Ünnepi műsorban ég és föld volt a Békemenet és a Nemzeti Menet. Mindegyik látványos vonulás, mindegyik pártpolitikai elköteleződésű volt, de a délelőtti passzív, lineáris mozgás volt egy konkrét céllal – hogy odaérjenek Orbán Viktorhoz a Kossuth térre, amivel tulajdonképpen azt üzente, hogy hozzá meg kell érkezni, ahol aztán foglalkozni lehet 1956-tal, és meg lehet hallgatni őt is.
A Nemzeti Menet ezzel szemben a műsort a vonulás szerves részévé tette: az Andrássy út mentén stratégiailag elhelyezett roncsautók, berendezett hirdetőoszlopok, kaszkadőrműsorok és Ady-szavalások (olyan színészektől, mint Sodró Eliza és Bárnai Péter) egy interaktív színházra hasonlítottak, ahol a vonulóknak lehetőségeik voltak. Megállhattak megnézni a műsort és a szavalást, de dönthettek úgy is, hogy mennek tovább. A vonulás közben ismert magyar dalok szóltak: Nagy utazás, Holdfényes májusok, a Játék az Ivan & The Parazoltól, az Oktogonnál pedig Márai-versből vett idézeteket raktak óriásplakátokra.
Minden előadó elérhető távolságban volt a mellettük vonulóktól, ami azt is jelentette, hogy közösségimédia-távolságban is voltak, mindenki szabadon fotózhatta és videózhatta őket. Ugyanolyan értelmezhető volt az online közvetítés, mint a helyszíni vonulás.
A Kossuth téri rendezvény bevetett Gripeneket, a műsorvezető Rákay Philipnek fel kellett hívni a nézők figyelmét előre, hogy majd felfele kell nézni, és érdemes elővenni a fényképezőgépeket. Az Andrássy úti vonulás viszont több (feltehetőleg engedély nélkül) felküldött drónnal ráadásul sokkal drámaibb is, a vonulás dinamikus, látványos, egyszerűen jól néz ki.
A Békemenet vonulását központilag nem közvetítették, csak a HírTV-n, a lényeg csak a Kossuth téren kezdődött, ahol aztán passzívan lehettek a részesei valaminek, ami egy hozzájuk képest emelt pódiumon zajlott – egy kihagyott lehetőség. A Tiszánál nem is volt tradicionális értelemben vett színpad, a beszédeket egy forradalmi teherautó platójáról mondták el úgy, hogy a közönség minden irányból körbevette azt.
Orbánt felkonferálták, és a színpadon jelent meg, mögötte különböző generációkból ismert Fidesz-közeli hírességek: Eperjes Károly, Patkó Béla, azaz Kiki, Szabó Zsófi. Magyar a tömegen keresztül érkezett meg a pódiumára, mint egy pankrációgálán vagy egy bokszmérkőzés előtt, megközelíthető volt. Volt, aki megérintette, volt, aki szelfizett vele, nem volt semmilyen szintkülönbség. Magyar ráadásul a legalább kétszer hosszabb beszéd ellenére úgy tűnt, mint aki figyel a nézőkre, ha más nem, úgy, hogy szólt mindig, ha valahol a tömegben orvosra volt szükség.
Az időjárás pont segített mindegyik tábornak, a Békemenet a szikrázó napsütésen egy kedves őszi kirándulás hangulatát árasztotta, a Nemzeti Menet pedig a délutánra várt és megérkezett eső miatt drámaibb kulisszákat, sötétebb képeket kapott.
A borús, sötét időben pedig a napnyugtával előkerültek a fáklyák, amelyek Magyar arcának adtak természetes megvilágítást, a pódiumra tett fény mellett. Mire lement a nap, és Magyar Péter a beszédének legfontosabb részéhez, az ígéretekhez ért, addigra úgy tűnt, mintha ő lenne a legnagyobb fényforrás a Hősök terén, a magyar uralkodók szobrai előtt. A dramaturgia egyértelmű volt: Magyar Pétert csak pár lépcső választja el a támogatóitól, Orbán Viktort viszont egy komplett színpadtechnika.
