Szexuálisan zaklatott egy kiskorú fiút, még az anyjával is összeköltözött, hogy a közelében lehessen

A Nemzeti Védelmi Szolgálat jelentett fel egy férfit a rendőrségnél, aki a gyanú szerint 2019 decemberében az interneten megismerkedett a kiskorú, tehát 14 év alatti fiúval, a bizalmába férkőzött, lelki támaszt és pénzügyi segítséget is nyújtott neki. Ezután 2020 augusztusában megismerkedett a kiskorú sértett anyjával is, akivel látszólagos szerelmi viszonyba, majd élettársi kapcsolatba került, csak azért, hogy a fiatal közelében maradhasson, és vele látszólagos apa-gyerek kapcsolatot alakíthasson ki, írja a Police.hu.

A Blikk erről azt írja, a férfit a nevelt fia iránti viselkedése buktatta le egy gyámhatósági eljáráskor, ami többre engedett következtetni egy átlagos szülő-gyerek viszonynál. Mivel a lap szerint a férfi mentős, és mindez már az egészségügyi szolgálati jogviszony bevezetése után történt, így kapott jelzést az NVSZ. Ők ugyanis ugyanúgy elvégezhetik az egészségügyben foglalkoztatottak megbízhatósági vizsgálatát, mint a rendőrségnél, a rendvédelemben, illetve 2021. január 1-jétől a közigazgatásban dolgozókét, írja a lap.

A rendőrség május 3-án fogta el a 43 éves Veszprém megyei tartózkodási helyű férfit, letartóztatták, és kiskorú veszélyeztetése bűntett és szexuális visszaélés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indítottak ellene eljárást.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!