„Kiszökött a víz, és minden csupa szar lett. Az összes dobcuccon, a gitárerősítőkön, mindenen állt”
– mesélte Kovács Károly, a Ká Stúdió alapítója július végén arról, hogy mi történt tíz évvel ezelőtt ott, ahol a stúdió jelenleg működik, vagyis a Debreceni Ruhagyár egykori épületének tíz éve még próbateremként működő pincehelyiségében. „Felettünk edzőtermek vannak, és valaki lehúzott egy boxert” – mondta, majd kifejtette: az igazi problémát nem is a dugulás okozta, hanem az, hogy a pincén átfutó vízcsövön nem volt szerelőnyílás. Ennek hiányában a szerelők egyike egy nagy bökővel meglékelte a csövet, a hatalmas nyomás miatt viszont nagyon gyorsan elöntött mindent az, ami korábban megrekedt a csőben.
A történtek hatására elkezdett járni a hír a debreceni zenészek körében, hogy az egykori ruhagyár pincéjében nem jó próbálni, mert rendszeresen csőtörések vannak. Pedig nem is csőtörésről volt szó.
„Elátkozott terem lett, senki nem akarta kivenni.”
Károly, becenevén Ká szerint ekkor, 2016 körül „nagyon retek volt a hely”, de ő mégis meglátta benne a lehetőséget. Ehhez persze először ki kellett takarítaniuk a pincehelyiséget a zenésztársaival. Aztán amikor már olyanok voltak a körülmények, hogy ezt megtehették, Ká elkezdte próbateremként bérelni a helyet Árnyéknyúl nevű alternatív rockegyüttesével.
Házra volt félretéve, stúdió lett belőle
Ká életében már akkor nagy szerepet játszott a zene, amikor még gimnazista volt Debrecenben, a kétezres évek közepén. Utcazenészként akkoriban sokkal jobban tudott keresni, mint az osztálytársai mindenféle diákmunkákkal. Ekkor jóformán még csak az Egyszerű dalt tudta eljátszani a Tankcsapdától, az viszont szinte mindig közönségsiker volt.
2016-ban alakult meg alternatív rockzenekara, az Árnyéknyúl. Még csak próbateremnek használták az egykori Debreceni Ruhagyár pincehelyiségét, amikor 2018-ban a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) pályázatával „megnyertek egy csomó pénzt”, mintegy kétmillió forintot.
„Elmehettünk stúdiózni, de azt éreztük, hogy nem értenek meg minket.”
„Nem volt elég technikai a nyelvezetünk, nem tudtunk eléggé beszélni a szakikkal, hogy mi pontosan mit szeretnénk visszahallani.” A stúdiózásnak az lett a vége, hogy elkészült az Árnyéknyúl első nagylemeze, amivel Ká a mai napig nem elégedett. Igaz, utólag úgy áll hozzá, hogy így is tanulságos volt a lemezfelvétel. Szerinte az akkori élménynek komoly szerepe volt abban, hogy később mennyire támogató és közvetlen légkört akarjon megteremteni a Ká Stúdióban.
Amikor elkészült a lemez, felvetette a zenekar többi tagjának, hogy ne költsenek az NKA-s pénzből még egy lemez felvételére, hanem inkább vegyenek pár eszközt, amikkel belépő szinten tudnak felvenni zenéket.
Ahogy ment az idő, Kának egyre jobban kezdett megtetszeni a stúdiózás. Rájött, hogy ő igazából már a zenekara indulásától kezdve szívta magába az információkat a stúdiózásról. Aztán amikor beütött a Covid, úgy volt vele, hogy „ezt meg kéne tanulni”. Egy-másfél évig napi 7-8 órát foglalkozott azzal, hogy olvasson arról, hogyan kell profin stúdiózni, online kurzusokra is beiratkozott. Közben mellette főállásban dolgozott hálózatfejlesztő informatikusként, a szabadidejét viszont gyakorlatilag egy az egyben a tanulással töltötte, ami szerinte visszanézve nagyon megérte.
Később már nemcsak próbálásra, hanem stúdiózásra is elkezdték használni a pincét a zenekarával, majd itt csinálták meg az első kislemezüket is. Miután a kislemezt meghallgatta egy helyi zenekar, bejelentkeztek Kánál, hogy ők is szeretnének felvenni nála valamit. „Figyelj, megpróbálhatjátok, de ez nem egy professzionális hely” – mondta még akkor nekik. Végül aztán nagyon elégedettek lettek a még kicsit kezdetleges stúdióban felvett dalokkal. Ekkor szájhagyomány útján elkezdett terjedni helyi zenés körökben a stúdió híre. Ká viszont semmiképpen sem akart kompromisszumos, félprofi szolgáltatást nyújtani a nála jelentkező zenekaroknak.
„Volt egy kis pénzem, amit sok-sok év alatt takarítottam meg arra, hogy majd egyszer abból veszünk valami házat, vagy befektetjük valami hitelbe. Összeültünk a feleségemmel, és volt egy hosszú beszélgetésünk arról, hogy amúgy mit akarunk az élettől” – mondta Ká. Rájöttek, hogy nem akarnak a pénz után futni, aztán kiégni a húszas éveikben. Inkább valami olyat akarnak csinálni, amit mindketten szeretnek.
Ká felesége tanító maradt egy általános iskolában, ő pedig megfogta a félretett pénzét, és egy az egyben beletette a stúdióba. „Ebből lett a keverőpult, ebből lettek a monitor hangszórók, ebből lett az összes kis hülyeség, ami az elején kell.” Egészen meglepődött rajta, hogy csak a kábelek, amik az induláshoz kellettek, több millió forintba kerültek. Amikor már azt érezte, kevesebb kompromisszummal, kvázi home stúdióként tud működni a hely, úgy döntött, hogy kinyitja a kaput a zenekaroknak – így indult el 2021-ben a Ká Stúdió. Azóta viszont sok minden változott, lépésről lépésre fejlődött a dolog, mára pedig vérprofi, laza és támogató légkörben működő stúdió lett az elátkozott pincéből.
Tudsz intézni ropit, Ká?
Ká a pincehelyiségben működő stúdiót egyedül építette fel, és egyelőre egyedül is csinál mindent. Azt mondta, neki az egész nem a pénzről szól, a bevételei nagy részét visszaforgatja, hogy folyamatosan fejlődhessen a hely. Amikor nála voltunk, meg is mutatta a közvetlenül a Kából nyíló új termet, a Kábé Stúdiót.
A Kábé Stúdió egy dedikált podcast- és próbateremként működik, kifejezetten azoknak, akiknek nincs elég pénzük a professzionális stúdiózásra, de nagyon szeretnének valamilyen hangfelvételt csinálni. Ká azt mondta, az alapfilozófia itt az, hogy akik kibérlik a helyet, azoknak egy órát segít Ká a technikai előkészítésben, beállít nekik mindent, utána csak a record gombot kell nyomogatniuk. Az első óra kivételével sokkal alacsonyabb óradíjat kell majd itt fizetniük a helyi feltörekvő zenekaroknak és podcastereknek.
A Ká Stúdió sokkal több zenei stúdiónál – például építészetről szóló podcast vagy hangoskönyv is készült már itt. Ká azért elmondta, hogy a fő profil még mindig a zene, főleg alternatív rock-, folk- és metálzenekarok jönnek hozzá felvenni, de hip-hop és trap is szólt már a stúdióban. Érdekes példaként említette a nála gyakran megforduló Bordó Sárkány nevű, debreceni kötődésű zenekart, ami magyaros népzene és rock keverékét játssza középkori hangszerekkel.
Ká komplex szolgáltatást nyújt főként helyi előadóknak, és azoknak is, akiknek valamilyen okból adódóan szükségük van egy profi hangfelvétel elkészítésére, hogy azt hallják vissza, amit korábban elképzeltek. „Ezért is az a stúdió mottója, hogy »a zenédtől a hangszóróig«.” Benne van a zene azokban, akik hozzá fordulnak, ő meg „tudja, hogy lehet onnan kicsikarni, és együtt megcsinálják”.
Nagyon közvetlen kapcsolatban áll azokkal, akik nála vesznek fel valamit; ezt az is tükrözi, hogy nem külön helyiségben van a vezérlőpult, hanem egy térben az ügyfelekkel. Kérdeztük, nincs-e ez hatással a felvételek minőségére. Azt mondta, gyakorlatilag egyáltalán nem, ráadásul ő így még jobban is érzi, mit akarnak hallani a művészek. Ká stúdiójában csak egyszer merülhet fel valamilyen igény, a következő alkalommal már lehetőségnek kell lennie. Ahogy a Ká Stúdió beszélgetős-leülős részén az asztalon lévő ropit nézte, elmondta, ha valaki azt mondja neki: „Figyelj már, Ká, jól esne egy ropi!”, akkor legközelebb biztosan lesz.
Szerinte azért is tölt be fontos szerepet a helyi zenés körökben a Ká Stúdió, mert a városban alapvetően „nem nagyon alakulnak ki klasszikus értelemben vett zenei közösségek”. Két kivételt azért tett. Szerinte a Rocksuli Debrecen nagyon jó közösséget épített maga köré, és hasonlóan gondolkodik a Malterről is.
Az biztos, hogy a szolgáltatásnak, amit Ká nyújt, Debrecenben hatalmas sikere van. Persze rengeteg pénzt, időt és energiát kell beletennie ahhoz, hogy ez így legyen, de Kához erre az évre már nem lehet időpontot foglalni.
