3165

Ami az internetre kikerül, az ott is marad – szól napjaink egyik legfájdalmasabb közhelye, ami leginkább azért rossz, mert igaz. Ez az adottság akkor is kellemetlen, ha csak egy olyan apróságról van szó, mint a zebegényi polgármester apró lebukása, amivel kiderült, hogy felháborodott kommentje megírásához ChatGPT-t használt – vagy valami hasonló MI-t.

Egy nagymarosi Facebook-csoportba kikerült egy bejegyzés, aminek a szerzője leírja, hogy szerinte egyesek privát kikötőnek használják a Duna bizonyos partszakaszait, és ez hasonlít arra, amit Kisorosziban is megfigyelt. A poszton Zebegény polgármestere, Ferenczy Ernő Ervin valamiért fennakadt, és egy komment elhelyezése mellett döntött.

„Ez a poszt a kishajós fotóval, amely Zebegényt ábrázolja, hazugság és kitaláció, nem a valóságot mutatja be” – kezdődik Ferenczy határozott hangvételű kommentje, amiben a posztoló szemére hányja, hogy miért közöl kitalált valótlanságokat félrevezetve az embereket. Taglalja azt is, hogy a manipuláció és felforgatás helyett hiteles tényközlésre van szükség, ami Zebegényt szolgálja, és egyúttal arra kért mindenkit, hogy ne hagyják magukat. „Polgármesterként kötelességem felhívni a figyelmet: Zebegényről csak a valóságnak megfelelő tájékoztatás tekinthető hitelesnek. Minden más árt a közösségeinknek” – írta, majd az utolsó sorban olvasható a csattanó:

„Szeretnéd, hogy ebből készítsek egy rövidebb, Facebook-poszt stílusú verziót is, amit könnyebb megosztani a lakossággal”

– vagyis már nem olvasható, mivel 6 azaz hat órával később módosította a hozzászólás szövegét, és törölte a fenti mondatot. Mindez attól még persze továbbra is olvasható a szerkesztési előzményeknél – csak eggyel többet kell hozzá kattintani. Az egyértelmű tényen többen a kommentelők közül is jól szórakoztak.

Aki használt már olyan generatív mesterséges intelligencián alapuló eszközt, mint a ChatGPT, az tudhatja, hogy a promptra adott válasz végén a gép efféle megjegyzéseket szokott hagyni, felajánlva további feladatok elvégzését a témában. Ebből kiderül az is, hogy nagyjából mi lehetett az instrukciója a felhasználónak. A törölt mondatot elnézve a kérés nagyjából egy lakosságnak szóló cáfolat lehetett, amihez a felhasználó megadta a bejegyzés tartalmát, és arra kérte az MI-t, szálljon vitába a posztolóval. Ez legyen a legnagyobb bűne a polgármesternek.

Az eredeti hozzászólás – Forrás: Facebook
Az eredeti hozzászólás – Forrás: Facebook
Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!