Keddre ígérték, szerda reggelre sem nyújtották be a szuverenitásvédelmi törvényt

Annak ellenére, hogy a tervek szerint kedden nyújtotta volna be a Fidesz parlamenti frakciója a szuverenitásvédelminek nevezett törvény tervezetét, szerda reggel sem elérhető annak szövege az Országgyűlés honlapján. Miközben kedden késő este számos törvény és több országgyűlési határozati javaslat is megjelent a honlapon.

Az elmúlt hetekben a Telexen több cikkben is jeleztük, mennyire komoly a tétje a Kocsis Máté által szeptemberben bejelentett szuverenitásvédelmi törvénycsomagnak, amivel a Fidesz „borsot akar törni” „a külföldről finanszírozott újságírók, álcivilek és dollárpolitikusok” orra alá.

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki kormányinfón megerősítette a Hvg.hu információját, hogy egy szuverenitásvédelmi hatóság felállítása is felmerült. A legfontosabb szabályként ugyanakkor azt emelte ki, hogy a büntető törvénykönyv módosítása után büntetik azokat a pártokat, amelyek külföldről kapnak pénzügyi támogatást.

Bár a szuverenitásvédelemről szóló javaslat részletei nem, de az kiderült, hogy a kormány húsz katonát küldene Irakba harcolni az Iszlám Állam ellen. És az is, hogy önálló Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium jöhet létre Navracsics Tibor vezetésével.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!