A Sándor-palota nem tudja, hogy Sulyok Tamás távozása után használta-e valaki a lefoglalt párizsi hotelszobákat

603

A Sándor-palotának nincs arról információja, hogy Sulyok Tamás köztársasági elnök távozása után bárki használta-e vagy sem azokat a lefoglalt párizsi hotelszobákat az olimpia alatt, amelyekért Novák Katalin hivatali idejében 228 millió forintot fizettek. Ezt válaszolta a köztársasági elnök hivatala a Hvg.hu megkeresésére. Arra a tisztázó kérdésre, hogy az államfő távozása után azonnal visszaadták-e szobákat a szállodának, nem érkezett válasz.

2023 őszén a Köztársasági Elnöki Hivatal 15 szállodai szobát foglalt le Párizs egyik legelegánsabb szállodájában Novák Katalinnak és kíséretének összesen 228 millió forintért. A terv az volt, hogy július 25-től augusztus 12-ig Novák 18 éjszakát tölt majd a francia fővárosban az olimpia idején, vagyis egy szoba egy éjszakára átlagosan 850 ezer forintba került.

Csakhogy Novák a kegyelmi ügy miatt 2024. február 10-én lemondott, így helyette az utódja, Sulyok Tamás utazott el Párizsba. Ő viszont csak három napot töltött ott, július 25. és 27. között. Ráadásul a kísérete is kisebb volt, mint amekkorával Novák tervezett, de a foglalás már „nem volt kedvezően módosítható, így a korábban megállapított 228 706 605 forintos díjat kellett kifizetni” – közölte korábban a Sándor-palota.

Sulyok tízfős delegációval és hatfős biztonsági személyzettel érkezett Párizsba. „A kiutazások célja diplomáciai megbeszélések folytatása, valamint a magyar olimpiai és paralimpiai csapat államfői támogatása volt” – tették hozzá, de arra nem válaszoltak, milyen okból rövidült le ennyire a látogatás a korábbi tervekhez képest. Sulyok ősszel a paralimpiára is ellátogatott: szeptember 6. és 9. között kilencfős delegációval és hatfős biztonsági személyzettel volt Párizsban. Ugyanabban a szállodában szállt meg, mint az olimpia idején, ezúttal összesen 15,8 millió forintért.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!