennmaradó 95 millió újratárgyalása a gazdasági minisztériumra vár. Bíró szerint az is kérdés, hogy a parajdiak valóban hozzáférnek-e majd ehhez az összeghez. A régóta elakadt vízelterelő projekt kapcsán – ami a bányát is védené – úgy fogalmazott: „A közösség egy működő helyreállítási tervet vár, nem kampányokat meg félbehagyott ígéreteket.”
Parajd polgármestere, Nyágrus László szerint most túlságosan nagy a csend a községben, ami nem jó jel. „Ez azt mutatja, hogy a folyamatok lelassultak.” A bánya védelmét célzó munkálatok – köztük a Korond-patak elterelése – továbbra is állnak. Új műszaki tervre van szükség, ez viszont jóval drágább lenne. „A kivitelező benyújtott egy új ajánlatot, de az országos sótársaság inkább új közbeszerzést írt ki – most minden emiatt csúszik. Ha jön egy nagyobb eső, a mostani csőrendszer nem fogja bírni a vízmennyiséget” – tette hozzá a polgármester.
Nyágrus abba is beavatott, hogy tudomása szerint új mérések és fúrások készülnek, hogy kiderüljön: a meglévő engedélyezett területen belül hol nyitható új bányarész. De ez is zavaróan időigényes lesz szerinte, és Parajd gazdaságának ez nem túl kedvező, mert több országos fejlesztési projektjük már most megfeneklett, hisz az önkormányzat is megérzi, ha a vállalkozók összehúzzák a nadrágszíjat.
A polgármester szerint a turizmus mindeközben csak húsz százalékon fut. Parajdon ugyanis nem klasszikus üdülés zajlik, hanem főként gyógyászati turizmus, ami a sóbánya nélkül lényegében összeomlott. A helyi önkormányzat és a vállalkozók most egy turisztikai menedzsmentszervezet (röviden TDM – a település turizmusát koordináló, szolgáltatókat összefogó szervezet) létrehozásán dolgoznak, hogy közösen találjanak új irányt. „A turizmust csak közösen lehet újragondolni. Ami eddig volt, azt most teljesen át kell formálni.”
A Salrom ezzel szemben mindent tagad és visszatámad. A cég közleménye szerint a katasztrófát továbbra is „rendkívüli természeti tényezők” okozták – vagyis a Korond-patak áradása, amely az elméleti 50 köbméteres másodpercenkénti vízhozam helyett is 64 köbmétert ért el. A vállalat állítja: az elmúlt három évben „minden szükséges összeget” elkülönített Parajd védelmére, a régi bányák lezárása viszont nem az ő feladata, hanem a gazdasági minisztériumé, amely szerinte nem biztosított pénzt a munkákra. A Salrom odáig ment, hogy „a miniszter tulajdonképpen saját magát perli”, ha őket támadja – mert az általa vezetett tárca maradt tétlen.
A valóság azonban a Bánya utcán mérhető az ilyenkor még mindig szokatlan csendben és a paradjiak panaszáradatában. „A vezető még hónapokig felvette a megemelt fizetését”, „a cég meg luxusrendezvényeken verte el a román állam vagyonát, miközben itt lehúzott redőnyök és üres panziók maradtak” – fogalmaztak a helyi lakosok. A legtöbb parajdi számára ugyanis nem a győzelmi Facebook-posztok számítanak, hanem hogy konkrétan mikor épül meg a patakot elvezető záportározó a biztonságuk érdekében és mikor érkezik a segítség azokhoz, akik tavasz óta naponta számolják a veszteségeiket, hisz a helyiek a feketén dolgozó szállásadókkal együtt 600 vállalkozásról beszélnek, amibe az éttermek, szuvenír boltok és más létesítmények nem estek bele, ahogy a román állami támogatási lehetőség felvételére sem érezhették úgy, hogy jogosultak lennének.
A kormány közben részleges kompenzációkat hirdetett: a Salrom alvállalkozójaként dolgozó Sal Sind 30 elbocsátott munkása egyszeri, fejenként 9000 lejes (kb. 690 ezer forintos) támogatást kap. A döntés gyakorlatba ültetése azonban lassan halad, ahogy minden más is, minden hézag és késlekedés újabb bizalmi deficitet termel.
A megyei tanácselnök szerint „bizalmat csak döntések és működő programok” adnak vissza; a polgármester pedig nem ígér könnyű győzelmet: „Megosztottság alakult ki, mindenki a saját útját keresi. A turizmust csak közösen lehet újragondolni.”
Még a patakelterelés sincs letudva, a bánya pedig egyszerűen meghalt
A bányakatasztrófát okozó Korond-patakot, amit átszeli Parajdot, most ideiglenesen elterelték az elárasztott bánya tetejéről. Csővezeték és rögtönzött védművek vezetik a vizet, de már az első nagy esőnél kiderült, hogy alulméretezték a rendszert, nem tudja elnyelni a megnövekedett vízhozamot. A vízügy új terve záportározót és egy új, vasbeton medret ír elő – kb. 350 millió lejért, vagyis lényegesen drágábban, mint az eredeti, 50 millió körüli elképzelés. Addig pedig marad az újra és újra meghosszabbított vészhelyzet.
Közben a bánya hivatalosan létezik, de valójában tetszhalott. A Salrom decembertől 47 embert bocsát el – többnyire a háttérszemélyzetből –, a többiek sorsa bizonytalan. „Amikor beomlott, három napig sírtunk. Most meg csak várunk” – mondja egy bányász. A fizetések év végéig érkeznek a számlákra, de jövőkép nincs: „Aki tud, megy külföldre.” A telephelyen most Aknavásárról hozott sót dolgoznak fel, és parajdi termékként csomagolják. „Most már nem a munka öl meg, hanem az unalom” – jegyzi meg egy másik Salrom-alkalmazott, utalva arra, hogy bányász, irodista, takarító, menzás egyaránt feladat nélkül dekkol. A vezetőség közben gyűlésezik, próbálja elérni Bukarestet, és összeírja a cégvagyont, mintha egy átadásra vagy teljes kivonulásra készülne.
A segítség rövid távon magyar oldalról érkezett a leglátványosabban: a bányászok és a kitelepítettek fejenként 500 ezer forintot (nagyjából 6–6,5 ezer lejt) kaptak. A gesztus egyszerre volt erkölcsi támasz és anyagi kapaszkodó, mégis vegyes volt a fogadtatása. „Nem mondjuk, hogy nem kell, köszönjük, de közben fizetést kaptunk, a pénz jobban jött volna azoknak, akik tényleg kárt szenvedtek” – mondja a bánya egyik alkalmazottja.
A nyáron kiosztott „egykaptafás” búza-segély – területtől és valós kártól független 10 kg – a parajdiak szerint szintén tovább rontotta a hangulatot: nem arányosított, nem célzott, és nem bizalomepítő. „Ugyanannyit kapott, akinek a földje parlagon hevert és aki nehéz munkával művelte, termesztett” – mondja egy parajdi.
A hatóságok stratégiáznak, de összefüggő, működő terv még nincs
A helyiek tömören foglalják össze, hogy mi az ábra: félmegoldások a patakon, félmunka a felszínen, felemás tervek a bányanyitást és a turizmus megmentését illetően. A közösség pedig továbbra is azt várja, amit egy jelentés, egy menesztés és egy sajtótájékoztató nem pótol: dátumokat, terveket, felelőst és egy működő, arányos, hosszú távú helyreállítási stratégiát.
Egyelőre a panziósok például abban reménykednek, hogy a tél talán visszahoz valamit abból, amit a nyár elvett. A bánya már nem a szezon motorja, de a Bucsin-tető sípályái és a wellnessközpont talán képesek lesznek megtartani a kevesebb, de hűséges látogatót.
Bíró Barna Botond, Hargita Megye Tanácsának elnöke szerint ezért is volt stratégiai jelentőségű, hogy a megyei tanács 100 ezer lej gyorssegélyt adott a parajdi wellnessközpontnak, amely önkormányzati tulajdonú intézményként nem részesülhetett a kormány gazdasági minisztériumán keresztül osztott támogatási keretből. A wellnessközpont két hónapig zárva tartott a veszélyeztetett zóna miatt, így a megyei tanács a Visit Harghita által a turizmus élénkítésére gyűjtött 190 ezer lejes alapból biztosított számára támogatást, amit vócserek, belépők formájában juttattak vissza a turizmusba. Egyik részüket a helyi panziók és vendéglátók kapják meg, hogy saját vendégeiknek adhassák, a másikat pedig a megyén kívüli kampányokra fordítják, hogy új látogatókat csábítsanak Parajdra.
Bíró szerint a megyei tanács három szinten dolgozik: rövid távon az azonnali megélhetési segítség, középtávon a népszerűsítés és képzések, hosszabb távon pedig egy új turisztikai kínálat kialakítása a cél, ami visszahozhatja a korábbi, 150–200 ezres éves látogatószámot. „A téli lábat eddig sem a bánya adta, hanem a Bucsin-tető sípályái és a wellness – ezért segítettük a wellness működését, hogy télen legyen szolgáltatás” – mondta.
A polgármester is a kitörési pontokat keresi. Nyágrus László szerint az önkormányzat a helyi vállalkozókkal és a Turisztikai Egyesülettel közösen öt–hat szolgáltatásból álló turisztikai csomagon dolgozik, amelynek a wellness is része lesz. A cél, hogy a különböző szolgáltatók – panziók, éttermek, gyógyászati központok, kalandparkok és a sípálya – összekapcsolt, egymást erősítő kínálatot nyújtsanak.
