Már nem dolgozik a városházán a Magyar Pétert trágár stílusban gyalázó piliscsabai jegyző

„A jegyző asszony közszolgálati jogviszonya megszűnt” – tájékoztatta lapunkat Thumáné Kauzál Melinda piliscsabai polgármester. A polgármestert azért kerestük, mert két hete, a botrány kitörésekor csak annyit közölt, hogy „a jegyző asszony vasárnap éjszakai nyilatkozata miatt méltatlan a hivatalra”, ezért az ügyében megtette a szükséges jogi lépéseket a köztisztviselői törvény alapján.

Az, hogy milyen szükséges jogi lépéseket tett meg a polgármester, egészen máig nem derült ki. Hétfőn már másodszor érdeklődtünk nála, mert a jogszabály értelmében a méltatlanná válás tudomásra jutásától számított 15 napon belül van joga élni a felmentési jogával. Ez a határidő kedden járt le.

Azon túl, hogy Dr. Juhász Andrea jegyzői állása megszűnt, és már nem dolgozik a polgármesteri hivatalban, egyéb tájékoztatást az ügyről nem kaptunk.

Dr. Juhász Andrea, Piliscsaba jegyzője a Népszava videójában beszélt arról, hogy nem tudja, minek köszönhető a Fidesz nagyarányú veresége, mert a párt nem rontott el semmit. „Az a baj, hogy a kis buzi Magyar Péternek hittek a választók. Ha egyszer a Radnai Márkot szárazon nem bassza, de a másikat bassza, akkor buzi, nem? Vagy nem buzi?”

A település jegyzője zavaros gondolatait azzal zárta, hogy „egy országot ne irányítson egy buzi”. Arra a kérdésre már nem válaszolt a Népszava riporterének, hogy szerinte az ehhez hasonló stílus hozzájárult-e a kormánypárt vereségéhez. A Népszava videója itt látható.

Mint olvasónk jelezte, Piliscsabán jelentős közösségi visszhangot keltett az ügy. A legnagyobb helyi Facebook-csoportban (Piliscsaba ma és holnap) egész nap intenzív megosztások és hozzászólások zajlanak, és a felháborodás nyomán időközben petíció is indult, amelyet folyamatosan írnak alá a helyiek. Cikkünk megírásakor 1125-en írták alá, hogy a jegyzőt fel kell menteni tisztségéből.

Kerestük Dr. Juhász Andreát is, hogy ő is méltatlannak érzi az esetet, vagy ellenvéleménye van az ügyben, továbbá fenntartja-e korábbi nyilatkozatát, vagy esetleg megbánta azt, de nem kaptunk választ.

Dr. Juhász Andrea a tisztességes hatósági eljárások alkotmányos megvalósulásának jogtudományi doktoraként 2024-ben lépett hivatalba Piliscsabán. Korábban Budapest Főváros Kormányhivatalának Hatósági Döntés-felülvizsgálati Osztályának vezetője volt. Piliscsabához magánélete által kötődik a település közösségi oldalának tájékoztatása szerint.

Kedvenceink
Választás 2026
Tovább a mellékletre Tovább
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!