Majka a Rendszerbontó Nagykoncertről: Mindenkit arra biztattam, hogy menjen el szavazni. Tőlem azt hiszem, ennyire tellett
Valóban megkereste Puzsér Róbert és pár nap gondolkodás után Majka valóban nemet mondott az április 10-i Rendszerbontó Nagykoncertre – írta a Facebookján csütörtök hajnalban Majka, reagálva a kommentelői kritikákra és Puzsér Róbert Médiapiacnak adott interjújára. Azzal folytatta, hogy „sok dolog miatt” döntött így, „volt egy pár jó” érve rá, „és nem a Robival való kapcsolatom miatt nem akartam részt venni a bulin. Ezt simán mellőzni tudtam volna. ”
Bejegyzésében Majka azt írta, a márciusi „arénakoncert-turné összes állomásán, minden egyes koncerten” hangoztatta, mennyire fontos az 12-i szavazás.
„Mindenkit arra biztattam, hogy menjen el szavazni. Tőlem azt hiszem, ennyire tellett. Tiszteletben tartom mindenki véleményét, elfogadom a nagy többség akaratát. Senkit nem akarok közvetlenül befolyásolni vagy arra kényszeríteni, hogy olyan helyre húzza a voksát, ahol én szeretném látni.”
Majka azt írta, szerinte egy előadónak nem közvetlenül kell a politikában részt vennie, hanem a gondolataival kell formálnia a közízlést, attól függően, hogy aztán ki hogyan azonosul vele. A koncertre jó hangulatot kívánt, a zenészeknek remek hangtechnikát, és balhémentes estét.
„Mindenki, aki megteheti, menjen el szavazni április 12-én! Döntsön mindenki a saját sorsáról. A választást nem a közvélemény-kutatásokban kell megnyerni, hanem a szavazólapon, és ezt csakis úgy lehet, ha ezt mindenki komolyan veszi. Isten áldja Bindzsisztánt ❤️❤️”
Majka tavaly jelentette meg Csurran, cseppen című dalát, aminek klipjében az énekes egy fiktív ország, Bindzsisztán miniszterelnökét játssza. Később nagy port kavart, hogy debreceni koncertjén Bindzsisztán miniszterelnökét fejbe lőtték, a kormánysajtó utána azt kommunikálta, hogy ezzel Majka Orbán Viktor megölésére buzdít. A „mocskos Fidesz” skandálása nagyban meghatározta a tavalyi fesztiválszezont, többek között Majka augusztusi SZIN-es koncertjén is felhangzott.
Idén márciusban a debreceni DPK-gyűlés után Szabó Zsófi és Lentulai Krisztián egy stúdióban beszélgettek az énekes Emilióval és feleségével – ebből a mandineres Lentulai egy részletet meg is osztott közösségi oldalán, ami alatt heves üzengetés alakult ki közte és Majka között. Történt ugyanis, hogy Lentulai felvetette, nincs-e felelőssége egy előadónak abban, hogy a mocskosfideszezés jellegű gyűlöletet megállítsa, mire Emilio azt felelte, nem szimpatizál azzal, hogy a politikát és az erőszakot Majka felvitte a színpadra, bár szakmailag továbbra is megvan köztük a tisztelet.
Majka ezután a videó alatt állt bele Lentulaiba, azt írta például, hogy „a legrosszabb benned, hogy gyűlöletkeltéssel vádolsz minket. Az elmúlt 8-10 évben azok az emberek, akiknek a pénzéből élsz (nem piaci alapon) mindent megtettek, hogy éppen gyűlöljünk valakit. Sorost, a migránsokat, az ukránokat, Magyar Pétert, Márki-Zayt, Brüsszelt. Erre te fogsz valakit pénzért, hogy utálja a háborút, majd a beszélgetés közben beleviszed egy olyan erdőbe, ahova ő be se akart menni.”
„Elhiszem, hogy félsz attól, hogy ha ez a rendszer bukik, akkor egy olyan világban ébredsz, ahol menned kell melózni, és a teljesítményed alapján kapod a fizetést. Az ilyen típusú emberben az a legrosszabb, hogy ezt pontosan tudja anélkül, hogy egy ózdi villanyszerelő szembesítené vele. Ha akarod, adok majd órákat, hogyan kell önerőből valakinek lenni” – írta a kommentben, erre pedig később Lentulai is válaszolt.
Majka arra nem tért ki, hogy a választás előtti Rendszerbontó Nagykoncerttől való távolmaradásához van-e köze annak, hogy a hamarosan induló Heti hetesben is lehetőséget kapott.
A Rendszerbontó Nagykoncertet a választás előtt két nappal tartják, olyan előadók lépnek fel rajta, mint a Beton.Hofi, Azahriah és a pár hete szintén új lemezzel jelentkező Krúbi is. A fellépést nemcsak Majka nem vállalta, hanem a Belga sem. Puzsér szerint „azt jelezték vissza, hogy semmilyen módon nem akarnak a politikába involválódni.”