Tom Hardy a végén úgyis megold mindent. Nagyjából így lehet leírni a Paramount legújabb nagynak szánt dobását, a Gengsztervilágot (MobLand), ami első ránézésre semmi más nem akar lenni, mint egy sztárokkal teletűzdelt, kortárs londoni maffiasorozat. Hardyt meg mindenki látta már legalább két-három alkalommal hasonló szerepben, szóval mellélőni biztosan nem lehet. Főleg úgy, hogy Helen Mirren, Pierce Brosnan és Paddy Considine játszik még mellette kulcsszerepeket a sorozatban. A Gengsztervilág azonban nem egy tipikus keménykedős brit gengsztersorozat, hanem inkább egy családi thriller, ahol az alvilági környezet csak háttérelem, a valódi borzalmak a családi dinamikában történnek.
A Gengsztervilág eredetileg a Ray Donovan című sorozat spinoffjának készült azzal a Ronan Bennettel, aki a Top Boy-jal egyszer már megmutatta, hogyan érdemes a modernkorban alvilági történeteket elmesélni. Később aztán önálló sorozattá gyúrták a koncepciót, ebből lett végül a Gengsztervilág, ami két maffiacsalád között feszülő ellentétre épült az előzetesek alapján. Ránézésre nehéz volt eldönteni, hogy mi lehet majd extra egy olyan sorozatban, aminek a címe sem túl kreatív, amiben Tom Hardyt egy ezerszer látott szerepre használják, Helen Mirren pedig megint egy nagyhatalmú családfő háttérből irányító feleségét alakítja.
Amíg a maffiasorozatok a tévézés aranykorában luxusnak és ritkaságnak számítottak, a streamingkorszakban gyakorlatilag évente legalább fél tucat ilyen tematikájú produkció jelenik meg csak az angolszász nyelvterületen. Éppen ezért valamivel ki kell tűnni a nagy zajból, és ez a briteknek azért nem ment rosszul az elmúlt években: a Peaky Blinders, a Gangs of London, a már említett Top Boy vagy Guy Ritchie Úriemberek-univerzuma mind nagyon sajátos módon állt a brit alvilághoz, ezért is tudtak kiemelkedni a választékból. A Gengsztervilág legnagyobb problémája, hogy másnak akar tűnni, mint ami.
Ha a pazar casting nem lenne elég, a zenét részben a Muse frontembere, Matt Bellamy csinálta, az intró a nemrég nálunk járt Fontaines D.C. legnagyobb slágere, a stáblista alatt pedig javarészt kortárs brit rockzenekarok mennek. Ez alapján valami nagyon kúl gengsztersorozatnak tűnt a produkció, viszont a végeredmény kicsit olyan lett, mintha az alkotók és a megrendelők nagyon mást láttak volna ugyanabban a történetben.
A sorozat alaphelyzete a következő: Tom Hardy a Harrigan maffiacsalád fejének jobbkeze és megoldóembere, akinek általában az a dolga, hogy szemtől szemben elmondja minden alvilági figurának nagyon higgadtan, asszertíven, hogy mi fog történni, ha nem az történik, amit ő szeretne. Ritkán van szüksége tényleges erőszakra, hiszen London egyik prominens maffiacsaládjának dolgozik, mindenki tudja, kivel van dolga. Hogy mennyire prominensek a Harriganek, az kizárólag a másik nagy rivális család, a Stevensonok kontextusában értelmezhető. És itt jön a lényegi része a sorozatnak, amivel eltér a többitől: az alvilág működése korántsem képezi annyira szerves részét a történetnek, mint ahogy azt megszoktuk.
A Stevensonok és Harriganek közti feszültséget ugyanis inkább egy shakespeare-i családi dráma robbantja ki, és a sorozat elején úgy tűnik, hogy a két rivális család egy-egy fiának barátsága vezet majd a nagyobb drámához. Aztán kiderül, hogy a hangsúly igazából nem az alvilági machinációkon és gengszterkliséken van, hanem a kulcsszereplők egymáshoz való viszonyán és azok következményein. Ezért sokkal inkább értelmezhető a Gengsztervilág nagyon-nagyon sötét családi drámaként, mint maffiasorozatként. Éppen ezért nem illik egyáltalán a sorozathoz, hogy a súlyosabbnál súlyosabb epizódlezárások után Yard Act, Arctic Monkeys meg Idles szól, ahogy a Fontaines D.C. is teljesen tájidegen minden rész elején, hiába zseniális dal a Starburster.
A Gengsztervilág legnagyobb erősségét egyértelműen a színészek jelentik. Oké, az elejétől a végéig ott van az ember fejében, hogy Tom Hardy már megint valami kemény, határozott, ijesztő és egyáltalán nem szószátyár alfahímet alakít, aki még kicsit lelakottabbnak és meggyötörtebbnek is tűnik magához képest. Ő tényleg pontosan azt és úgy hozza, ahogy általában mindig, de valahol jól is áll a sorozatnak, ha olyan figurákat tesznek mellé, mint Brosnan, Mirren és Considine. Brosnan a hírhedt és rettegett maffiavezér, Conrad Harrigan, Mirren a felesége, Maeve Harrigan, a Sárkányok házában nagyot alakító Paddy Considine pedig a fiúkat, Kevint alakítja.
A sorozat gyakorlatilag Hardy karakterén, Harry Da Souzán keresztül mutatja be, milyen is lehet egy olyan család mentális állapota, amely egy nagyhatalmú bűnszervezetet irányít. A legtöbb mai maffiasorozat humanizálja, már-már szerethetővé teszi ennek a világnak az archetípusait, a Gengsztervilág viszont részről részre lebontja a valós személyiségüket. Így derül ki, hogy ha a teljes családi dinamika bűncselekmények elkövetésén alapul, attól valószínűleg a család minden tagja érzelmi és mentális roncsként végzi viszonylag hamar. Ezen van a fókusz végig, a leszámolások, zsarolások, trükközések és a szokásos bűnügyi sorozatos húzások csak a körítést jelentik, nem ezektől lesznek igazán nagy csavarok a történetben.
Éppen ezért közel sem mindenkinek való a Gengsztervilág, és én magam sem tudom eldönteni, hogy tényleg jól töltöttem el ezt a tízszer közel egy órát. Ebben a világban mindenki rettenetes ember, aki pedig nem az, az rettenetesen érzi magát, amiért rettenetes emberek veszik körbe. Erre különösen rámutat Harry saját családi helyzete, ami már megint egy elcsépelt klisé, hiszen a Sopranos óta nehéz újat mutatni azzal, hogy egy bűnözőt a saját terápiáján keresztül esendő emberként mutat be egy sorozat.
A Gengsztervilágnak ez a fura kétarcúság talán az egyik legnagyobb baja. Amikor a Harrigan család tagjai egymással interaktálnak, akkor szinte képtelenség levenni az ember szemét a képernyőről, annyira hatásos Brosnan, Mirren vagy Considine játéka. De Geoff Bell karakterszínészt is meg lehet említeni, akinek minden egyes barázdáját arra teremtette a jóisten, hogy sittes figurákat játsszon. Máskor viszont okos dráma lenne a sorozat, és az nagyon nem megy neki. Harry és a családja közti feszültség túl van húzva: igen, tudjuk, hogy ha valakinek a hétfői munkanapja hullák eltakarításából áll, akkor a feleségének lenni elkeserítően nyomasztó lehet.
Ezen túl nem tud semmi más mondani a sorozat. Hasonlóan súlytalan Kevin karakteríve, aki egy régi traumát próbál részenként feldolgozni, de mire eljut a történetszála a feloldozásig, már javában zajlik a bandaháború. Talán érzéketlennek tűnhet, hogy ilyenkor kit érdekel, kinek mi a nyomora, de egy ponton maga Harry mondja azt Kevinnek, hogy hagyjuk most az érzelmi marhaságot, vannak fontosabb dolgok éppen. Ezzel párhuzamosan például vannak más rokonok, testvérek, gyerekek is a családban, akik közel sem kapnak annyi figyelmet, mint azt a sorozat elején sejtetni próbálják. Valahogy érezni az egész évadon, hogy itt tényleg kicsit más volt az eredeti terv (a Ray Donovan-spinoff ugyebár), mint ami lett belőle végül.
Ez látszik az operatőri munkán, a vágáson és a zeneválasztáson is: nincs erős vizuális karaktere a sorozatnak, nincsenek egyedi vagy vagány operatőri megoldások és a zeneválasztás sem passzol mindig a részekhez, hiába van szó általában jó zenékről. Kicsit olyan, mintha Guy Ritchie-vel fektették volna le az alapokat, de utána már magukra hagyták az alkotókat. Hiába rendezte Ritchie az első két részt, a sorozatnak annyira más a hangulata a stílusához képest, hogy ez csak ráerősített arra az állandó kettőségre, ami végig zavart a Gengsztervilágban. A legjobb példa erre az előzetes, ami simán lehetne bármilyen új Guy Ritchie-film trailere, miközben a sorozatban szinte semmi humor nincs, és hamar ellövik benne azt a pár jelenetet, ahol van némi akció a komplett tíz epizód alatt.
Ettől még el kell ismerni, hogy például Maeve kapcsolata a férjével és unokájával már-már bravúrosan ábrázolja, miként hat egy végtelenül mérgező személyiség a családi dinamikára, és ezáltal több tucat ember és a komplett londoni alvilág életére. Részről részre egyre nyomasztóbb az egész, és az tényleg fantasztikus, ahogy a teljes mentális szétesést érezni Mirren, Considine és Brosnan játékán, miközben Hardy csak néz keményen maga elé, és már azon gondolkodik, milyen rövid monológgal tudja elkerülni, hogy szitává kelljen lőnie egy gengszterekkel teli raktárépületet.
Már kiderült, hogy lesz második évad, de azért sok szerencsét kívánok ahhoz, hogy ezt a négy színészt ismét egy helyen tartsák pár hétig, amíg leforgatják a következő évadot. Amúgy sem biztos, hogy újabb tíz órán át nézném, ahogy egy nagyon toxikus család borzalmas dolgokhoz asszisztál.
A Gengsztervilág a SkyShowtime-on elérhető.
