Archívum

Ismét üres maradt Orbán Viktor zsebe
Egy forintot se tudott a miniszterelnök megtakarítani, de becsülettel törlesztette a hiteltartozását. Elköltözött az egyik lánya, már csak egy gyermek lakik a szülői házban.
Lelassul az Artemis-program, Biden a holdraszállás helyett inkább a környezetvédelemre és a...
Trump elnöksége alatt a cél az volt, hogy 2024-re amerikaiak szálljanak le a Holdra, de Biden más problémákra összpontosít.
Kilencmillió adaggal több vakcinát kap az EU az AstraZenecától
Az eddigi 31 millió helyett 40 milliót szállíthat a cég március végéig.
Több mint 5000 tüntetőt vettek őrizetbe Oroszországban
A rendőrök többször is erőszakot alkalmaztak a tüntetők ellen.
Temetőkben járva jött az ötlet: fotózzuk végig egész Debrecent!
Íme egy szubjektív, nem minden utcakövet megörökítő, de minden utcából mégis valami lényegeset megmutató debreceni fotósorozat.
Elkapta a vírust a 100 éves brit veterán, aki tavaly 33 millió fontot gyűjtött az állami...
Az elmúlt hetekben tüdőgyulladásos volt, a múlt héten lett pozitív a koronavírus-tesztje.
Jól takarékoskodott tavaly Áder János, még a hitelét is törlesztette
Felkerült a köztársasági elnök vagyonnyilatkozata. Megnyugtató életbiztosításról, budai ingatlanokról, euróról és dolláról adott számot Áder.
A második körre félretett vakcinákat használják az idősotthonokban
A Pfizer szerint legfeljebb 42 napot lehet várni a két oltás között, hogy garantálni lehessen a hatékony védelmet.
Havat és 15 fokot is tartogathat február első hete
Hétfőn néhány régióban mínusz 12 fok is lehet éjszaka, csütörtökön viszont akár 16 fok is lehet nap közben.
Kövess minket Facebookon is!