Készlethiány lehet a kisbenzinkutakon, mert sokan nem kapták meg a kormányzati támogatást

Még mindig megoldatlan a kisbenzinkutak helyzete, mivel sokan még nem kapták meg a jogszabályban meghatározott kormányzati támogatást, emiatt arra kell számítani, hogy a kutakon készlethiány lép fel a hatósági áras termékekből – írja a Telexhez is eljuttatott közleményében a Független Benzinkutak Szövetsége (FBSZ).

A közleményben azt írják, hogy a készlethiányt csak úgy tudják egyensúlyba hozni a szabályozás által rájuk erőltetett nyitvatartással, ha napi szintű mennyiségi korlátozást vezetnek be. Hozzáteszik, hogy az FBSZ tagsága üdvözölte a kormány által ígért támogatásokat, november elején azonban még mindig jelentős azok száma, akik még nem kaptak semmilyen pénzt, emellett olyanok is vannak, akik a támogató okiratot ugyan megkapták, de a pénzt még nem.

A szövetség szerint a kisbenzinkutaknak már rég nincsenek tartalékaik, veszteségük pedig már elérhette a 100 milliárd forintot is.

Szóvá tették azt is, hogy a 2022-es év negyedik negyedévére sincs döntés a támogatás mértékéről, a kifizetés módjáról, határidejéről, felelőséről, a szükséges pénzügyi keret rendelkezésre állásáról. Felhívták a figyelmet arra is, hogy a kormány eddig öt alkalommal foglalta rendeletbe az üzemanyagokra vonatkozó ársapka végének időpontját, majd négy alkalommal ezt megváltoztatta. „Szeretnénk, ha a meghirdetett ötödik dátum már valós lenne” – írták.

Hozzáteszik, hogy támogatás hiányában csak úgy tudják fedezni a hatósági nagykereskedelmi és kiskereskedelmi áron (480 forint /liter) keletkező rezsiköltségeket – beleértve az extraprofit adót is –, ha napról napra kevesebb árut vásárolnak, és az így felszabaduló forgóeszközöket felélik. Fontosnak tartják kiemelni: az ellátás biztonsága nem rajtuk múlik, és vásárlóik megértését is kérik, mivel nyitva lenniük kötelező, de könnyen előfordulhat, hogy nem tudnak árut szolgáltatni.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!