Fideszes párttársa szállt bele Radics Bélába a Facebookon azzal kapcsolatban, hogy az egyéniben vereséget szenvedett jelölt most listáról beül a parlamentbe. A szintén fideszes Borbély Ádám azt írta, ő inkább nem kér a párt megújulásából úgy, hogy ott ül majd a parlamenti padsorban Radics, aki a párt jelöltjei közül a legrosszabb egyéni eredményt érte el a választáson.
A szokatlanul kritikus hangvételű poszt azután született, hogy Radics Béla kedden egy bejegyzésben a Fidesz összetartását, és a hibákkal való szembenézést szorgalmazta. „Szervezetünket megújítjuk, a folyamat már zajlik – és ahol hibáztunk, ott őszintén szembenézünk vele, majd az utolsó szálig kigyomláljuk mindazt, ami gyengíthet bennünket” – írta a fővárosi képviselő.
Nem sokkal később a zuglói fideszes önkormányzati képviselő Borbály Ádám azt írta: „Ha az a megújulás, hogy a felelősök érinthetetlenek és még minden idők legrosszabb helyi eredményét elérő jelöltjét be is küldik a Parlamentbe, akkor én ebből a 'megújulásból' nem kérek. Radics Béla mai bejegyzéséhez csak ennyit: Jó gyomlálást!”
Radics Béla eddig a Fővárosi Közgyűlésben volt képviselő, és ő az Erzsébetvárosi Fidesz alelnöke is. Az áprilisi választáson egyéniben indult el Zuglóban, ahol közel 30 százalékponttal kapott ki a Tisza jelöltjétől, Velkey György Lászlótól. A Fidesz a vereség után úgy döntött, megújítja a parlamenti frakcióját, így Radics Béla listás mandátumhoz juthat az országgyűlésben. Róla, és a Fidesz újonnan parlamentbe ülő képviselőiről ebben a cikkben írtunk részletesen.