„Jászberényi képviselői iroda, kiürítve, átadásra készen, sok szép emlék, sok szép kis ajándék.”

Keserédes hangulatú videóban búcsúzik jászberényi képviselői irodájától Pócs János, a Fidesz született digitális szabadságharcosa, akinek nem sikerült újráznia Jász-Nagykun-Szolnok 2-es választókerületében, és listán sem jutott be a parlamentbe.

A videóban Pócs rövid leltárt tart, és egy történetet is elmesél Salamon királyról, aminek a tanulsága: „Minden elmúlik egyszer, a jó is, de a rossz is.” Vagyis sokkal messzebbre mutató magyarázatot most sem adott a vereségre, mint a Partizánban: ott azt mondta, semmit sem kellett volna másként csinálniuk a 16 év alatt, szerinte a fiatalok egyszerűen azért szavaztak a Tiszára, mert új és buli. Akkor azt is mondta, képviselői munkája végeztével visszatér a mezőgazdaságba.

Pócs a videóban az utána jövőknek azt kívánta, hogy ők is legyenek a megoldóemberek, és nekik is legyen annyi sikerélményük, mint amennyi neki volt. „Viszlát, képviselői iroda, viszlát, Jászberény, Hold utca 2” – mondja a videó végén Pócs. Üzenetét azzal is nyomatékosítja, hogy kilép az iroda ajtaján, becsukja maga mögött, majd bátorító mosollyal integet egyet.

Kedvenceink
Választás 2026
Tovább a mellékletre Tovább
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!