Az egyik megyei lapnál kiszélesítették a rakpartot és átrakták a Lánchidat is, hogy elférjen a Békemenet
„A Jászkunság is képviseltette magát a Békemeneten” címmel osztott meg egy 16 képből álló galériát a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Hírportál, a Szoljon. A lapnál az Orbánék szerint „legnagyobbra sikerült Békemenet” képeiből válogattak a Miniszterelnöki Kabinetiroda és jászsági politikusok fotói közül. Nincs is ebben semmi rendkívüli, de
az egyik képpel valami nagyon nem stimmel: a Békemenetelők tömege annyira felduzzadt, hogy a pesti rakpartra szorultak, amit jelentősen kibővítettek, sőt még a Lánchidat is felhozták a Parlament elé, a biztonság kedvéért még kicsit el is fordították az egészet.
Az idei március 15-e arról szólt, hogy kié a nagyobb, azaz a Tisza Nemzeti Menetén vagy a Fidesz Békemenetén voltak-e többen. Ebben a nagy versenyben szabadult el a mesterséges intelligencia és a Szoljon szerkesztősége, ami beválogatta a valódi képek közé ezt a tömegfotót is. Íme az alkotás:

A képpel a kiszélesített rakparton, az elforgatott Parlamenten és Lánchídon kívül egyébként több dolog sem stimmel. Nyoma veszett például a budai Várnak, sőt Buda egészen átalakult, de a Gellért-heggyel és a többi híddal sincs rendben minden. És bár a Békemeneten sem voltak kevesen, talán a tömeg is kicsit túlzóra sikerült, nem is beszélve arról, hogy a pesti rakparton nem járt a menet.
A fotóválogatásban a megyei lap egyébként sehol sem jelzi, hogy mesterséges intelligenciával készült képről lenne szó, simán berakták a többi, valódi kép közé. Forrásként pedig a Miniszterelnöki Kabinetirodát és jászkunsági politikusokat adtak meg.
A kép mémként egyébként terjedt az interneten, de az kérdés, hogy a Szoljon honnan vadászta le a fotót. Az egészen biztos, hogy nem a Miniszterelnöki Kabinetirodától.