Archívum
Tízmilliókat spóroltak egy szakdolgozattal
Egy feljelentés miatt vágott bele a tápiószőlősi Ferzol Kft. alapítója abba a vállalkozásba, amelyből mára az évi több milliárdos árbevételt produkáló lemezmegmunkáló cég kinőtte magát.
Két példa a történelemből, ami megmutatja, miért nincs tudomány szabadság nélkül
Évszázados károkat okozhat Magyarországnak a pusztítás, amit a kormány most a kutatóhálózatoknál véghezvisz.
Sosem találnád ki, melyik az évszázad legsikeresebb részvénye Amerikában
Nem az Amazoné és nem az Apple-é, hanem egy olyan energiaital-gyártóé, amelynek termékei Magyarországon is kaphatók.
A Notre Dame kigyulladása a magyar műemlékek sebezhetőségére is rámutat
A kiemelt védettség alatt álló építmények biztosítása nagyon bonyolult kérdés, amelyre Magyarországon sincs bevett gyakorlat.
Jobban járt, aki elkerülte az új román részvényeket
A frissen bevezetett részvények általában gyengébben szerepelnek az adott tőzsde átlagánál, így történt ez a közelmúltban Romániában is.
Andy Vajna már 2016-ban eladta a TV2-t egy 60 éves cinkotai nőnek
Egy 20 milliárdos előleg miatt teljesen másképp néztek ki a kereskedelmi tévé tulajdonosi viszonyai az utóbbi években, mint ahogy eddig tudtuk. A TV2 legutóbbi eladásának igazi története.
Olcsóbbá vált a klímakatasztrófa elkerülése
Egy nemzetközi szervezet szerint a korábban számítottnál kevesebbet, 115 ezer milliárd dollárt kell elkölteni 2050-ig, ha nem akar megsülni az emberiség.
Putyin és az orosz nép koldusszegény, de akkor ki birtokolja azt a rengeteg vagyont?
Szegény Putyin elnöknek két veterán Volgája van csak. És talán még 200 milliárd dollárja.
Csak most kezdhet igazán bevásárolni Mészáros Lőrinc birodalma
A már több mint félszáz céget tartalmazó csoport 320 milliárd forintosra duzzadó tőkeereje megfelelő alapot biztosít a korábbinál nagyobb „vadak” elejtéséhez.
Olyan durva a drágulás, hogy már lakások kisajátítását követelik Berlinben
A német fővárosban a többség albérletben él, és már nagyon elege van a bérleti díjak emelkedéséből.